A tükörneuronjaid segítenek a jobb kapcsolatok felé – de mi az a tükörneuron?

A mindannyiunkban működő tükörneuron-rendszer elsődleges feladata összehangolni minket másokkal. Ez az idegsejtrendszer agyunkban letükrözi mindazt, amit mások tesznek, vagy épp azt, ahogyan érzik magukat. Ennek köszönhető, hogy ha más emberekkel töltjük az időnket, könnyen át tudjuk venni a hangulatukat, legyen az vidám vagy szomorú, ráadásul mindezt tudattalanul tesszük, ugyanis tükörneuronjaink jóval gyorsabbak, mint a mi észlelésünk. Emiatt lehet, hogy mire nekünk feltűnik, hogy valaki dühös körülöttünk, már mi magunk is érezzük a belső feszültséget...

A tükörneuron-rendszer működése

Az emberi testben alapvetően kétféle neuron található. Az egyik típus a különböző műveletek végrehajtásához kapcsolódik, ezeket motoros neuronoknak, mozgatóidegsejteknek hívjuk. Ők felelnek azért, hogy az agyunkból a jelek, impulzusok eljussanak például az izmainkhoz (vagyis ha kitaláljuk, hogy fel akarjuk emelni a poharat az asztalról, ezeknek segítségével jut el az információ az agyból a karba). A másik típus a szenzoros neuron, avagy érzőidegsejt, amelynek feladata jeleket szállítani a központi idegrendszer felé a különböző receptorainkból (például ha megszúrjuk az ujjunkat, általuk jut el az az információ a kéztől a karig, ami révén létrejön a fájdalomérzékelés).

A tükörneuronok különlegessége abban rejlik, hogy van motoros és szenzoros összetevőjük is, így képesek arra, hogy megértsék, átérezzék, ami történik, majd ugyanazt a viselkedést, élményt meg is jelenítsék. Tehát

ha másokat figyelünk, ahogy valamit csinálnak, vagy éreznek, az agyunk úgy veszi, mintha velünk történne ugyanaz.

Ez a működés teszi lehetővé, hogy együttérzően tudjunk reagálni, és jobb kapcsolatokat tudjunk kialakítani.

Ezzel párhuzamosan saját érzéseink és viselkedésünk visszatükröződésére is él bennünk egy belső vágy. Szeretnénk, hogy mások megértsenek minket, átérezzék, amit mi érzünk – valójában mind vágyunk rá, hogy elismerjék a fájdalmunkat vagy épp velünk örüljenek. Ha ez nem történik meg, az nyomot hagyhat: ezt az állapotot Dr. Mark Goulston, az UCLA Neuropszichiátriai Intézetének klinikai adjunktusa tükörneuronreceptor-hiánynak nevezi. Ilyen helyzetben könnyen frusztrálttá, dühössé válhatunk, erős belső feszültséget érzünk, ami természetes. (Egyébként a fogalom részben megmagyarázhatja a nárcisztikusok működését, hiszen ők is azt szeretnék, hogy rájuk figyeljenek, az ő igényeikhez igazodjanak.)

Tükörneuronok a gyakorlatban

A tükörneuronok működését már újszülött kortól megfigyelhetjük; a csecsemők gyönyörűen utánozzák a feléjük forduló arc mimikáját, ezzel segítik a gondozóval való kapcsolat, a kötődés alakulását, miközben folyamatosan tanulnak tőlük. Később a tükörneuronok abban is jelentős szerepet játszanak, hogy megtanulunk beszélni, ugyanis ebben az időszakban mások beszédének megfigyelésével kezdünk, aztán azt próbáljuk utánozni egészen addig, míg végül magunk is eljutunk a beszédképességig.

A tükörneuronok felnőttkorban is működnek. Sokszor hallom egy-egy párterápia során, hogy valamelyik felet zavarja a másik gyakori szomorúsága, dühe, mert attól rossz lesz a hangulat otthon, és a családban más is feszültté, negatívvá válik.

Másik tipikus példa, hogy az apák is beszámolnak az első trimeszter nehézségeiről: ők is fáradtabbak, nyűgösebbek. Ha ilyet hallok, mindig örülök, mert tudom, ez jellemzően nem feltűnési viszketegség, nem is hipochondria, sokkal inkább a mély empátiájuk jele, amit a tükörneuronok segítségével fejlesztenek ki. Merthogy úgy tűnik, a tükörneuronok adják az empátiás képességünk egyik legfontosabb alapkövét.

És persze nem csak az érzések ragadnak egyik emberről a másikra: az ásítás is így terjed!  De amikor együtt izgulsz a kedvenc sportolóddal, és valóban érzed a testeden ennek az izgalomnak jeleit (például izzad a tenyered), akkor is a tükörneuronjaid állnak a háttérben, ahogyan olyankor is, amikor egy filmben a főhős undort keltő helyzetben találja magát, és te magad is fintorogni, akár émelyegni kezdesz. 

Megfigyelhető az is, hogy

egymás testtartását tükrözzük a különböző helyzetekben.

Ha a velünk szemben ülő beszélgetőtársunk megtámasztja az állát a kezével, hamarosan mi is hasonlót cselekszünk. Ha hátradől, lassanként mi magunk is ezt tesszük. Ez nem valamilyen tudatos utánzásra épülő játék, hanem a tükörneuronjaink gyakorlati működésének megjelenése, aminek fontos funkciója van: szimpatikusabbá tesz minket a másik szemében. A tudatalattinknak hála könnyebben találjuk barátságosnak azt, aki hozzánk hasonlóan viselkedik.

Azokban a viszonyainkban, ahol megéljük, hogy a másik megért, elfogad minket, nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Ez pedig végső soron a mi jóllétünket fogja szolgálni.