A tavaszi nagytakarítás teendőinek listája: így semmi sem marad ki!

Otthon

A tavaszi nagytakarítás teendőinek listája: így semmi sem marad ki!

A tavaszi napsütéssel, az egyre kellemesebb idővel és az egyre több szellőztetéssel minden évben eljön a pillanat, amikor úgy érzem, takarítani kell. De nemcsak úgy, amolyan hétköznapi módon, hanem jöhet az a bizonyos, a szinte elmaradhatatlan tavaszi nagytakarítás. Eleinte botladoztam, utólag jutott eszembe, mit kellett volna még csinálni, mi maradt ki, mit kellett volna másképp. Aztán belejöttem, olykor mintha még örömömet is lelném benne. Főleg persze akkor, amikor a végére érek…

A nagytakarítás tervezése közben nemcsak azon aggódom, hogy vajon mikor lesz rá időm, s ha időm lesz, vajon kedvem is lesz-e hozzá? Hanem azért is, mert próbálom összegyűjteni magamnak azokat a dolgokat, amiket mindenképp el szeretnék végezni. A lakást jellemzően hetente egyszer kitakarítom, bár szükség esetén akár kétszer is előveszem a porszívót. Ablakot néhány havonta pucolok, olyankor a függönyöket is kimosom. Ennél nagyobb takarításra általában csak évente kétszer vállalkozom – hiába gondolom úgy, hogy ha egyszer elkezdtem, akkor már végigcsinálom, mégis előfordult, hogy a cél előtt, az utolsó helyiségbe lépve feladtam.

Utólag már tudtam, mi volt a hiba: elapróztam magam. Olyan tökéletes nagytakarítást akartam csinálni, hogy a végére nemcsak elfáradtam, de 

a maradék lelkesedésem is eltűnt, mintha kiöntöttem volna a legutóbbi vödör sötétszürke felmosóvízzel együtt…

Aztán változtattam. Már nem szükséges teherként vagy muszájból megcsinálandó házimunkaként gondoltam a nagytakarításra, hanem amolyan aktív és hasznos énidőként – szinte jólesett megvásárolni hozzá a szivacsokat és tisztítószereket, kijelölni egy hétvégét és megtervezni a napirendet. Aznap már csak kiválasztottam a hangulatomnak megfelelő zenéket, és belevágtam. Helyiségről helyiségre haladva töröltem a port, lemostam a különböző felületeket, kiporoltam a szőnyegeket, felporszívóztam és felmostam a padlót. Két dologra jöttem rá az elmúlt években: egyrészt takarítás közben nem szabad nagy szünetet hagyni még az ebéd miatt sem, mert annál nehezebb visszarázódni, másrészt érdemes egy nap alatt végezni az egész lakással, mert másnap sokkal-sokkal nehezebb újból nekilátni – nekem legalábbis mindenképp. Persze ez jócskán függ a lakás/ház méretétől is…

Tavaszi nagytakarítás – mi ne maradjon ki?

Mindenesetre hasznos lehet listát írni (vagy keresni egy erre megfelelő alkalmazást az okostelefonon), és lépésről lépésre haladni a teendőkkel, kipipálva azt, amivel végeztünk és folytatni azzal, ami még hátra van. Nem állítom, hogy tökéletes, de szerintem egy nagytakarítás vázlatához éppen elegendő az én idei listám. Megmutatom, hátha segítségetekre lesz már az idei tavaszi nagytakarítás alkalmával is!

Minden helyiségben elvégzendő feladatok listája:

  • a villanykapcsolók, csillárok, és más világítótestek portalanítása;
  • az ablakok, az ablakkeret és a párkány letakarítás;
  • függönyök mosása, redőnyök lemosása;
  • minden felület, többek között a különböző csövek, a polcok és a szekrények tetejének portalanítása;
  • szőnyegek kiporolása és/vagy vizes kitisztítása;
  • a szegélyek portalanítása, a padló porszívózása, felmosása;
  • pókhálótlanítás;
  • a kilincsek, villanykapcsolók és fogantyúk fertőtlenítése;
  • ahol van: a füstjelző elemeinek ellenőrzése.

Valahol el kell kezdeni…

Nemigen gondolkoztam még a miértjén, de én mindig a konyhában kezdem a takarítást. Talán ebben a helyiségben tudok a legjobban ráhangolódni az előttem álló feladatokra, vagy mert egyébként is itt kezdődik a nap – jó közel a kávéfőzőhöz, aminek tisztítását egyébként ugyanúgy fel lehet írni a teendők közé.

A konyhában elvégzendő feladatok listája:

  • a mikrosütő, a kávéfőző és a többi kisebb konyhai készülék letörölése, kitakarítása;
  • öntsük ki a morzsát a kenyérpirítóból, töröljük át a kenyértartót;
  • a hűtő kipakolása, a fagyasztó leolvasztása is időszerű, végezzünk egy alapos fertőtlenítést benne;
  • a hűtő mögötti és alatti tér kitakarítás;
  • a sütő és a tűzhely alapos kitakarítása;
  • a konyhaszekrények és polcok letörlése, lemosása;
  • a mosogató alapos kitakarítása.

A konyhából általában a fürdőszobába vezet az utam, talán azért, mert minél hamarabb túl szeretnék lenni a vegyszeres, sikálós és dörzsölős részeken.

A fürdőszobában elvégzendő feladatok listája:

  • a szekrények és fiókok kitisztítása;
  • a lejárt szavatosságú és megromlott piperecikkek és gyógyszerek kiválogatása;
  • a zuhanyzótálca és a fürdőkád alapos kitakarítása;
  • a csapok és a csempe áttörlése, fertőtlenítése;
  • a tükör letörlése;
  • a zuhanyfüggöny kimosása/a zuhanykabin falának lemosása;
  • a vécé alapos kitisztítása, fertőtlenítése;
  • a fürdőszobaszőnyeg kimosása;
  • a mosógép alatti és mögötti takarítás;
  • a mosógép (hajszálaktól és szöszöktől való) kitakarítása.

Válaszút: jellemzően abban a szobában folytatom a takarítást, amelyikben szerintem több, nagyobb feladat vár rám. Ez pedig a nappali. Bár itt a korábban felsorolt (minden helyiségben elvégzendő) teendők mellett még egy dolgot szoktam elvégezni, az pedig a kanapé és a fotelek kárpitjának, párnáinak a kiporolása, átmosása – a gyártó által ajánlott módon aszerint, hogy az anyag esetében, amiből a huzat készült, mi a megengedett. Kimosom a takarókat, áttörlöm a tévét. A szobanövények leveleit óvatosan letörlöm, lemosom.

A hálószobában az ágyneműt rendszeresen mosom, cserélem, ez a nagytakarítás alkalmával sem maradhat ki. De ilyenkor a matracot is átnézem, kiszellőztetem egy kicsit, hogy az is felfrissülhessen. A szekrényekben a ruhákhoz nagytakarítás alkalmával nem nyúlok, azok selejtezését más napra hagyom, de évente kétszer átválogatom azokat.

Nem maradhat ki a nagytakarításból a gyerekszoba sem: a többi helyiséghez hasonló módon érdemes eljárni itt is. Attól függően, hogy mekkora a gyerek, nyugodtan bevonhatjuk a takarításba. A kisebbek esetében a gyerekjátékokat érdemes még górcső alá venni, és megtörölgetni, fertőtleníteni azokat, ha szükséges!

Akár a gyerek íróasztala, akár a saját kis „home office-területünk” körül teszünk-veszünk, a számítógépre mindenképp fordítsunk néhány percet! Fújjuk ki a billentyűzet gombjai közül a port, és fertőtlenítsük azt. A monitort és az egeret se hagyjuk ki a sorból. S ha már ott vagyunk, a mobiltelefont is nyugodtan áttörölhetjük.

Végülis csak belefért ez a sokminden egy napba. Ha maradt még egy kis időnk és energiánk, menjünk ki az erkélyre, teraszra. Nem, még nem a jól megérdemelt pihenés miatt, sokkal inkább azért, hogy feltegyük az i-re a pontot. A garázsban felhalmozódott dolgok átválogatását én ugyancsak egy másik napra hagynám, de enélkül is akad teendő a szabadban.

Odakint elvégzendő feladatok listája:

  • a lábtörlő kitakarítása;
  • a kertibútorok lemosása, a párnák kimosása;
  • a virágcserepek és virágosládák megigazítása;
  • az ablakpárkányok lemosása;
  • portörlés;
  • az erkély/terasz alapos lemosása (akár nagynyomású géppel).

Na most jöhet a pihenés, a csend, esetleg egy pohár bor. Most a szokásosnál is jobban megérdemeljük!

 

Már követem az oldalt

X