A negatív gondolkodás illúziója

A hibák az életünk részei. Olyan természetesek, akár a légzés. Segítenek nekünk növekedni, tanulni, fejlődni, hogy önmagunk jobb kiadásai lehessünk.

Ha kivesszük az értékelő felhangot a múltbéli negatív eseményekkel, történésekkel vagy saját elkövetett hibáinkkal kapcsolatos gondolkodásunkból, és megpróbáljuk, mintegy kívülről szemlélni ezeket az eseményeket, akkor jó eséllyel meglátjuk a tovább vezető utat, és nem fogunk beleragadni egy ördögi körbe.

Ebbe kerülünk bele például akkor, amikor egy különösen nehéz helyzet előtt állunk, és a fejünkben végeláthatatlan diskurzus folyik arról, hogy mi minden üthet ki balul… vagy, a jövőnk miatti szorongás mellett egy másik, hatalmas mumus is ránk telepszik, a múlton való rágódás. Ha jobban megnézzük, mind a kettő egyformán hasztalan, hiszen a megtörtént dolgokon már nem változtathatunk, arra pedig nem lehet idő előtt befolyásunk, ami még el sem következett. Annál fontosabb a jelenlét, hogy reálisan tudjuk értékelni az adott helyzetet, és azokra reflektáljunk. Éppen ezért, a félelmeink és negatív víziók helyett, én jó ideje igyekszem kíváncsisággal nézni a napok elébe.

A negatív gondolatok jelentős hatással vannak az önfejlesztésünkre, hiszen a gondolkodásmódunk meghatározza a boldogságunk szintjét is. Kutatások szerint a napi közel 60.000 gondolatunk 80%-a negatív. Nehéz pozitívan gondolkodni, mert nem szoktunk hozzá.

Ahhoz szoktunk, hogy a rosszat, a félelmetest vegyük észre, és azon tartsuk a figyelmünket, amit el akarunk kerülni.

Nehéz a pozitív gondolkodás, ha az anyánk, apánk vagy a párunk ingerlékeny, kritizáló, kiszámíthatatlan, lobbanékony, kontrollmániás, hibáztató. Tudatalatti szinten az emberek mindig a legrosszabb lehetőségekkel számolnak. Ezen gondolatok 98%-ban rendszeresen ismétlődnek, és idővel hiedelmeket alakítanak ki. Ezek a hiedelmek kerülnek a negatív gondolkodásmódba, de a félelmek leküzdhetőek a célok meghatározásával és részletes tervek készítésével, a szavaink és gondolataink teremtő ereje pedig egy külön cikket is megérne…

Fontos viszont, hogy ne forduljunk ki önmagunkból. Kevés ijesztőbb dolog van a világon, mint az az ember, aki hirtelen magára erőlteti a féktelen jókedvet, merthogy ez a Titok.  Nem a látszatmosoly tesz minket pozitívvá, amint igaz ez a többi látszatmegnyilvánulásunkra is. A cél sokkal inkább az, hogy megtaláljuk az összhangot magunkkal, és olyanok legyünk, amilyennek lennünk kell.

Sokan leragadnak a szavak és a külsőségek szintjén, pedig amik a leginkább fertőzik a körülöttünk lévőket, azok a tetteink. Mondhatjuk, mennyire szeretjük a párunkat, ha cselekedeteink nem ezt mutatják, mert állandóan megszégyenítjük, ha társaságban vagyunk. Játszhatjuk a nagyvonalút, ha egyedül a szeretteinkre nem vagyunk hajlandók időt és pénzt áldozni. Leellenőrizhetjük, hogy a meggyőződéseinknek megfelelően élünk-e. Csak figyeljük meg, másként viselkedünk-e, amikor senki sem lát. Ha igen, akkor nem azt mutatjuk a külvilágnak, akik vagyunk, hanem amit láttatni szeretnénk. És ez olykor nem egy és ugyanaz.

Lehetünk csendes optimisták, akik időnként megengedik magunknak, hogy a sebeiket nyalogassák. Ettől csak még inkább emberiek leszünk, akik képesek a hibáikkal és a tökéletlenségükkel együtt élni. A magunk esendőségével mutatunk pozitív képet, amely nagy kincs egy olyan korban, ahol a külcsín sokszor győzedelmeskedik a tartalom felett.