Pszicho

Smize: mosolyogj a szemeddel!

Az elmúlt évből mély nyomot hagyott bennem az az érzés, hogy egyedül vagyok. Hogy a villamoson kapaszkodva, a piacon a krumplikat válogatva csak egy porszem vagyok a gépben, aki hiába mosolyog, hiába tréfálkozik, nem tud megvidámítani másokat. De hogyan is tudtam volna, ha engem és másokat is betakart az összefüggő, vírusijesztő FFP2-es maszk? 

Az ember úgy van megalkotva, hogy nagy valószínűséggel visszamosolyog, ha rámosolyognak. A zavart mosoly, a boldog mosoly, a megerősítő mosoly, a bocsánatkérő mosoly mind kell az életünkhöz – annyi mindent kifejezhet, és oly sikeresen épít utat másokhoz ez az egyszerű arckifejezés!

Nincs két egyforma mosoly?

Paula Niedenthal pszichológiaprofesszor rámutatott arra, hogy legalább három eltérő mosolyt használunk direkt kommunikációs céllal: jutalmazzunk, megerősítsünk vagy dominálunk egy-egy helyzetben segítségükkel. Ezeknek a kifejezéseknek ugyan semmi közük a boldogsághoz, a társas viselkedésben annál nagyobb a szerepük.

Nem csoda, hogy sokunkban elindult egyfajta énvesztés az elmúlt évben. Hirtelen elvesztettük azt a képességünket, hogy egy arckifejezéssel hassunk másokra, és ez igencsak megcibálja az önmagunkhoz való viszonyunkat is.

Maszkkal az arcunkon nem marad más, csak néhány elkalandozó szemöldök és kifürkészhetetlen tekintet.

S bár a többi alapérzelem kifejezése sem volt egyszerű, a boldogságé teljesen elsikkadt a takarásban. Hiányzott az életünkből a visszacsatolás, a megerősítés, hogy látnak, értenek bennünket. És ezért érezhettük úgy, hogy magunkra maradtunk.

Mi lehet a megoldás?

Elsőként az, hogy amikor csak teheted, mosolyogj az egész valóddal – de a szemeddel mindenképp! A szem ugyanis azon túl, hogy a lélek tükre, az igaz és őszinte mosoly fontos „kelléke”.

Duchenne-mosolynak is nevezik (felfedezője után) azt a típusú mosolygást, amikor nem csupán a száj sarkait széthúzó izmok, de a szemkörnyéki izmok is aktívak. Utóbbi izmok ilyenkor automatikusan ügyködnek azon, hogy csinos szarkalábakat varázsoljanak szemeink szélére. Jogosan gondolhatta úgy Guillaume Duchenne francia orvos, hogy ez a „mosolyok királynője” – ugyanakkor ez a mosoly korántsem annyira utánozhatatlan, mint ahogyan ő azt állította. A modellek, sőt a színészek is nagy bajban lennének, ha nem tudnák eljátszani az őszinte boldogságot. Tyara Banks rendszeresen tanította arra modelltársait, hogy a „szemükkel mosolyogjanak” (angolul smize a smile és az eyes kifejezésekből).

Mesterkéltnek tűnhet, pedig a ’smize’ nem más, mint egy eszköz arra, hogy érzéseket kommunikáljunk, csak a szemünkkel. Nem mások vagy önmagunk megvezetését szolgálja, hanem egy kapcsolódást kínál a maszkkal betakart emberiség számára.

Az érzelemkifejezés evolúciója, és talán a saját kultúránk fejlődése is egyben, ha nem redukáljuk a boldogság és öröm érzését egyetlen arckifejezésre. Ideje, hogy kifinomultabban használjuk a nonverbális kommunikációt! Észre kéne vennünk, hogy nem csak az arcunkra támaszkodhatunk, hanem a gesztusainkra, az intonációra is. Nyomatékot, életet ad szavainknak, ha nemcsak otthon a gyereknek játszunk a hangunkkal.

Talán kinevetjük, mi, magyarok, az olaszok hatalmas gesztusait, pedig tanulhatnánk tőlük. Megtanulhatnánk, hogy lehetünk bátrabbak és kreatívabbak az érzelmeink kommunikálásában. Ha nem vagyunk hajlandóak kilépni a komfortzónánkból, ne csodálkozzunk, ha a világ kihűl körülöttünk.

Mi keltjük életre vagy oltjuk ki azt a szikrát, ami felfűti és kibéleli számunkra és embertársaink számára is a mindennapokat.