Szép

Gyerekeknek tilos: krémek és hatóanyagok, amiket messziről kerülj kisgyerekesként

Mostanában már alig férnek el a legkülönfélébb mesefigurás gyermekkozmetikumok a boltok polcain. A kínálat akkora, hogy szinte lehetetlen kiigazodni benne. Sajnos egyre többen döntenek a kedvelt mesehős vagy a puszta design alapján, pedig gyermekeink bőrápolási szereinek megválasztása sokkalta nagyobb felelősség, mint azt gondolnánk. 

A tények magukért beszélnek: nagyon résen kell lennünk!

2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos ellenőrzés során 120 különböző kozmetikai termék közül összesen hetet vontak ki a forgalomból, ami első hallásra nem tűnhet olyan soknak. Viszont ami elkeserítő, hogy ezek között volt olyan testápoló és tusfürdő is, amelyet kifejezetten kisbabák számára kínáltak. Az ITM akkreditált laboratóriuma a tusfürdők, samponok, folyékony szappanok, natúrkozmetikumok, pipereszappanok és szájvizek esetében a mikrobiológiai jellemzőket és a tartósítószerek mennyiségét vizsgálta. A visszavont termékek mikrobiológiai szennyeződéseket tartalmaztak, címkézésük nem volt megfelelő, vagy lejárt a minőségmegőrzési idejük. Ami megdöbbentő, hogy ezek között kifejezetten hitelesnek és megbízhatónak tűnő termékek is voltak, mint például ligetszépe testápoló kisbabák számára, körömvirágszappan vagy gyerektusfürdő. 

Ennél is megdöbbentőbb az Európai Nők a Közös Jövőért (WECF) nevű európai szintű környezetvédelmi nőszervezet 2016 februárjában bemutatott jelentése, miszerint még a mai napig számos kockázatos összetevő van az újszülöttek és kisbabák számára készülő kozmetikumokban, tisztálkodószerekben. Az európai zöld szervezet összesen 341 kisbabaterméket vizsgált meg a címkén elérhető összetétel alapján, köztük fürdetőket, habfürdőket, gyereksamponokat, bőrápolókat, popsikrémeket és naptejeket. Az összetevőket az európai uniós kockázatelemzések (Scientific Committee for Consumer Safety – SCCS), a francia hatósági értékelések, valamint a nemzetközi szakirodalom alapján értékelték, és ez alapján az összetevőket „magas”, „közepes”, „alacsony” kockázatú, illetve „nem kockázatos” kategóriákba sorolták. 

Csak pár megdöbbentő adat:

  • Például a phenoxyethanol tartósítószer több kutatás szerint is neurotoxikus, illetve irritáló hatású (kontakt dermatitiszt okoz), emiatt ekcémásoknak külön kockázatot jelent – mi több, a későbbi termékenységre, nemzőképességre is kockázatot jelent. Mégis 54 termékben, ezen belül 26 törlőkendőben volt jelen.  
  • A habosításra használt, (a bőrt enyhén, a szemet erősebben) irritáló hatású EDTA 87 termékben, azon belül 30 törlőkendőben volt megtalálható. 
  • Az ugyancsak a habosító hatásukról ismert tenzid-szulfátok (laureth és lauryl SLES és SLS, amelyek irritálók lehetnek) 50 különböző babatermékben voltak jelen, elsősorban fürdetőkben és samponokban.
  • Ezek mellett kőolajszármazékok 30 termékben, elsősorban testápolókban, olajokban és krémekben voltak kimutathatók.

A sort még folytathatnánk. 

Gyermekeink valóban kitüntetett figyelmet érdemelnek!

A csecsemők bőre sokkal vékonyabb, mint a miénk. A verejtékmirigyek náluk máshogy működnek, a bőr testhőmérsékletének szabályozása sem alakult még ki teljesen. A kicsik bőrének védelmi mechanizmusa gyengébb, ezért a külső káros behatásokra sokkal érzékenyebben reagálnak, mint mi, felnőttek. Gyorsabban lehűlnek, a bőrük hamarabb kiszárad és kipirosodik, fogékonyabbak az irritációkra, és a napsugarak hatásaira is érzékenyebben reagálnak. Fontos tehát megtanulnunk pár alapszabályt, hogy gyermekeinknek valóban azt a fajta gondoskodást tudjuk nyújtani, amire szükségük van.

Termékvásárláskor érdemes azokat az összetevőket keresnünk, amelyek biztonsággal alkalmazhatók, és megfelelő hidratáltságot biztosítanak csöppségeinknek. Kerüljük a mesterséges kozmetikumokat, és törekedjünk a lehető legtisztább, legvegyszermentesebb, legtermészetesebb összetevőkre! A gyermekkorban megválasztott, helyes bőrápolási készítmények egy életre meghatározhatják az apróságok életminőségét.

Egy rossz döntéssel akár soha el nem múló bőrproblémákat is előidézhetünk, és ugyanez elmondható fordított esetben is:

a megfelelő alapanyagok használatával hozzásegíthetjük testünk csodálatos védőrétegét a kiegyensúlyozott és egészséges működéshez.

A hidratálás, a bőr nedvességtartalmának megőrzése kulcsfontosságú, emellett a megfelelő fürdési rutin is első helyen szerepel a listán. Mindig kíméletes, kifejezetten baba- és gyermekbőrhöz alkalmas termékeket, alapanyagokat válasszunk, és ne sajnáljuk az időt a fürdés utáni testápolásra, az ápolóolajos fürdőre vagy a pelenkakiütés megelőzésére, amelyet a bőr megfelelő szellőztetésével, a gyakori pelenkacserével és az arra alkalmas készítmények alkalmazásával könnyedén elkerülhetünk.

A szakértő a következő alapanyagokat ajánlja a legkisebbek számára:

  • Száraz bőrre az organikus szezámolaj kitűnő választás lehet. Egy antioxidáns, amely erősen remineralizálja a bőrt, és puhítja a bőrfelszínt.
  • Az organikus jojobaolaj egyben gyulladásgátló hatással is rendelkezik, és eredményesen küzd a szárazság ellen.
  • A sárgabarackmag-olaj megerősíti a hidrolipidet, ezáltal eredményesen megakadályozza a bőr kiszáradását.
  • Az édes mandulaolaj kellemesen lágy illatával a nyugalmat, puhaság érzését hozza el a gyermekek számára.
  • Az organikus búzavirágvíz regenerál, nyugtat és frissít.

A kevesebb néha több! – ezt a bölcs gondolatot fogadjuk meg, ha gyermekeink bőrének ápolásáról van szó.

A cikket a környezettudatos, bio, vegán és organikus arcápolási termékek forgalmazója a Green Skincare Hungary támogatta!

Ajánljuk még:

Fészekmodell – válás után mi a jó a gyereknek?

Egy nagyon kedves ismerősöm, nevezzük Melindának, válásra készül. A férjével együtt úgy látják, hogy nem igazán működik a kapcsolatuk, viszont van egy tündéri négyéves kislányuk, akinek mindketten a lehető legjobbat szeretnék adni. Anyagilag van rá lehetőségük, elgondolkodtak hát a fészekmodell, vagy másnéven svéd modell kialakításán az életükben.

 

Már követem az oldalt

X