Segítség, karácsony! Útmutató, ha ünnepfóbiás rokonnal van dolgod (vagy éppen te vagy az)

Az adventi várakozás időszakát éljük, a szívek megtelnek szeretettel, jön a karácsony. Viszont vannak olyanok, akik egyáltalán nem várják az ünnepet. Tényleg létezik „ünnepfóbia”?

Nem nevezném ezt az érzést fóbiának, de sokakban van egyfajta távolságtartás az ünnep kapcsán. Vannak, akikből stresszt vált ki, hogy több emberrel kell ilyenkor találkozni, olyanokkal is, akikkel máskor nem szoktak és nem is feltétlenül szeretnének. Aztán vannak, akik tökéletességre törekszenek, szeretnének mindent kontroll alatt tartani, és ha nem úgy alakul az ünnep, ahogy elképzelik, akkor már csak a negatívumokat veszik észre. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik alapvetően introvertáltak, utálják a tömeget, a hangos beszélgetéseket, zenét, akár a vidám társaságot is. Ők azok, akik jellemzően elvonulnak egy sarokban és kényszeredetten mosolyognak, ha megszólítjuk őket. Aztán vannak, akik számára az ünnep inkább megpróbáltatás, például azért, mert magányosak a távol élő vagy elvesztett szeretteik miatt, és a boldog idők felidézése még szomorúbbá teszi őket. Az egyedül élő idős embereket komolyan megviselheti, hogy a gyerekek, unokák épp csak beugranak, ez azt az érzést erősítheti, hogy bezzeg mások milyen boldogok! A családanyáknál pedig jellemzően a teljesítménykényszer okozhat stresszt, amiatt várhatják nehéz szívvel az ünnepet.

Épp a napokban hallgattam a rádióban egy beszélgetést arról, hogy vajon kötelező-e elmenni karácsonykor azokhoz a rokonokhoz, akik beszólogatnak. Szóba kerültek apósok, anyósok, nehéz természetű nagybácsik. Valóban ennyire bonyolultak a családi kapcsolatok?

A karácsony pirosbetűs ünnep, amikor többet vagyunk együtt, az együttlét pedig feszültséget okozhat. A rokonlátogatás, a sok és sokféle ember egy helyre „kényszerülése” akár a szűk családon belül is feszültséget gerjeszthet. Mivel össze vagyunk zárva napokon át, olyan feszültségek is előjöhetnek, amelyeket a hétköznapokban a munkahelyen és az iskolában is ki lehet élni, ezekben a napokban otthon csapódik le minden. Ilyenkor időnként a „csontvázak”, az egész évben ki nem mondott gondok is napvilágra kerülhetnek, akár robbanáspontig fokozva a hangulatot – ez már azért is nehéz, mert szinte társadalmi elvárás, hogy a szeretet ünnepe az együttlétről, a boldogságról szóljon. Ugyanakkor többnyire túlhajszoltan, hullafáradtan, mentálisan és fizikálisan felkészületlenül érkezünk a „meghittségbe” – amit megélni ilyen állapotban szinte lehetetlen. Nem csoda, hogy sokan alig várják, hogy visszatérhessenek a munkába, és ott kipihenjék az ünnep fáradalmait.

A karácsony akkor is jön, ha akarjuk, ha nem. Mit tehetünk, hogy könnyebben birkózzunk meg a nehézségekkel?

Fizikailag nem könnyű, hiszen az egész napos munka mellett nehéz megtalálni a megfelelő ajándékot, kitalálni, hogy mi legyen a menü, és azt mikor készítsük el. Ebben sokat segíthet a megfelelő ütemezés. Ha sikerül úgy beosztani az időt, hogy ne maradjon minden az utolsó pillanatra, kevésbé leszünk stresszesek. Emellett meg kell beszélni a családdal, hogy ők is vállaljanak a feladatokból, a nagyobb gyerekeket például, akik már nem feltétlenül gondolják, hogy az angyalkák hozzák feldíszítve a fát, be lehet vonni a fa körüli munkákba. Az is jó program lehet, hogy együtt készítünk süteményt, vagy főzünk forraltbort. Akkor az anyuka nem egyedül güzül a konyhában, miközben a gyerekek a szobában nyomkodják a telefonjukat, hanem együtt van a család. És ami a legfontosabb: beszéljünk arról, hogy kinek mit jelent az ünnep, a meghittség. Az idősebb generáció számára a főzés egyet jelent a gondoskodással, a szeretettel. Ne is akarjuk lebeszélni a 85 éves nagymamát a bejglisütésről, számára ez a törődés, szeretet jele. Lesz olyan családtagunk, akinek az ajándék fontos, másnak a pihenés. Tisztázzuk, hogy kinek mitől lesz boldog ez a karácsony, és próbáljuk meg összefésülni a szálakat.

És mi van akkor, ha a környezetünkben vannak olyan emberek, akik a mi ünnepünket is elronthatják azzal, hogy folyamatosan hangoztatják, mennyire utálják az ünnepet, húzzák a szájukat és beszólogatnak. Hogyan kezeljük őket?  

Ez egy nehéz kérdés, hiszen itt látszólag ellentétes pólusok feszülnek egymásnak. Természetesen nem kell azzal egyetérteni, amikor a beszélgetőpartnerünk elmondja, hogy a karácsony képmutatás, amit a boltosok találtak ki a haszon reményében.

Elég, ha egyszerűen elfogadjuk, hogy ő ilyen. A szeretethez az elfogadás is hozzátartozik.

Valószínűleg számára ez egy nehezebb időszak lehet, és szüksége van a szeretetünkre. Emellett mi még megmutathatjuk, hogy miért szeretjük a karácsonyt. Ha a másik számára éppen a meghittség és az ünnep szavak jelentik a vörös posztót, akkor keretezzük át a mondandónkat. Annak örüljünk, hogy együtt vagyunk, hogy találkozunk. A kevésbé pozitív emberek esetben gyakori, hogy egy korábbi rossz élmény, kellemetlen viszony miatt nem tud kapcsolódni a családhoz, és ez a gond karácsonykor felerősödik. Akkor is megtörténhet ez, ha valaki nem teheti meg, hogy olyan ajándékokat vegyen a családjának, amilyent szeretne, ezért inkább devalválja, vagy elutasítja magát az ünnepet, az ünneplést, az átszellemülést. Legyünk egymással gyengédek, hiszen mindenki másképp tud boldog lenni. A szeretet és megbocsátás ünnepén különösen érdemes ezt az attitűdöt gyakorolni.