A második dackorszak születése: kiskamasz a családban
Anyuka áll a pénztárnál, fél kézzel pakol, másik fél kézzel a gyerekét csitítja. Egyre csak mantrázza a visító kétévesnek: Jól van, Etelka, mindjárt végzünk. Ügyes vagy! Nyugodj meg, már nem sok idő! A pénztáros a blokkal együtt szép napot kíván és hozzáteszi: Anyuka, hogy maga milyen türelmes Etelkával! Mire anyuka rávágja: Köszönöm szépen, de Etelka én vagyok!
Boszorkányság a város szélén: Juliska néni biztos kézzel nyúlt a halál felé
Ez a történet olyan, mint egy igazi mese. Boszorkányos mese. A főhőse egy öregasszony, Juliska néni. A helyszíne egy kisváros szélső utcája. A történet pedig maga a valóság, a boszorkányos valóság…
Érték(t)rend a mai nyolcévesek szemével
Anya, veszel nekem egy… ? – hangzik a kérdés. Anya felnéz, és vagy kapásból rávágja, hogy „persze, igen, máris…” vagy pedig jönnek a „de hát” kezdetű kifogások. Elszántan. Vagy csak ideig-óráig. Ugye ismerős, kedves anyukák?
A nyári szünetről anyaszemmel – avagy feketeöves gyerekfelügyeleti logisztika, amitől már előre félek
Két gyerek, két szülő, egy nagymama és tíz hét. Pontosabban tíz egész és még két töredék hét. Hurrá, itt a vakáció!
„Mit akarsz ezzel a sok szeméttel?” – mese a virágszkeptikus nagyapámról és a virágszerelmes nagyanyámról
Gyerekként sok időt töltöttem anyai nagyszüleimnél. Félig-meddig tanyán laktak: a szentesi Nagyhegy-soron. Kis parasztház, nagy porta, szőlőlugas, libák, birkák, virágtenger…
Hátraszaltó után is előre kell menni – egy tornász, akinek a málnalekvárja is verhetetlen
Világklasszis lehetett volna, viszont az élet közbeszólt: egy durva baleset kettészakította a sportolói pályafutást. De Kovács Kriszta nem adta magát: a hátraszaltók után is talpra állt, és ha már másban is, de megtalálta a helyét. Portrénk az egykoron többszörös magyar válogatott tornászról, az élet nagy szaltóiról és a szívvel-lélekkel készített málnalekvárokról.
Anyukák a ringben: őszintén a hozzátáplálásról és a mögötte húzódó küzdelmekről
Bio zöldségpüré? Tejmentes tápszer? Gluténmentes babakeksz? – nagyanyám ingatná a fejét, ha ezeket a sorokat olvasná. „Az én időmben nem vót’ még ilyen…” – mondaná. Most van. De biztosan kell is?
Babanapló: igazi életmese vagy rikító (netán visító) rajzfilm?
Kézzel írt, megsárgult lapok, kifakult fényképek, molyette hímzett pólya... – aki ilyen kincseket őriz saját gyermekkoráról, mérhetetlenül gazdag. De mit adunk mi tovább a jövő generációinak? Kételyek és igazságok a babanaplóról és a filterezett önámításról.
Szép, görbe tükör a család: az zavar a gyerekemben leginkább, amit magamban sem szeretek
Amikor őket nézem, magamat is látom. Amikor őket hallom, magamat is hallom. Azt is, amit szeretnék magamból továbbadni, és azt is, amit nem...
Végigbőgött anyák napják, én így szeretlek benneteket!
Az anyukáknak van Achilles-pontja? – hangzott ma reggel a kérdés a rádióban. A műsorvezetők megegyeztek abban, hogy nincs. Én meg belekiabáltam a dugóba, hogy de igen, van! Csak az anyák az álcázás mesterei. Elárulom, az én legsebezhetőbb pontom az anyák napi műsor. Pedig szeretem az anyák napját…
