Az énidőről a legtöbbeknek egy jó kis lazulás jut eszébe: forró, illóolajos fürdő, filmnézés, ágyban reggelizés, masszázs, esetleg szauna vagy wellness. Ez rendjén is van, feltölthet bennünket minden ilyen kikapcsolódás, de nemrég egy coach segítségével megtanultam, hogy érdemes az én-időre kicsit másképpen (is) gondolni.
„A nők hajlamosak önmagukat rakni a legutolsó helyre” – ezzel az erős mondattal indított a coach, mikor szóba került, mit is gondolunk az énidőről. Elmondta, hogy tapasztalata szerint sok családban mindig minden és mindenki előrébb való az anyáknál – legalábbis az anyák szerint. Iskolapéldája ennek a jelenség, miszerint tízszer elvisszük a gyereket szülinapi zsúrra, intézzük a férjnek a diétához való hozzávalók beszerzését, a kutyának meg az állatorvost, mire oda jutunk, hogy akár egyetlen, régóta esedékes kontroll időpontját leegyeztessük a saját részünkre. (Volt pár anyuka a foglalkozáson, bőszen bólogattak).
Az énidő csúcsa tehát valóban egy illóolajos fürdő, pláne egy lávaköves masszázs, de ne akarjon érettségizni az, aki még a szorzótáblát se tudja – mondta a coach, és bár először nem tetszett a megfogalmazás, utóbb beláttam, hogy nagyon is igazul szólt.
Az énidőt a szakember nem valamilyen extra programként írta elő, hanem a napi rutinba javasolta beilleszteni, azt se akárhogyan.
Az általa bemutatott énidő két szempontból is különbözik attól, amit ez alatt a fogalom alatt szoktunk érteni: egyrészt egy-két percben is megvalósítható, másrészt nem lazulásról szól, hanem az elemi szükségleteinkről.
Gyakorlati példákat is mondott, milyen módokon szánhatunk időt magunkra. Például hívjuk fel a szemészetet (nőgyógyászatot, fogászt, kozmetikust – illeszd be a neked tetsző választ aszerint, te mit halogatsz!), és kérjünk végre időpontot. Rendeljük meg a vitamint, amit már régóta halogatunk. Körözzünk párat a fejünkkel, hogy a gerincünket legalább ennyivel megajándékozzuk. Írjunk le pár sort egy noteszba, amiben rendszerezni akarjuk gondolatainkat, céljainkat, vagy például tervezzük meg az aznapi étrendünket. Ilyen apróságokat javasoltak csak – ám azt hangsúlyozta: ezekre minden egyes nap szánjunk időt.
Mindenki életében van ezer apróság, amit halogat, és az én tapasztalataim is azt mutatják, hogy anyaként hajlamosak vagyunk azt halogatni, ami senkinek nem fontos, „csak” nekünk. Mert ami másnak kell, arról figyelmeztetéseket kapunk. Ha nincs tiszta ruha, vannak kérdések, mikor lesz. Ha nincs leegyeztetve a játszósrandi, a gyerek addig ugrál a fejünkön, amíg le lesz. Ha nincs meg az anyós szülinapi ajándéka, az utolsó pillanatba mégis mi szaladunk el érte – észben tartjuk hát, hogy meg kell tenni, amit megkövetel a család. De a saját dolgainkat nem tartják számon, ott nincs emlékeztető, se fejen ugrálás. Ezért aztán a nagy odafigyelésben csak magunkra nem figyelünk.
Logikusnak látszott az érvelés, hogy ha gondoskodni akarunk magunkról, kezdjük az alapoknál. Menjünk el arra a kivizsgálásra, hívjuk fel a fodrászt, mikor tud fogadni, és igen, ha belefér, dobjunk egy üzenetet a barátnőnkre, aki négy napja a fejünkben van, mégsem volt még alkalmas pillanat felhívni, hogy megtudjuk: hogy van? Ha elindítjuk ezeket a folyamatokat, akkor garantáljuk azt is, hogy amikor eljön az ideje, tudunk rá figyelmet fordítani: tényleg elmegyünk az orvoshoz meg a fodrászhoz, és a barátnővel is le tudunk ülni beszélni. Mert valójában tudjuk, hogy ez (is) fontos, és ha a hétköznapok nem sodorják el az első lépést, már végig tudjuk járni az utat.
A kezdő lépés pedig valóban nem vesz többet el az időnkből néhány percnél, és közben gondolhatunk arra, hogy ezt a szeretteinkért is tesszük, hiszen ha mi egészségesek és rendezettek vagyunk, akkor nekik is jobban (és tovább) segíthetünk. A kulcs a tudatosság. Ha csak egy orvosi vizsgálat időpontját intézzük is el aznap, úgy tegyük, hogy előtte tudatosítjuk magunkban: ez most énidő, ezt most magamért teszem. Ez az ajándékom saját magamnak ezen a napon. Ugyanígy egy derékkörzés vagy nyakkörzés esetében is: ez most az énidőm, ez most az ajándékom a derekam, nyakam, gerincem számára.
Furán hangzott, de gondoltam, azért kipróbálom, noha előre láttam, hogy majd ezt is szuperül fogom csinálni – úgy egy-két hétig, aztán elfogy a kitartásom, ahogy szokott. Hát nem! Mivel tényleg rövid feladatokról időről szó, ami keveset igényel tőlem, nem kell olyan nagy kitartás hozzá. Ráadásul valóban sok hasznot hoz, hiszen elintéztem egy csomó mindent, amit eddig nem, kedvem szottyant kicsit még többet tenni az egészségemért, mint az a néhány nyakkörzés, rákaptam a gyógyteákra, és így tovább.
Valójában az énidő ilyetén formáját remek szokásnak találtam. Ami amilyen pici, olyan sokat tud érni. Érdemes kipróbálni! Ha meg már mindenkinek megy, találkozunk a wellnessben!
Ajánljuk még:
