
5 különleges batátás recept
A batáta – más néven édesburgonya – magas C-, B2-, B6-, valamint E-vitamin-tartalommal rendelkezik, gazdag káliumban, rézben és mangánban, alacsony a zsír- és koleszterintartalma, és neve ellenére a cukorbetegek számára sem tiltott zöldség.

Lilakáposzta duó
Egyszer álmomban megjelent két hatalmas lilakáposzta: begördültek, és nem hagytak nyugodni. Reggel szinte ott éreztem a számban az ízét az álombéli káposztás-túrós, pikáns és üde kavalkádnak. A mustármag és a balzsamecet valami különösen izgalmas egyveleget alkotott, és még ránézni is boldogság volt. El is készítettem: egyszerűen, és akár magában, akár füstölt halfilével is megállja a helyét.

Jéggömb és zúzmarás varázslat a pohárban
Szeretek a természetből szerezni ihletet. Olykor egy tárgy, egy forma jön szembe, esetlenül vagy teljesen mellékesen, és mégis megcsillant valamit. Kerekedik belőle más, elvisz új dimenziókba, lehet vele játszani, gyönyörködni, örömet szerezni.

Virslifalatok a szilveszteri asztalra
Év végén mindig előkerül a virsli, leginkább azért, mert könnyen, gyorsan tálalható. De a virsliben is lehet némi csavar, például, ha tésztába rejtjük, ha mustár helyett extra mártást kavarunk hozzá. Salátával akár vacsorának is jó, az év végi partira illik is!

Vadkacsa zöldségpüré-ágyon
Ritka vendég a konyhában a vadkacsa. Bár legtöbbször már nem kötjük a vadászati idényhez, hogy mikor kerüljön asztalra, mégis, ilyenkor, amikor már a fák levetették lombruhájukat, amikor megérkeztek a hideg szelek, valahogyan mindig jobban esik a vadhús. Akár vadasmártással elkészítve, akár lágyan simuló, aromákban gazdag zöldségpürével. Manapság a vadkacsáért elég a boltba menni, fagyasztott formában szinte bármikor hozzájuthatunk. Egyik kedvenc receptem igen ízletes, jó hétvégi fogás. A sütőben szépen megsülnek a madarak, de közben elkészülhet az éppen ide rímelő köret is: a káposztás cvekkedli.

Non plus ultra
Mit jelent ez a latin kifejezés? Olyasmit, hogy „nincs több nála”, vagy „több nincs azon túl”. Arra használjuk, ami utolérhetetlen, felülmúlhatatlan, aminél nem kell jobb. Hogy miért pont ez a sütemény kapta a „világ legfinomabb” süteménye nevet, azt már a múlt ködébe veszett. Talán mindenkinek más és más a legeslegjobb, de az vitathatatlan, hogy a Non plus ultra névvel jelzett aprósütemény mindenkit elbűvöl. És még az elkészítése sem igényel olyan nagy cukrászati ismeretet – odafigyelést, gondosságot, időt viszont mindenképp.

Karamellás pattogatott kukorica
Akik szereti az egyszerre sós és édes ízeket, azoknak ezt az otthon is elkészíthető nasit kifejezetten ajánljuk az otthoni, mozizásban gazdag időkre!

5 nasi szilveszterre
Szilveszterkor a bulik biztosan hosszúra nyúlnak: ilyenkor sok olyan finomságra van szükség, amit lehet ropogtatni hajnalig, és egy kicsit felszívják azt az alkoholmennyiséget is, amit ilyenkor magához vesz az ember. Öt olyan receptet mutatunk, amit könnyen elszállíthatsz bármilyen buliba, hogy nagy sikert arathass velük!

Narancsos-kókuszos rizs
A könnyű, gyümölcsös desszertek jólesnek az ünnepek alatt. A kókusz és a narancs déli hangulatot idéznek, ami fokozható még kókuszreszelékkel, vagy kókuszlikőrrel is.

Világosság a föld alól – mindent a fénygyökérről, azaz a jamról
Hogy nem ismeritek a jamot? Hohó! Igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan.

Művészek főzőkanállal – ínyencségek hírességek asztaláról
Sokan szeretjük a főzős műsorokat, ahol művészek villantják fel kisebb-nagyobb konyhai tehetségüket. Nem is olyan régen ez még nem volt divatban, viszont egy több mint 40 éves szakácskönyv a fakanálforgató művészvilág konyhatitkaiba kalauzolta el az olvasókat. Bodrogi Gyula hideg töltött káposztája, Gobbi Hilda csalánlevese, Kovács Kati fehérboros felfújtja vagy Bánffy György különleges májas pecsenyéje akár az ünnep asztalra kerülhet, ha egészen véletlenül olvasás közben megkívánjuk.

A karácsonyi morzsa 5 élete: maradékmentés okosan
Megmaradt a sütemény? Megszáradt a bejgli? Vétek volna kidobni, egyrészt, mert ételt nem dobunk ki, sok pénzt adtunk érte, tenger munkánk fekszik benne, a „karácsonyi morzsa” pedig varázserőt rejt. Másrészt az ízekben gazdag sütemények új életre kelhetnek, átváltozásuk ünnepnappá teszi majd a dolgos hétköznapokat is!

Tequila Sunrise-torta és Pina Colada-szelet – koktéltorták ínyenceknek
Hűsítőek, finomak, és bármelyik ünnepi asztal sztárjai lehetnek – akár szilveszterkor is! Alkoholos tortacsodákat hoztunk, ezúttal a koktélok ízeit követve!

Céklás-hagymás heringsaláta
A hagymás heringről sokan úgy tartják, nyáron a legjobb, egy nagy korsó sör mellé. Másoknak kifejezetten téli ételként, hajában sült burgonyával esik jól. És vannak, akik erős szaga miatt nem is állhatják. Pedig egészséges, a háborgó gyomrot megnyugtatja. Akár az ünnepi asztalon is helyet kaphat előételként, vagy könnyedebb vacsoraételnek. Lehet rusztikus, és akár egészen elegáns is, a cékla és a rozmaringos hagyma elveszi az élét.

6 kihagyhatatlan karácsonyi sütemény
Innovátorok, hagyománytisztelők, kezdő konyhamágusok mind az ünnepi alapreceptekhez fordulnak ilyenkor, mert a nosztalgikus ízeket nem lehet megunni.

A mokka Mekkája – 4 kávés sütemény kávéimádóknak
Kávéimádóknak mindig jólesik egy kávés sütemény. Az íz-élmény egy jó eszpresszó mellé vagy egy tejeskávé társaságában is tökéletes, de a kávés süti feldob minden szürke délutánt! Akit túlzottan felpörget a koffein, koffeinmentes kávéval is elkészítheti a kipróbált recepteket!