Stílus

Zöld utat kapott a vörös: idén ősszel is sztár-szín, szinte minden árnyalatában

2020 őszi trendjébe is berobbant az örökös visszatérő (vagy soha el nem tűnő?) vörös. Miért divatos és miért annyira közkedvelt ez a szín? Utánajártunk!

Szimbolika és jelentés

A figyelemfelkeltő színt általában a vérhez, az élethez, a szenvedélyhez társítják; sok helyen erő-, tűz- és hatalomjelképként is szerepel. Kötik ugyanakkor a tüzes szerelemhez is, a tradicionális menyecskeruha színe sem véletlenül vörös. 

Ha nem is hiszünk a babonákban vagy egyéb kapcsolódó dolgokban, annyi biztos, hogy egy feltűnő színről van szó, a fény hullámhossza is a vörösnek/infravörösnek a legnagyobb, ez a legkönnyebben észrevehető árnyalat, ezért is pirosak a jelzőlámpák, ha megállásra figyelmeztetnek, ahogyan a STOP-tábla színe sem véletlenül olyan, amilyen.

Megosztó szín az emberek körében: van, aki ódzkodik a viselésétől és van, aki egyenesen rajong érte. Gyerekként én például kifejezetten nem szerettem a pirosat, talán nem is volt egyetlen piros színű ruhám sem. Akkoriban túl hangsúlyosnak találtam, inkább megbújtam volna a sarokban, túl rizikós lett volna, hogy valaki kiszúr a piros pólómban... Aztán ahogyan teltek az évek, megkedveltem. A vörös ruhát, rúzst és a körömlakkot is. Sőt, ha valamilyen rendezvényre készülök és nincsen kötelező dress code, akkor kifejezetten előnyben is részesítem ezt az árnyalatot, mert elképesztően nőies, önbizalmat ad és ezáltal energizál is. Emellett a vörös nagyszerűen kombinálható fekete, fehér és arany színekkel is, így nem kell órákon át válogatni, ha figyelemfelkeltő, mégis elegáns megjelenésre vágyunk.

A vörös ötven és még több árnyalata

Jól variálható szín a vörös, de fontos, hogy először a hozzánk illő árnyalatát találjuk meg. Míg a szőkék a tűzpiros viselettel Marilyn Monroe-s benyomást kelthetnek, a kreolabb bőrű, sötétebb hajszínnel rendelkezőknek a mélyebb árnyalatok állnak igazán jól. A textúrát tekintve jöhet a csillogó flitteres, a bársony, a műbőr, a műszőrme és a szövet is – az ősz színeiben különösen jól mutat bármilyen anyagú vörös.

Idén ősszel dívik a retró, a '80-as évekből inspirálódva például igazán divatosak lesznek a puffosujjú viseletek, amelyek némileg lágyítják a vörös színt, enyhe romantikát is csempésznek az öltözetbe. Visszatér ezek mellett a szoknyakosztüm és a pepita-, tyúkláb-, valamint kockamintás ruha is.

 
Unsplash
 

A sminkek örökbecsű klasszikusa a vörös rúzs, idén sem lehet mellényúlni vele, ugyanakkor továbbra is alapszabály: ha vörös vagy bordó rúzst használunk, akkor a szemsminkünk ne legyen hangsúlyos. Egy enyhe vagy egy cicásabb tusvonal eleganciát sugároz, egy arany szemhéjpúder extra szempillaspirállal pedig ragyogó tekintetet kölcsönöz, de ez a maximum, amit vörös ajkak mellett érdemes bevállalni. Természetesen fordítva is igaz ez: ha vörös ruhaviseletünkhöz inkább füstös szemhéjat szeretnénk az estélyre, akkor válasszunk mellé egy visszafogott szájfényt. Pirosítót bátran használhatunk az orcákra, oda is csempészve egy kis pirosas árnyalatot. Körmökben pedig szintén klasszikus a vörös, ám ha a szettünkben már több helyen visszaköszön ez a szín, érdemesebb nem túlhangsúlyozni, és a körömre inkább valamilyen kiegészítőszínt választani, például feketét, aranyat, fehéret vagy valamilyen nude árnyalatot. 

A végén úgyis az összhatás dönt: az, hogy hogyan érezzük magukat a bőrünkben, a ruhánkban, a sminkünkben. A vörös segíthet ebben, elhitetheti a világgal (és önmagunkkal), mennyire nőies, kifinomult, mégis karakteres emberek vagyunk – persze csak akkor, ha az önazonosság sugárzik belőlünk, és nem a szépségtrendekhez való izzadságszagú igazodás...

Ajánljuk még:

„Ne dobj ki semmit!” – így öltöztek liszteszsákokból az amerikaiak a nagy világválság idején

Minél nagyobb a nehézség, annál erősebb fokozatra kapcsol a kreativitás – többek között ezért tapasztalhatjuk, hogy aki igazán nagy bajban van, kevesebb energiát fordít panaszkodásra. Az 1930-as, 40-es évek Amerikájában lett volna ok a csüggedésre, hiszen a nagy gazdasági világválság mindenkit alapvető méltóságában tépázott meg. Ebben a nehéz helyzetben iparágakat és társadalmat összekovácsoló erővel született meg a lisztes- és gabonás zsákok újrahasznosításának ötlete, ami aztán egész divatirányzattá nőtte ki magát. A férfiaknak köszönhetjük, de a nők vitték sikerre.