Stílus

Használt anyagokból is készülhet szép menyasszonyi ruha – Halmi Fanni ruhatervezővel beszélgettünk

Nemcsak környezettudatos gondolat használt anyagokból készíteni egy olyan ruhát, amit csak egyszer vesz fel az ember: az emlékek továbbélése is lehet, ha például anyák, nagymamák egykori viseleteit építjük bele egy újba. Halmi Fanni az egyetlen menyasszonyiruha-tervező az országban, aki száz százalékban csak használt anyagokkal dolgozik, és gondoskodik a ruhák esküvő utáni sorsáról is.

A munkáidat nézve az volt az első gondolatom, hogy nagyon a helyeden vagy, csak később tudtam meg: a vállalkozásodat alig három éve, sok év, egyéb munkakörben való tevékenykedés után indítottad. Milyen állomások vezettek a mostani életedig?

A ruhák mindig elvarázsoltak, már egész kiskoromban mindenkit öltöztetni akartam, viszont a divatvilág sosem került hozzám közel, nem szeretem a ridegségét, hogy olyan távol van a valódi emberektől. Aztán egy erős gimnáziumba jártam, nagy volt rajtam a nyomás, hogy valami „rendes” szakot végezzek el. Szerintem tudat alatt direkt rontottam el a felvételit, nem vettek fel egyik helyre sem, amit bejelöltem. Így hát érettségi után egy szabász technikumban kötöttem ki, mellette pedig beiratkoztam egy rendezőasszisztens-képzésre. Ez utóbbinak köszönhetem, hogy elkezdtem filmekben, reklámokban dolgozni, és akik megtudták, hogy ruhákkal foglalkozom, elkezdtek hívni tervezőként is. Viszont mindezt csak félgőzzel csináltam, mert közben mégiscsak szerettem volna egy diplomát, így szociális munkát és antropológiát tanultam. Végül semmit nem bántam meg, a mai napig hasznosítom ezt a sokféle tudást az élet minden területén, akár a menyasszonyokkal való munkákban is.

eskuvoi-ruhak-halmi-fanni-ujrahasznositott-eskuvoi-ruhak

Halmi Fanni

Érdekes, hogy bár már a technikum után elkezdhetted volna, amit most csinálsz, mégis kellett még majdnem tizenöt év. Hogyhogy nem álltál rögtön a pályára?

2005-ben végeztem a technikumban, épp akkor jöttek be a fast fashion boltok Magyarországra, és félelmetes módon elkezdtek szaporodni. Úgy éreztem, lehetetlen lenne kisvállalkozást csinálni. Aztán az egyetem után, 2010 körül Angliában töltöttem egy évet, és ott már láttam azt, ami itthon néhány évvel később kezdődött csak: ha olyan dolgot képviselsz, ami önazonos, őszinte és unikális a piacon, annak lesz létjogosultsága, az emberek jobban értékelik, mint az ipari termékeket. Miután hazajöttem, már végig a fejemben volt ez, de majdnem tíz év kellett, hogy meg is valósíthassam. Egy irodában dolgoztam, majd megszületett a kislányom, és úgy éreztem, egyre nagyobb szükségem van valami kreatív tevékenységre, a belső mantrám pedig végig az volt, hogy szemétből szeretnék dolgozni. Ebben akkor még nem is a környezettudatosság volt a fő gondolat, hanem az, hogy olyan dolgot ruházzak fel esztétikai értékkel, amiben első ránézésre nincs. Aztán egyszer egy barátnőm megkért, hogy csináljam meg a menyasszonyi ruháját. Iszonyúan élveztem a munkát, nagyon jól éreztem magam, viszont

elborzasztott az anyagmennyiség, amit meg kellett vásárolni azért, hogy egy egyszer használt ruha legyen belőle.

Ekkor a szeméttel való munka és a környezeti terhelés csökkentésének a gondolata egyszer csak összeért. A tizenkét méter, megvásárolt tüll felett ülve született meg az elhatározás.

Az álomból hogy lett valóság?

Teljesen véletlenül találkoztam a Budapest Bank Dobbantó programjával, ahol vállalkozók tanulhattak különböző vállalkozást fejlesztő kurzusokon. Az esélytelenek nyugalmával adtam be a pályázatot, nagyjából öt mondatot írtam, hiszen nem is volt még kidolgozott tervem, de legnagyobb meglepetésemre beválogattak. Ott rengeteget tanultam, és ott láttam meg egy pályázatot, amivel aztán elindulhatott a vállalkozás.

Hogy látod, van igény arra, amit te csinálsz, vagy a keresletet kell a kínálathoz alakítani?

Bár egyre több tere van a fenntarthatóságnak, rajtam kívül senki nem dolgozik száz százalékban használt anyaggal a menyasszonyiruha-készítők közül. Ahogy elindultam, nagyon hamar elkezdtek jönni a menyasszonyok, kiderült, hogy nagy igény van erre, sokan direkt ezt keresik.

Azon túl, hogy a környezetnek hasznos, a menyasszonyoknak is különleges kaland egy teljesen nekik készülő ruha. Mit tud szerinted adni egy személyre szabott viselet?

Nemcsak a ruha, hanem az egész folyamat egyéni, ezért kialakul egy személyes kapcsolat köztem és a menyasszony között. Én e nélkül nem is tudnék ruhát készíteni, és ez szerintem a személyiségemmel és emberközpontú világlátásommal is összefügg. Az elinduláskor engem az izgat, hogy az adott ember miben és miért tudja jól érezni magát, és ezt nem lehet robotizálni. Mivel teljesen a menyasszony igényét valósítjuk meg, nálam nem kell kompromisszumokat kötnie. Egyébként a menyasszonyi ruha nagyon hálás darab, jól lehet vele takarni, ami nem előnyös, kiemelni, amit érdemes. 

Honnan szerzed be az anyagokat a ruhakölteményekhez? Van, hogy a menyasszonyok hoznak magukkal egy számukra fontos anyagot?

Sokféleképpen kerülnek hozzám alapanyagok, általában én vadászok, de előfordul hogy adományként érkeznek. Azt nagyon szeretem, ha a menyasszony hoz valami sajátot, akár egy komplett régi, anyukától, nagymamától származó ruhát vagy fejdíszt. Egyébként az anyagbeszerzésben mindenevő vagyok, általában régi esküvői ruhákat veszek kiárusításokon, piacokon, de sokszor csak egy szép csipke miatt veszek meg egy turiban valamit. Garázsban porosodó régi szalagavatós ruhákból is találtam már számomra értékes anyagot, és van, hogy első ránézésre nem találom szépnek, amit kapok, de aztán bontás közben olyan részletek tűnnek fel, amiket akár egy az egyben is fel tudok használni. Nagyon meg tudnak mozgatni a különleges szabásvonalak. Az anyagbeszerzés rengeteg történettel is együtt jár. Sokan rendelnek olcsó ruhát, ami a képen talán jól néz ki, de a valóságban szinte száz százalékban rossz minőségű, használhatatlan. Az ilyen vásárlás mindig pénzkidobás, mert aztán az illető vesz egy másikat. Sok ilyen ruha kerül hozzám, de sajnos tényleg használhatatlanok. Én úgy vagyok vele, hogy már csak azért is megpróbálok legalább valami apró részt felhasználni, hogy ne menjen az egész a kukába. Viszont az örökölt ruhák kapcsán rengeteg kedves emlékem van.

Nemrég egy menyasszony úgy hozta el az anyukája ruháját, hogy gyakorlatilag semmi nem tetszett neki benne, de mégis használni akarta.

Végül a dekoltázsbetét lett a ruha hátarésze. Szeretem, amikor a hagyomány és az újítás ilyen lazán tudnak egymás mellett élni, az emlék továbbforgatása szerintem nagyon fontos.

Azt ugyan mondtad, hogy a divat világa téged nem annyira mozgat meg, de a trendek mégiscsak befolyásolják, mit kérnek a menyasszonyok. Mostanában milyen fazonok a legkelendőbbek?

Azok, akik hozzám jönnek, inkább a könnyed, elegáns, sejtelmes ruhákat szeretik. Az olyan fazonokat, amelyek szerintem a divat felett állnak, klasszikusak. Azon szoktam nevetni, hogy van egy fotó, amit már legalább tizenöt menyasszony hozott, hogy ilyet szeretne, lehet, lassan kiteszem a műhelyembe. Tehát az emberek ízlése hasonló ezen a téren. Ugyanakkor a trend változásának köszönhető például, hogy a hófehér ruha ma már egyáltalán nem divat. Ha egy ilyen anyagot hoznak, én inkább öregíteni próbálom feketeteával, kávéval, diólikőrrel. A szemnek a törtfehér különböző árnyalatai teljesen fehérnek tűnnek, az optikai fehérnek viszont van egy vakító lilás árnyalata, ami egyrészt nem illik össze egyetlen más árnyalathoz sem, másrészt bizonyos fények között kimondottan zavaró a szemnek. Divat mostanában az is, hogy egy külső csipkefelső tartozik külön az ujjtalan ruhához. Én kifejezetten lenge, vékony anyagokat javaslok, szerintem ezek mutatnak legjobban a legtöbb menyasszonyon. 

Mennyi idő, hány találkozás ideális egy ruha elkészüléséhez?

6-9 hónap. Először beszélgetünk, rajzolgatunk, egy-két hónappal később már az alapanyagok is megvannak, így van négy-öt hónap, ami alatt a ruhával foglalkozom, és meg is ismerjük egymást. Ehhez kell idő, én öt-hat találkozással szeretek dolgozni. A menyasszony személyisége nagyon fontos a ruha szempontjából, a próbafolyamat közben érezzük, tényleg illik-e hozzá az eredeti elképzelés, kellemesen fogja-e érezni magát benne. Van, akinek az esküvő alig okoz stresszt, de sokan vannak, akik például szoronganak attól, hogy a középpontban lesznek. A ruhával pedig lehet támogatni a személyiségtípust, és nekem célom is, hogy ebben segítsem a menyasszonyokat. Ez önismeret és egymásra hangolódás kérdése.

Már csak a fenntarthatóság miatt is fontos kérdés: mi lesz az általad készített ruhákkal az esküvő után?

Van, aki elteszi emlékbe, néhányan megpróbálkoznak az eladással, de úgy vettem észre, hogy kevesen vesznek így használt ruhát. Azt szeretem legjobban, amikor valakivel előre gondolkodunk a ruha jövőjéről.

Csináltam már nadrágszoknyát belőle, máskor a felsőrész utcai ruhává alakul vagy levágjuk a hosszt, festjük az anyagot, így bent tud maradni a ruhatárban.

Volt, aki egyszerűen visszaadta, mondván, nálam új ruha készülhet belőle. 

Mi lesz a saját munkádból származó maradékok sorsa?

Én magam csinálok belőlük a ruhákhoz tartozó ékszert, díszítést. Az a legújabb tervem, hogy az őszi-téli időszakban, amikor több a konzultáció, mint a varrás, előre gyártok majd a hulladékokból virágokat, díszeket, amiket aztán fel lehet használni a készülő ruhákhoz.

Az esküvőkön a ruhán kívül számtalan olyan pont van, ami a fenntarthatóságtól igencsak messze van. Hogyan lehet környezettudatos egy esküvő?

Öröm látni, hogy egyre többen gondolkodnak ennek mentén. Sok esküvőszervező is elkezdett ráállni a környezettudatosságra, és egyre inkább látszódik, hogy nem mindig drágább az eco. Én nagyon szeretem például a szárított virágos dekort, az természetes és sokszor használható. Rengeteg hozzávaló kölcsönözhető, és sok minden elkészíthető házilag is. Sőt, ma már élő növényt is lehet kölcsönözni dekorációnak. Ezeket a megoldásokat mindenkinek ajánlom, mert egyszerre szépek és hasznosak.

Fotók: Halmi Fanni, Fazekas Dorka 

Ajánljuk még: