„Azt álmodtam, hogy a kohászatnál daruzom” – az ózdi kohó egykori női munkásairól készült dokumentumfilm

„Én nagyon-nagyon szerettem ott dolgozni. Tegnap reggel is azt álmodtam, hogy a kohászatnál dolgozom, daruzom” – Neviczki Zsuzsa fodrászatában nagyüzem van, egymás után érkeznek a vendégek, készülnek a frizurák. Zsuzsa hajat vág, dauerol, fest, tanítgatja fodrásznak készülő unokáját, eközben pedig beszélget nyugdíjas vendégeivel arról, milyen volt annak idején az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozni.

Az acélváros múltja

Fénykorában, a negyvenezer lakosú városban csaknem mindenki dolgozott, legtöbbjük a gyárban. Mára a lakosság a felére csökkent, de még így is ebben a térségben az egyik legmagasabb a munkanélküliek aránya hazánkban. Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező több mint egy évtizeden keresztül követte az Ózdi Kohászati Üzemek és munkásai sorsát. 1987-ben kezdett el forgatni, mikor már látni lehetett, milyen változásokat és konfliktusokat fog okozni a város életében, hogy a vas- és acélgyártás megszűnésével a gyár munkásai lassan feleslegessé, majd munkanélkülivé válnak. Jellemzően férfiak szemszögén keresztül mutatta be a város sorsának alakulását, amelyből nyolcrészes sorozatot készített.

Debre Zsuzsa pedig Almási Tamás osztályába járt a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, és az Ózd-sorozat hatására kezdett el dokumentumfilmeket készíteni. 34 évvel később kereste fel a várost, hogy megvizsgálja, milyen emlékeket, berögződéseket, nosztalgiát hagyott a gyár múltja.

Filmjében egyedi és szokatlan szemszögből nem férfiak, hanem nők beszélnek a kohóban folyó egykori munkálatokról.

A beszélgetések során kirajzolódnak a munkáscsaládok rendszerváltás előtti hétköznapjai és közösségi élete. A dokumentumfilm rendezője először azon gondolkodott, hogy felkeresi az Almási-filmben szereplőket, de aztán változott a koncepció.

„Arra gondoltam, hogy általánosabb képet ad az elmúlt évtizedek történéseiről, ha nem közvetlenül a megmaradt gyárban dolgozó embereket keressük fel, hanem elmegyünk egy olyan helyi lakosok által ismert, semleges térbe, ahol sokan megfordulnak. Ezzel akartam bemutatni a helyzet tipikusságát és csak mellékesen derül ki közben Ózd múltja” – meséli Debre Zsuzsa.

Beszélgetések dauer közben

Neviczki Zsuzsa fodrászüzlete egy sarokra található az egykori gyártól. Három, ma már nyugdíjas nő dauer, mosás, hajfestés közben neki meséli el, milyen volt a kohóban dolgozni. „Nem voltam sose párttag, engem nem tudtak befűteni” – mondja Kati néni, aki 1991-ben önként ment nyugdíjba, hogy ezzel fiatalabb kollégáinak megmaradhasson az állása.

Egy másik asszony még ma is álmodik a gyárról, ahol nagyon szeretett dolgozni. „Tegnap reggel is azt álmodtam, hogy a kohászatnál daruzom….A daruüzemben 270-en voltunk darusok, 4 műszakban.” Elbocsátása után tanfolyamokra járt, bolti eladónak is jelentkezett, nem volt egyszerű, de mindig megtalálta a módját annak, hogy dolgozzon.

„Bekerültem a létszámcsökkentésbe” – idézi fel a harmadik asszony, aki

takarítóként dolgozott, férjét is elküldték, így három gyerekkel váltak munkanélkülivé.

Férje nehezen viselte és belebetegedett ebbe a helyzetbe. „Szerintem ez sok férfit érintett, a férfiak nehezebben találják föl magukat, mint a nők” – jegyzi meg erre a fodrász.

A történelem megismétli önmagát?

Az Elmúlt, oszt jól van nemcsak nosztalgia, ugyanis mesél az acélváros jelenéről is. „Hát itt nagyon nehéz Ózdon. Hát akkoriban igen. Most is nehéz amúgy. Sokan el is mennek, sok fiatal is, külföldre.”

Az ország egyik legszegényebb térségében két év alatt 2000 ember veszítette el a munkáját.

Az elektronikai alkatrészeket gyártó ABB 2021-ben zárt be, 1200 embert küldtek el. A Johnson Electric ózdi autóipari alkatrészgyárából 2022 áprilisáig körülbelül 870-et.

Zsuzsa és stábja 2019 őszétől 2020 tavaszáig járt le Ózdra forgatni, amikor a leépítések elkezdődtek. A legtöbbet ebből az anyagból nem használták, állt a rengeteg nyersanyag, de érezték, hogy fontos lenne befejezni. Tavaly ősszel álltak végül neki a vágásnak. A film vágója Balla Gábor volt.

„Gábor végig olyan érdeklődéssel figyelte az 8-10 órányi felvételt, mintha legalábbis a Star Wars nyersanyagát nézné. Közben jegyzeteket készítettünk. Utána színes cetliken a földön egymás mellett felraktuk a film szerkezetét. Az ő munkáján múlik az egész film tempója, ritmusa, szünetei. Bobák Bence pedig hangmérnökként a sajátos atmoszférájának a kialakításához adott hozzá rengeteget, ötletekben és munkaórákban egyaránt” – magyarázza a rendező.

„Azonnal behúzott a világa”

A helyszín, a retro plakátokkal, retro berendezéssel egy kicsit visszarepít a múltba. De hogyan talált rá a rendező szalonra?

„Többször be akartam menni. Harmadjára haladtam el mellette, amikor csak kevesen voltak benn és be mertem menni. Azonnal behúzott a világa” – emlékszik vissza Debre Zsuzsa. Miután bekapcsolták a kamerát, 15 perc múlva érezte, hogy a fodrász egy kiváló, szerethető és különleges főszereplő lenne.

Ez valóban így van, ugyanis humoros, derűs személyisége tartja össze az alkotást.

Két hajvágás közt megeszi gyorsan a káposztás tésztából álló ebédjét, máskor meg bosszankodik, mert túl későn jön a melegvíz a hajmosótálban, vagy éppen noszogatja unokáját, hogy gyorsabban söprögessen. Egy pillanatig sem tűnik úgy, mintha zavarná őt a kamera.

Ahogy Neviczki Zsuzsa is, a sokszor férfias munkát végző gyári munkásnők mostanra nagymamák lettek, ráncaikon ott az ózdi múlt. Vajon 20 év múlva állni fog-e még a szalon? Talán igen, és talán Zsuzsa unokája, Zsófi mossa majd a hajakat, készíti a frizurákat. De ez már egy másik történet...

A filmet november 9-én a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be. A napokban még kétszer vetítik, de remélhetőleg eljut majd nagyobb közönséghez is.

Nyitókép: Elmúlt, oszt jól van/Verzió Filmfesztivál