Pszicho

„Nem tartom magam jó embernek” – ezért ne szegjük meg a saját erkölcsi normáinkat

Zsuzsa megalkuvó személyiség, de ő ezt nem bánta. Egyszer azonban elárulta a barátnőjét. Vannak döntések, amelyek megváltoztatják az egész életünket: de nem a sorsunkat, hanem azt, ahogy azontúl minden egyes nap önmagunkra gondolunk. És ez az érzés a legkevésbé sem a pozitívak közül való.

Áthághatunk ugyanis társadalmi szabályokat, de ha már a saját határainkon is túlmegyünk, vállalnunk kell, hogy onnantól fogva már nem lesz ugyanaz semmi sem. Ezt a mondatot régi osztálytársamtól hallottam – nevezzük Zsuzsának –, és bármennyire túlzásnak tartottam, mire a története végére ért, beláttam: bizony igaza van.

Mindannyian tettünk már olyat, ami nem elfogadott, és amit mégis elfogadtattunk, legalább önmagunkkal. Figyeljük meg, hogy ilyenkor mindig valamilyen önfelmentés is van a háttérben: „jó, hibáztam, de az én helyzetemben ez érthető”. „Igen, félreléptem, de attól még nem vagyok rossz ember”. „Oké, nem teljesen tiszta ez a helyzet, de más is ügyeskedik”.

Csakhogy van olyan határ, ami a sajátunk.

És ilyenkor nem segítenek az önfelmentő mondatok sem, mi több: az idő sem lesz gyógyír. Zsuzsának ezt elhiszem, mert több mint tíz éve tette, amit tett. Elárulta a legjobb barátnőjét. Gyávaságból, önzésből és pénzért – így minősítette önmagát.

„Mindig megalkuvó ember voltam, de ezzel valahogy megbékéltem. Nem ítéltem el magam érte, beláttam, hogy engem így neveltek, nem tudok kibújni a bőrömből. Hős, az sose lesz belőlem. De Kata más volt. Ő fejjel rohant a falnak, ha kellett, ilyen volt már gyerekkorunkban is. Megvédte a gyengébbet bármikor, bármilyen áron. Felnéztem rá ezért, de nem mentem utána. Ő pedig elfogadta, hogy én a háttérbe vonulok, ha konfliktus van, így működött a barátságunk, felnőttként közös munkahelyünk is lett” – fog bele a történetbe Zsuzsa.

Ennél a cégnél jogtalan módon bántak az alkalmazottakkal, akiknek Kata volt a csoportvezetője. Nem tűrte szótlanul, hogy feljebbvalói elmismásolják a túlórákat, önmaguk közt osztják szét a bónuszokat. „Én csitítottam, mondtam, hogy nem nyerhet úgysem, olyan összefonódások vannak, hogy addig fogják őt fúrni a vezérigazgatóknál, míg a végén leváltják. Ez is történt, csakhogy

énrám váltották le.

Amikor behívattak, még nem tudtam, mit akarnak, és nem is sejtettem, hogy Kata pozícióját akarják felajánlani. Nem volt időm átgondolni – de ez is egy olyan mentség, amit hiába mondok most már önmagamnak. Nem működik, nem lesz kisebb tőle az árulásom.”

Azt mondták, a csapatnak mennie kell tovább, de Kata nélkül, és ő a legalkalmasabb átvenni a helyét, övé a poszt, és kész. Olyan parancsolóan mondták, hogy rögtön bekapcsolt a megalkuvó énje, és nagyokat bólogatva hallgatta a további teendőket. „Tudtam, hogy Katának nagyon fog fájni, de én meghajolok az erős akarat előtt. Rosszul éltem akkoriban, az a pótlék sem volt lényegtelen, ami ezzel járt – ezt is be kell vallanom, talán utólag ez bánt legjobban. És féltem, hogy ha nemet mondok, akkor én is a nemkívánatos személyek listájára kerülök majd.”

Elfogadta a posztot, Kata pedig sebzetten nézett rá, amikor a nagy plénum előtt bejelentették a változást. Nem szólt egy szót sem, még aznap felmondott. „A legrosszabb pedig az volt, hogy odajött hozzám, átölelt, és a fülembe súgta: szeretlek. Azóta is felhív születésnapomon, ír, kérdez, mesél messengeren. Mintha mi sem történt volna. De nekem nagyon is történt ott valami.

Azóta nem tartom magam jó embernek,

és ez mindennél fájóbb, mert nem lehet többé visszacsinálni.”

Mélyen elgondolkodtatott Zsuzsa története, akinek hiába mondtam bármilyen empatikus, az önhibáztatását enyhíteni akaró mondatot, csak legyintett mindegyikre. Úgy hiszem, azért, mert tényleg semmivel nem lehet felülírni benne többé azt, hogy „megvan a véleménye saját magáról”. És ez számomra igen erős intő jel: szeghetünk meg általános elvárásokat, erkölcsi normákat, de azokat soha nem szabad, amelyek a legbelsőnkből fakadnak. Még akkor sem, ha irtó nehéz éppen kitartani mellettük. Mert utána nagyon nehéz tükörbe nézni: abba, ami mindig ott fog lógni lelkünk belső falán, leemelhetetlenül.

 

Ajánljuk még:

5 tévhit az őszi kertről: a giliszta, a fagy, a tuja, a dió meg a békében nyugvás esete

Tippek, trükkök és sztorik gyakorta terjednek szájról-szájra, és ahogyan az lenni szokott: a piros almából gyakran sárga banán lesz a sor végére. Valahogy így szállingózhattak be a kertápolással kapcsolatos tévhitek is mindennapi rutinjainkba, mi pedig nem értjük az okát, hogy miért nem olyan zöld a fű, mint a szomszédé... Az öt legtipikusabb őszi tévhitet oszlatjuk most el, hogy nagyobb esélyekkel vághass neki a téli fagyoknak!