Otthon

Liszt, só és ecet – így (is) harcolhattok a zsíros szennyeződés ellen

A konyha az egyik legmacerásabb terület, már ha a takarításról van szó, főleg a zsíros szennyeződések miatt. Íme egy kis segítség, amivel talán könnyebben megszabadulhattok egy-egy makacs folttól.

Néhány nappal ezelőtt, a kezemben egy pohár (jól megérdemelt) vörösborral sétáltam keresztül a konyhán, miután olyan csodaszép rendet teremtettem, hogy csak úgy csillogott minden. Azt terveztem, hogy a nappaliban az egyik fotelbe huppanva keresek egy jó filmet, és élvezem a semmittevést, amit néhány órányi házimunka előzött meg. És akkor megláttam: a fény pont úgy tört meg, ahogy azelőtt még sosem,

de most szinte az orrom alá dörgölte, hogy milyen hanyag háziasszony vagyok.

A sütő ajtaján ugyanis tökéletesen látszódott az elmúlt napok összes zsírosabb ételének a lenyomata.

Ennek a tűzhely körüli területnek van egy olyan sajátossága, hogy bár letörli az ember már főzés közben is a zsírt mindenhonnan, aztán a mosogatás végeztével még egyszer áttöröljük a felületeket, a makacs szennyeződés mégsem tűnik el, az alaposabb tisztítást igényel. Jöhet a gumikesztyű, a szivacs és a jól bevált vegyszer, ami garantáltan eltünteti a zsíros szennyeződést mindenhonnan.

Van azonban lehetőség ebben az esetben is arra, hogy valamilyen alternatív megoldással vegyük fel a harcot ellene, ezek közül mutatunk néhányat, íme!

Liszt

Kicsit furcsán hangzik, hogy éppen egy olyan alapanyaggal lehet rendet tenni a konyhában, ami egyébként az egyik legnagyobb rendetlenséget okozza abban a helyiségben, de a liszt szuper fegyver lehet a zsíros foltok ellen. A frissen kifröccsent pacát be kell szórni liszttel, ami felszívja majd a koszt, így könnyen letörölhetjük az egész keveréket, persze csak miután kihűlt. Amint  a zsír kezd megdermedni, ez az út már nem járható!

Szódabikarbóna és víz

A szódabikarbóna sokoldalúságát minden bizonnyal nem kell bemutatni, alighanem az egyik legfontosabb dolog, amire a háztartásban szükség lehet. Vízzel összekeverve kiváló tisztítószer válik belőle, amely bevethető például a konyhapult letakarítására. Különösen hatékony a gyümölcslé vagy a kávé okozta foltok ellen, s mivel enyhén lúgos kémhatású, így nem okoz gondot neki a zsírral való küzdelem sem. A jó házi zsíroldóhoz össze kell keverni 3 evőkanál szódabikarbónát körülbelül 2,5 deciliter vízzel. Egy szivacs segítségével dörzsöljétek át ezzel a zsíros felületet, végül jöhet az öblítés és a szárítás.

Mosogatószer

Nem meglepő, hogy a mosogatószerrel lehet tisztítani a zsíros szennyeződéseket, hiszen ez az egyik fő üzenete a legtöbb reklámnak. De hogy a ruhára fröccsent zsír eltüntetésében is nagy hasznát vehetjük, az már nem olyan elterjedt ismeret! Egy próbát viszont megért: az utasítás szerint le kell spriccelni a ruhára vagy a terítőre fröccsent zsíros foltot mosogatószerrel, és hagyni kell rajta körülbelül fél óra hosszan. Ekkor jöhet a hideg vizes mosás. Az elv szerint a mosogatószer „megköti” a zsírmolekulákat, így könnyebb azokat a textilről eltávolítani.

Só és alkohol

Ha olyan helyre csöppent az a fránya zsír, amit nem lehet bedobni a mosógépbe – például a szőnyeg, a fotel, a kanapé vagy a szék kárpitja –, akkor a legjobb, amit tehettek, hogy 1 rész sót összekevertek 4 rész alkohollal. Egy rongy segítségével dörzsöljétek be a foltot, és várjátok meg, amíg a zsír felszívódik. Ha eltűnt, várjátok meg, amíg megszárad az adott terület, majd egy nedves ruhával töröljétek át, nehogy végül a só hagyjon foltot!

Ecet

És eljutottunk a természetes takarítás másik nagy jolly jokeréhez, ami nem más, mint az ecet. A tűzhely felületén és a sütő belsejében is bevethető. Csak spricceljük szét a takarításra váró felületen (közvetlenül a zsírra is locsoljunk nyugodtan), majd hagyjuk hatni körülbelül 5 percig. Az ecet fellazítja a szennyeződést, így egy puha szivaccsal könnyebben ledörzsölhető lesz. Talán még hatékonyabban dolgozik az ecet, ha még forró (meleg) a felület.

Nem mondhatnám, hogy alig várom, hogy kipróbáljam újra ezeket a módszereket. A legjobb lenne, ha egyikre sem lenne szükségem. De mióta kísérletezek, a sütő ajtaja is csillog. 

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X