A macskások művészlelkek, a kutyások extrovertáltak? – Ezt mondják a pszichológiai kutatások a kutya- és macskabarátokról

Ismerkedésnél vagy akár baráti társaságban is felvetődhet, hogy az ember kutyás-e vagy macskás. Furcsamód ritkán közelítik meg onnan a kérdést, hogy az illető egyáltalán szeretne-e háziállatot tartani, mert könnyen előfordulhat, hogy egyiket sem választaná. Például egy felmérés szerint sokan kifejezetten utálják mindkét állatfajt, habár a macskákat sokkal többen utasítják el, mint a kutyákat: a megkérdezettek tizenöt százaléka szavazott a macskák ellen, míg a kutyákat csupán két százalék nem tudja elviselni.

Általában több a kutyás ember is, egy vizsgálat szerint a megkérdezettek 74 százaléka szereti nagyon a kutyákat, és csak 41 százalékuk a macskákat. Az eltérés oka lehet, hogy a macskák kevésbé és ritkábban fejezik ki a szeretetüket, továbbá ritkán igénylik a gazda szeretetét és törődését is. Eléggé öntörvényűek is abban, mikor szeretnének simogatást vagy mikor kucorodnak az ölünkbe: amikor nekik van kedvük. A kutyák hűsége sokkal kiszámíthatóbb és többször annyira igénylik az ember társaságát. Egyszóval, népszerűbbek.

De nemcsak az itt a kérdés, ki melyik állatot preferálja és miért, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a választás az illető személyiségével is összefüggésben van. Nem is tévedünk: az erre irányuló pszichológiai kutatások igazolták ez előzetes várakozásokat.

Az egyik ilyen felmérés során, a Texasi Egyetem pszichológusa, Sam Gosling vezetésével 4565 embert kérdeztek meg arról, kutyásnak vagy macskásnak vallják-e magukat. A kérdőívben választhatták azt, hogy egyik állatot sem szeretik, és azt is, hogy mindkettőt egyformán kedvelik. A résztvevők kaptak egy hosszú kérdéssort is, a Big Five személyiségtesztet, amely a személyiségtípusok alapján kategorizálta őket.

Az eredmények összesítése után kiderült, hogy jelentős személyiségbeli különbségek vannak kutyások és macskások között. Ahogy azt előzetesen gondolnánk, a társaságkedvelő kutyák gazdái is társaságkedvelőbbek: a számok azt mutatják, hogy a kutyások tizenöt százalékkal extrovertáltabbak és tizenhárom százalékkal barátságosabbak, mint a macskások. Emellett pedig tizenegy százalékkal lelkiismeretesebbek, mint azok, akik macskásnak vallották magukat.

Viszont a macskások úgy tűnik, művészlelkek. Az derült ki, hogy tizenkét százalékkal neurotikusabbak, és tizenegy százalékkal nyitottabbak és kiváncsibbak a művészetekre, az érzelmekre, a szokatlan ötletekre, az élményekre, kalandokra és tapszatalatokra, nagyobb mértékben használják a képzeletüket is.

Tehát a macskákat preferálók nagyobb eséllyel térnek el az átlagostól, míg a kutyások inkább a hagyományos értékeket képviselik, az érdeklődési köreik nem extrémek.

Egy másik kutatásból az derült ki, hogy a kutyát és macskát is tartó gazdák ahhoz a csoporthoz tartoznak személyiségtípus tekintetében, mint a kutyások. A felmérés szerint a macskatulajdonosok egyharmaddal nagyobb valószínűséggel élnek egyedül a kutyatulajdonosokhoz képest, illetve kétszer nagyobb valószínűséggel laknak lakásban – vagyis a választást sok esetben a körülmények határozzák meg. A kutyások körében gyakrabban fordul elő a kertes ház és gyerek is a ház körül, mint macskások esetében.

Leggyakrabban egyedülálló nők tartanak macskát, s az is kiderült, hogy fontos a gyerekkori minta: aki macskával nőtt fel, az 47 százalék eséllyel tart macskát, a kutyával felnőtteknek csupán tizenegy százaléka választott macskát. Sok esetben a minta a nagyszülőkig nyúlik vissza,

és az emberek aszerint választanak macskát vagy kutyát, hogy a nagyszüleiknél mit láttak.

Ez a kutatás arra is rámutatott, hogy a macskát tartók általában sokkal magukba fordulóbbak, mint a kutyások, valamint félénkebbek és szégyenlősebbek is. Másrészről önállóbbak és nagyobb bizalommal vannak embertársaik iránt, úgy írják le az ilyen típusú embereket, hogy szerények, közvetlenek, nem manipulatívak és nem gyanakvóak. A kutyatulajdonosok pedig szociálisabbak, interaktívabbak és elfogadóbbak.

Természetesen mindez nem mindenkire igaz, hiszen sok esetben tíz-húsz százaléknyi eltérésről van szó bizonyos személyiségjegyek előfordulása tekintetében, ami végülis nem olyan sok. Ennek ellenére sokan felfedezik magukban a feltárt személyiségtípusokat.