Pszicho

Nem vagy egyedül – az ismert emberek is küzdenek mentális betegségekkel

Nemrég 25 éves korában elhunyt Angus Cloud, az Eufória című sikersorozat egyik sztárja. A fiatal férfi évek óta küzdött mentális betegséggel, erről többször nyilatkozott is – a jelenlegi híresztelések szerint halálának oka pedig öngyilkosság volt. Az ő története szomorú véget ért, de emberek százezreinek segített azzal, hogy megosztotta a közönséggel küzdelmeit, és nem ő az egyetlen: napjaink egyik legnagyobb problémája a depresszió és a szorongás. Még a hírességek is küzdenek vele. 

A WHO jelentése szerint 2019-ben minden nyolcadik embert érintett világszerte valamilyen mentális zavar, amelyek közül a legyakoribb a szorongás és a depresszió volt. Ez majdnem egymilliárd főt jelent. Ez a szám a koronavírus okozta bizonytalan helyzet miatt még tovább növekedett, és bár ennek köszönhetően beszédtéma lett a mentális egészség, még mindig nem tulajdonítunk neki elég nagy jelentőséget.

Az ügyre részben azért vetült nagyobb fény az utóbbi években, mert ismert emberek arra használták az orruk alá dugott mikrofonokat, hogy fontos témákról beszéljenek, történetesen a saját harcukról, hiszen ők is tudják, mennyire magányosnak érzi magát az az ember, akinek mentális nehézségei vannak. Egyrészt kevesen értik meg ezeket a problémákat azok közül, akiket nem érint, másrészt szégyenérzet is kapcsolódik hozzá: a társadalom jelentős része és a közbeszéd sok helyen még mindig elítélően, nem támogatóan áll a témához. Ezért segít sokat, hogyha egy híresség őszintén beszél a mentális nehézségeiről.

A Disney-sztárokra rájárt a rúd

A kétezres éveket mondhatjuk a Disney Channel tévécsatorna fénykorának, ami csak úgy ontotta magából a később világsztárokká vált színész- és énekescsemetéket. Közülük hárman azóta is a popipar meghatározó alakjai, de nemcsak ez a közös bennük, hanem az is, hogy mindhárman mentális problémákkal küzdöttek és küzdenek a mai napig. Miley Cyrus, Selena Gomez és Demi Lovato mára mindannyian a harmincas éveik elején járnak, de alaposan nyomot hagyott rajtuk a hirtelen jött hírnév.

Miley Cyrus 2021-ben pánikrohamot kapott egyik fellépése közepén,

de nem hagyta eluralkodni önmagán, hanem inkább megosztotta a közönséggel, mi is történik. „Mint mindenki más, az elmúlt másfél évben be voltam zárva és el voltam szigetelve mindenkitől, és lenyűgöző, hogy visszatérhetek a színpadra. Régen olyan érzés volt itt lenni, mintha a második otthonom lenne, és ma már nem ilyen, mert annyi időt töltöttem bezárva” – kezdte ötperces beszédét, amelyben kitért arra, hogy úgy gondolja, ha beszél ezekről a dolgokról, akkor kevésbé lesznek félelmetesek.

Demi Lovatot 2011-ben, tizenyolc évesen diagnosztizálták bipoláris zavarral, emellett az évek során többször is beszélt arról, hogy kábítószerfüggőséggel és evészavarokkal küzd. Idén májusban egy Los Angeles-i rendezvényen szólalt meg és mesélte el, mennyire megkönnyebbült, amikor megkapta a diagnózist. „Annyi éven át küszködtem és szélsőségesen láttam a depressziómat, miközben úgy tűnt, hogy a világ előttem tele van lehetőségekkel”. Az énekesnő hozzáfűzte: azért osztotta meg a nyilvánossággal küzdelmeit, mert szerette volna továbbadni tapasztalatait azoknak, akik hozzá hasonló problémákkal néznek szembe. „Ha lehetőségem van valakin segíteni, akkor pontosan ezt kell tennem”.

Selena Gomez – akit mostanában a Gyilkos a házban című krimi-vígjátéksorozat egyik főszereplőjeként láthatunk brillírozni Martin Short és Steve Martin oldalán – szintén azon hírességek közé tartozik, akik nem rejtették véka alá nehézségeiket. Szorongás, pánikrohamok, depresszió nehezítette mindennapjait, amelyek ellen terápiával és rehabilitációs központok programjaival küzdött. 2020 áprilisában kolléganőjéhez hasonlóan

bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálták,

minderről a My Mind & Me dokumentumfilmben mesélt. Tavaly ősszel pedig egy mentális egészséggel foglalkozó weboldalt és startupot is indított édesanyjával és egy vállalkozó ismerősével Wondermind néven, amely napi feladatokkal látja el a felhasználót.

Aki sokat viccel, belül őrlődik?

„De hát mindig nevet és nevettet, neki biztos nincsenek ilyen gondjai” – mondanánk egyből a humoristákra, vígjátékok főszereplőire, stand-uposokra, akik nevetést és jókedvet varázsolnak. Például Ryan Reynolds szerepeihez mindig is kötődött a humor, és a színész a magánéletben is egy viccelődő figura lehet, elég csak megnézni, hogyan üzengetnek egymásnak feleségével, Blake Lively-val a közösségi oldalaikon. Nem gondolnánk hát, de a színész maga is szorongással küzd, erről tavalyi filmje, Az Adam-projekt kapcsán mesélt a CBS reggeli műsorában. „Egész életemben volt szorongásom, és néha úgy érzem, a személyiségemnek két része van: ilyenkor az egyik felülkerekedik a másikon”.

A „gumiarcú” Jim Carrey évtizedek óta szórakoztatja a közönséget filmjeiben, mesterien utánozza színésztársait és humora senkiéhez nem fogható. Azonban egy idő után már nem csak vígjátékokban láthattuk, a 2018-as Most nevess! című sorozatban megannyi szomorú és szívszorító pillanat bújt meg, sokan úgy vélik, saját magát játszotta el benne. A színész sosem titkolta, hogy élete során

hosszú ideig harcolt a depresszióval, a betegségre való hajlamot valószínűleg nehéz gyermekkora is erősítette.

A 2010-es években el is tűnt a nyilvánosság elől egy időre, 2017-ben tért vissza az I Needed Color dokumentumfilmmel, amelyben megmutatta, hogy festőstúdiója volt az otthona azokban az években, amikor mentális egészsége megbicsaklott.

A 2016-ban hunyt el Carrie Fisher, mindenki Leia hercegnője. aki nemcsak a Csillagok háborújában nyújtott alakításáról volt híres, hanem csípős, ironikus humoráról is. A színésznő azonban már kamaszkorában érezte, hogy más, mint a többiek, de akkoriban még gyerekcipőben járt a mentális betegségek felismerése, ő pedig a kábítószerekhez fordult, hogy gondjait enyhítse. Wishful Drinking című memoárjából kiderül, hogy később, huszonévesen diagnosztizálták bipoláris zavarral, ez és a drogfüggőség pedig megnehezítették egész életét. Azonban fontosnak tartotta, hogy kapcsolatot tartson olyan emberekkel, akik hasonló személyiségzavarral élnek: „Egy kihívást jelentő betegséget kaptunk, és

nincs más lehetőségünk, mint hogy szembenézzünk ezekkel a kihívásokkal”.

Selena Gomezhez hasonlóan Jonah Hill komikus, színész (Superbad, avagy miért ciki a szex?, 21 Jump Street, A Wall Street Farkasa, Itt a vége című filmek szereplője) is készített a témában egy dokumentumfilmet. A Netflixen is elérhető A Phil Stutz-módszer című produkcióban gyakorlatilag a saját fejébe enged betekintést, Phil Stutz pszichiáterre beszélgetve az életükről, a terápiához kapcsolódó gondolataikról és a mentális egészségről. A dolog apropóját az adta, hogy a színész két évtizede küzdött szorongással és pánikbetegséggel, „amelyeket súlyosbítanak a médiamegjelenések és a nyilvánosság előtt zajló események”, ezért egy időre visszavonul a színészettől. Ugyanakkor elmondta, hogy azt is tudja, kivételes helyzetben van, amiért ezt megteheti, reméli, „a szorongás láthatóvá tételével normálissá válik majd, hogy az emberek beszéljenek ezekről a dolgokról és tegyenek ellenük”.

Közel az öngyilkossághoz

A countrykirálynő Dolly Parton lassan nyolcvan éves, és még mindig aktív. A sugárzó jókedvéről is híres énekesnő azonban nem mindig volt ilyen pozitív és életigenlő. 1984-ben egy nőgyógyászati betegség miatt részlegesen eltávolították a méhét, így sosem vállalhatott gyermeket, ez pedig depresszióba sodorta őt. Ezekben az években esett meg az is, hogy férjével való nyitott házassága közben beleszeretett valakibe, aki összetörte a szívét – ez olyannyira megviselte, hogy még az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. „Az emeleten ültem a hálóban, és sokáig bámultam az éjjeliszekrényem fiókjában található pisztolyt, amit a betörők miatt tartottam ott. Nagyon sokáig csak néztem, aztán felvettem, hogy egy pillanatra a kezemben tartsam, amikor a kiskutyánk, Popeye rohanva megjelent az ajtóban. Mancsainak kopogása rántott vissza engem a valóságba, imádkozni kezdtem, és úgy gondolom, Popeye megjelenése egy üzenet volt Istentől”.

Tökéletes külső, „tökéletlen” belső?

A szupermodellek és testépítők kapcsán elsőként mindig a makulátlan külsejüket jegyezzük meg, így hát fontos az is, amikor e szakmák képviselői szólalnak fel egészen más ügyekben. Dwayne Johnson („A Szikla”) amerikai focistaként kezdte, pankrátorként folytatta, majd színész és sikeres üzletember lett belőle. A csupaszív óriás többször beszélt arról, hogy nagyon megviselte, amikor egyetemi focikarrierje a végéhez közeledett egy sportsérülés miatt: „Nem tudtam, mi az a mentális egészség. Nem tudtam, mi a depresszió. Csak azt tudtam, hogy nem akartam ott lenni, nem mentem csapatmegbeszélésekre, nem vettem részt semmiben.” Évekkel később próbára tette mentálisan az az időszak is, amikor 2008-ban elvált első feleségétől, Dany Garciától. Szerencsésnek érzi magát, mert ekkoriban a barátaira tudott támaszkodni.

„Mi, férfiak nem beszélünk erről.

Leszegjük a fejünket és átvészeltük. Ez nem volt egészséges, de csak ennyit tudtunk”. 

Brad Pitt a kilencvenes években tört a csúcsra, a világ legsármosabb férfi színésze címet jó ideig birtokolta – ha nem így van ma is –, de hiába a pénz és a csillogás, a depresszió őt is érintette. Egy interjúban elmesélte, hogy keményen használta akkoriban a marihuánát, csak ült otthon és füvezett, el akart bújni a „celebség” elől: „Aztán eljutottam egy pontra, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy mégis mi értelme ennek így? Ennél jobbat is tudok!”. A kilencvenes évek végén Casablancába látogatott, és az ott látott extrém szegénység annyira sokkoló volt számára, hogy felismerte: segítséget kell kérnie.

A hírességek őszintesége mentális egészségükkel és küzdelmeikkel kapcsolatban azért fontos, mert ahogy az emberek egyre többet tudnak a témáról, az egyre elfogadottabbá és ismertebbé válik, így könnyebb beszélni is róla, illetve szakemberhez fordulni, segítséget kérni, ami hosszú távon csökkentheti az öngyilkosságok számát. A Szikla szavaival élve: „Az a szupererőd, ha van bátorságod beszélni valakivel. Én két barátomat veszítettem el öngyilkosság miatt. Beszélj valakivel! Még akkor is, ha úgy tűnhet, igazából sosem vagy egyedül”.

Ajánljuk még:

Filmek, amik után jobban értékeled az életed

Az ember sokszor elégedetlen azzal, amije van, gyakorta másokhoz hasonlítja magát és úgy érzi, mehetne jobban is a sorsa. Van úgy, hogy elég megnéznie egy-egy filmet, hogy rájöjjön: igenis jó dolga van, és jobban kellene értékelnie azt, ami körülveszi, például a családot, az otthont, a barátokat, a munkahelyet. Hét ilyen alkotást mutatunk.

 

Már követem az oldalt

X