Miért követjük el ugyanazokat a hibákat?

Andrea azért választotta ezt a hivatást, mert mindig izgalmasnak találta meglátni a cselekvések mögött álló okokat és a lelki jóllét elérését szolgáló eszközök alkalmazását környezete és önmaga számára.

Mitől függ, hogyan állunk hozzá a hibáinkhoz?

Andrea szerint gyerekkorunk nagyon befolyásolhatja a hibáinkhoz való hozzáállásunkat. Már nagyon fiatal korban kialakulhat, mennyire vagyunk elfogadók, mennyire vagyunk szigorúak saját magunkkal szemben.

„Gyerekkorunkban a környezetünk viselkedésünkre adott reakciói és saját tapasztalataink mintaként szolgálnak életünk további részében. Ezért már nagyon fiatal korban a szüleink erősen meghatározzák, hogy később hogyan viszonyulunk majd a hibáinkhoz: félni fogunk tőlük, vagy pozitív hozzáállással előnyt kovácsolunk belőlük.”

Egy konkrét példa lehet, amikor a gyerek egy rossz matekjegyet visz haza a suliból.

Az a szülő, aki emiatt megdorgálja, megszidja vagy „nem ezt vártam tőled”, „te többre vagy képes”, „csalódtam benned” megjegyzésekkel illeti, azt tanítja a gyereknek, hogy hibázni nem elfogadható: a hibák az ellenségeink. Ezekben a gyerekekben nagyobb valószínűséggel alakul ki megfelelési kényszer, és félelem keletkezik a hibázással szemben. Ilyenkor a gyerek azt érzi, hogy mindig jól kell teljesítenie. Felnőttként ők fogják majd a perfekcionisták és örök elégedetlenkedők táborát bővíteni.
De az a szülő, aki inkább megvizsgálja a helyzetet, érdeklődik, kérdéseket tesz fel, és azon töri a fejét, hogy segítsen a helyzeten, hogy gyermekével közösen mit lehet tenni, hogy legközelebb jobban sikerüljön, az arra tanítja a gyereket, hogy hibázni nem vétek, a hibákból tanulni lehet. Tehát ha gyerekként megtanuljuk, hogy az élet és fejlődésünk része hibák elkövetése, könnyebben fogjuk tudni kezelni a felnőttkori kudarcainkat. Thomas A. Edisont idézve „Nem buktam el, csak találtam 10 000 utat, ami nem járható” – ez az a hozzáállás, ami előre visz.

Fotó: Órás Mariann Andrea

Az otthonról hozott példa befolyásolhatja a hibáinkat

Egy rossz matekjegy tehát nagy kudarc vagy tanulság lehet iskolásként, később ennél már sokkal nagyobb hibákat követhetünk el. Például a folyamatosan rossz párkapcsolati döntések hátterében is állhatnak régebbi traumák. Andrea szerint a szüleink példája befolyásolhatja a jövőnket ezen a területen is.

„A szülők előszeretettel adnak útmutatókat akarva akaratlanul életünk területeihez, legyen szó párkapcsolatról, karrierről vagy életmódról. Ezeket az útmutatásokat küldetéseknek hívjuk, amelyek így vagy úgy előkészítenek az életre. Kimondott küldetés lehet például az, ha apánk azt mondja »tanulj, mert a tudást nem veheti el tőled senki!« Vagy ha például gyerekként állandóan veszekedni látjuk a szüleinket, azt gondolhatjuk, hogy a házasság szenvedés, lemondás, a házasságban nem lehet boldognak lenni.

Úgy vagyunk beállítva, hogy beteljesítsük ezeket a küldetéseket, függetlenül attól, hogy előre vagy hátra visznek minket. Ezek a hátravivő küldetések kevernek bele ismétlődő hibákba. Például ha egy olyan destruktív küldetést kapunk, mint »a házasságban nem lehet boldog az ember«, nem meglepő, hogy olyan kapcsolatokba bonyolódunk bele, amelyek már az első pillanattól kezdve komolytalanok, már kezdettől halálra vannak ítélve. Vagy félünk az elköteleződéstől, megijedünk a házasságtól, és meglépünk mielőtt az megtörténne. Ezek olyan ismétlődő rossz párkapcsolati döntésekhez vezethetnek, amelyeket nem értünk, de érezzük, hogy valami tudattalanul irányít bennünket.”

„Belső, önreflektív munkával ezeket a destruktív küldetéseket, melyek a hibás döntéseinket garantálják, le tudjuk rakni és helyette újat, hasznosabbat tudunk kidolgozni. Ez viszont komoly munkát és elsősorban belátást igényel.”

Többször megtörtént velem is, hogy azon kapom magam, hogy már megint ugyanazt a hibát követtem el. Már megint elmentem abba az étterembe, ahol sosem kapok magamnak megfelelő kaját, és már megint összeraktam a színes mosatlant a fehérrel, pedig mindig megjárom. Ezek aprónak tűnő hibák, de biztos találkoztunk már olyan helyzettel, ahol az egyén (vagy saját magunk) párkapcsolataira, munkahelyére vagy egyszerűen önmagára nézve követi el ugyanazokat a hibákat, nem tanulva azokból a jövőre nézve. Andreával a hibáink többszörös elkövetéséről is beszélgettünk:

„Sokszor az okozza hibáink ismétlődését, hogy egyszerűen nincs jobb stratégiánk, nincs más forgatókönyvünk a jobb vagy különböző megoldáshoz.”

„Például nem láttuk és tanultuk meg elég korán, hogyan kell érzelmeinket kifejezni, mert otthon nem volt szokás. Vagy ha szüleink évtizedekig egy munkahelyen voltak, és a pénzért, nem önmegvalósításért dolgoztak. Mi akkor honnan tudhatnánk, hogyan kell önmegvalósítani? Lehet-e az anyagi biztonság helyett egy érzelmi tényezőt előtérbe helyezni munka szempontjából?”

A kudarc egy ideiglenes állapot – hogyan kerüljük el az ismétlődő hibákat?

Sokszor nemhogy más hibájából, de a sajátomból sem tudok tanulni, hiába követtem már el nagyon sokszor. Ilyenkor mindig elgondolkodom, mit csináltam rosszul, majd jól megfogadom hogy soha többet. Telnek múlnak a napok, ez az érzés enyhül, lecsillapodik, majd ha a helyzet úgy hozza, fejest ugrok az újabb hibámba. Van, hogy tudatos, van hogy nem, de ugyanott kötök ki, aztán kezdődik az egész elölről. Tudatosan változtatni szeretnék, de a helyzet sokszor nem ezt akarja.

Andrea ezzel kapcsolatban is véleményt mondott: „Egy hiba után is képesek vagyunk másképp látni és viszonyulni a céljainkhoz, képességeinkhez. Képesek vagyunk jó tulajdonságainkat, intelligenciánkat és készségeinket hibásan értékelni és szignifikánsnak rosszabbnak érezni, mint amilyenek a valóságban. Ennek tudatosítása és korrekciója segít önmagunk leértékelésének elkerülésében. A hibázás elviszi a fókuszt a képességekről, ezért sokszor tehetetlennek érezzük magunkat.

Egyetlen hiba is képes olyan félelmet kialakítani, ami önszabotázshoz vezet.

Ez azt jelenti, hogy elkezdünk fókuszálni arra, hogyan kerüljük el a jövőbeli hibákat, ahelyett hogy a jövőbeli sikerekre fektetnénk a hangsúlyt. A hibázások sorozatának megállítására a fejlődő szemléletmód (growth mindset) a legnagyobb harci eszközünk. Ez azt jelenti, hogy elhisszük, hogy kemény munkával és erőfeszítéssel képesek vagyunk fejlődni és tanulni, még hibáinkkal szembesülve is. Hisszük azt, hogy céljainkat képesek vagyunk megvalósítani kitartással, próbálkozásokkal és önmagunk fejlesztésével.

A legjobb megoldás elkerülni az ismétlődő hibákat, tehát az, hogy fókuszáljuk azokra a tényezőkre, amelyek felett van kontrollunk. Hibáink számos negatív érzést válthatnak ki belőlünk: a szorongás, tehetetlenség, reménytelenség érzése, amelyekkel szemben igazából tudunk harcolni.

Érdemes átvizsgálni a helyzetet, kontrollálható és kontrollálhatatlan tényezőire bontani az alapján, hogy mi ellen tudunk tenni és mi ellen nem.

Ezután vizsgáljuk meg a kontrollálhatatlannak tűnő tényezőket, és keressünk rájuk megoldást: hogyan válhatnának kontrollálhatóvá? Akár készségeink fejlesztésével, tervezéssel, kapcsolatok által, tudás elsajátításával, felkészüléssel stb. Ezután pedig fókuszáljunk arra, hogy az irányításunk alatt van számos dolog. Ez a kontrollérzés fogja megadni az újrapróbálkozáshoz való motivációt, az ismételt hibázás lehetőségét csökkentve, és növelve a sikeres kimenetelek valószínűségét.”

Ajánljuk még: