A sajtkészítéshez tiszta konyha és alázat kell – interjú egy óvónővel, aki mellett sajtot gyúrnak, lekvárt főznek a gyerekek
Hiába éltünk az intézetben „városi” életet, ő sose volt városlakó. A természettel lélegzett és lélegzik ma is. Akkoriban az intézeti ősparkban lógott, barangolt, ma gyöngytyúkot kopaszt, kacsát süt a férjének, és sajtot gyárt. Csakis a saját kertjében termett gyümölcsökben bízik.
Kicsi gyerekként, állami gondozottként, állatorvos nevelőapja mellett tanulta az állatok, a természet szeretetét. Meg Teca néni mellett, aki meg egy olyan intézetben volt szakácsnő, ahol kamaszkora előtt élt. Teca néni gyakran hazavitte a saját családjához a kislányt, ott tanulta meg, hogy a házi készítésű étel értékesebb, finomabb, tisztább bárminél. Házi túrón, házi kolbászon élt, házi tejfölt nyalakodott. Tudja, mi a jó.
Ezek a meghatározó, a gasztronómiát is érintő gyerekkori élmények vették rá arra is, hogy felnőttként sajtkészítésre adja a fejét. Elég költséges hobbinak bizonyult ugyan az elején az ötlet, de mára belejött, és ma már csakis olyan sajt kerül a család, a rokonok meg a barátok asztalára, amit ő készít a saját otthona sajtkonyhájában.
Mi kell a jó sajthoz? Mármint a szakértelmen kívül, amit tucatnyi sajttanfolyamon sajátított el... Ahogy meséli: elsősorban megfelelő alapanyag, vagyis jó, tiszta tej, mert anélkül nem lesz finom sajt akkor se, ha egyébként betű szerint betartja a szabályokat a sajtkészítő. Ha nincs jó HÁZI tej, nem lesz jó sajt. Mert a jó sajthoz olyan tejre van szükség, amiben benne van minden, amit természetes módon beletesz a természet. Megfelelő arányban úszik abban a zsír, a fehérje, a cukor.
Kell aztán egy patikatisztaságú konyha és alázat. Mert a sajt igen kényes jószág, hajlamos a (sértődésre) megfázásra. És elég egy porszem, egy hajszál is ahhoz, hogy vesszen a drága alapanyag, az oltóanyag meg a belefektetett munka. Nála azonban esélye sincs a sértődésre a sajtnak, mert gondosan ügyel a körülményekre, így mennyei finomságú sajtokkal kényeztetheti a családot. Néha büdös sajttal is, bár azt ritkábban készít ugyan, pont azért, mert az otthonuk része a sajtkonyha, és ha ugyan a sajtkonyhát csak és kizárólag sajtkészítésre használják, a szagok átszűrődnek a lakótérbe is.
Abból, hogy ennyire szereti a természetet és a tiszta élelmiszereket, a keze alatt nevelkedő gyerekek is profitálnak. Mert óvónőként ugyanilyen fontos számára, hogy a gyerekek ne csak bolti tejet, ne csak műanyagba csomagolt, bolti sajtot, túrót ismerjenek. Tejet altatnak, tejet fölöznek, túrót készítenek, vajat köpülnek, sajtot oltanak a gyerekek Sziszi szárnyai alatt. Aztán, ha arra alkalmas az általuk készített sajt, akkor gyúrják, formázzák azt boldogan. Szárnyalhat a fantáziájuk. Így kerül haza az óvodából parenyica cica, csiga, virág, házikó és napsugár. De mindenekelőtt látják, szagolják, tapintják, ízelik a házi tejet, túrót, sajtot. Minden érzékszervük kalandos, felfedező gasztrotúrán vesz részt úgy, hogy a lábukat se kell kitenni a csoportszobából ehhez. Konyhához, házi ízekhez szoknak, és megtanulják azt is, hogy a jó ennivaló előállítása munkát, elszántságot és néha türelmet, időt követel.
A lekvárfőzésbe is bevonja a gyerekeket óvodapedagógusi munkája során. Már egészen kiskorban megismerik a fakanalat, a párolást, meg hogy miért kell sterilizálni a befőttes üveget. Miért kell cukor az egyik lekvárba, miért nem kell egy gramm se a másikba. Megtanulják, honnan jön a méz, és hogy milyen sokat dolgoznak a méhek ahhoz, hogy egyáltalán méz kerülhessen a vajas kenyérre. A kenyérre, ami nem terem csak úgy magától. Mert ahhoz is munka kell, idő és türelem. Meg egy olyan ember, aki gyerekként, felnőttként is együtt lélegzik a természettel. Jöjjön bárhonnan, legyen bárhol, és tartson bárhova. Neki mindig a tenyeréből fognak enni a kóbor állatok, és házi tejből érlelt, parenyica cicát gyúrnak a gyerekek.
Ha te is megéheztél egy kis sajtra, tudd meg, hogyan csinálj körömvirágos sajtot, vagy hogyan készíthetsz vegán sajtot!
