Versenyeztetés iskolában, munkahelyen: eredményt hozhat, vagy csak haragot és csalódást szül?

Én meg nem tudok erre mást tenni, mint hogy elkeseredésemnek adok hangot: még mindig itt tartunk? Komolyan? Egy vezetővé kinevezett, felnőtt ember ennyire nem látja, nem tapasztalta meg eddigi élete során, mennyi stressz és megaláztatást hoz ez a résztvevőknek, miközben egyáltalán nem garantált az eredményesebb működés? Már az iskolában, alsó tagozatban is kontraproduktív a feketepont-pirospont rendszere, míg a jó és rossz tanulók faliújságon való demonstrálása kifejezetten kínos és ártalmas.

Természetesen a kérdést feltevő hölgy kapott aztán hideget jócskán, nem csak én szisszentem fel a dolgozók megversenyeztetése olvastán, mások is úgy vélekedtek, hogy ez bizony már nem menő a 21. században, sőt. De inkább szóljon helyettem egy előremutató nemzetközi iskola cikke az előnyökről és hátrányokról – én elfogult lehetetek ebben a témában, mert egész életemben együttműködésre törekedtem és kifejezetten nyomasztóan hatott rám minden versenyhelyzet.

Ugyan a cikk iskolai környezeten belüli, diákok közötti versenyhelyzeteket elemez, azért pontosan tudjuk, a közösségek működése nem nagyon tér el később sem ettől, az alapsémák hasonlóak.

Nézzük a jó oldalait!

• Együttműködés: A versenyhelyzet – ha nem egyéni, hanem csapatversenyről van szó – segíti a kapcsolódást és az együttműködést. Ez az előny azonban azonnal nullává konvertálódik, ha egyén versenyez egyénnel.
• Érzelmek kordában tartása: A versenyhelyzet segít kontrollálni az érzéseket. Ez azonban csak abban az esetben érvényes, ha a versenyeztetés közben a felnőtt segít abban, hogy a versenyhelyzetben lévő gyerek felismerje érzelmeit és megtanuljon azokkal bánni. Ez az érzelmi intelligenciát fejlesztheti, de ha nem kap hozzá segítséget, akkor eluralkodhatnak rajta a rossz érzések. (A felnőttek világában pedig tapasztaljuk, hogy sokan még mindig nem tanulták meg az érzelmeiket kezelni, nemcsak a kitörő indulatokkal, verbális bántalmazással kell számolnunk ilyen helyzetben, hanem akár az elfojtott, az egyén önmaga ellen irányuló negatív érzéseivel is. Vezetőként érdemes ebben a kérdésben felelősséggel cselekedni, nem ellenséges közeget teremteni, hanem baráti versenyhelyzetet.)
• Új gondolatok, kreatív megközelítés: a nyerés vágya előhozhatja az egyén legkreatívabb énjét, kitörhet kényelmes komfortzónájából.
• Növelheti a motivációt: arra késztetheti az illetőt, hogy az addigiaknál sokkal többet tegyen le az asztalra.
• Kockázatvállalás bátorsága: minden verseny kockázattal is jár, habár nem biztos, hogy a versenybe lépett illető fog győzni – ezzel szembe kell nézni és el kell fogadni.
• A kudarctűrés növekedhet: a legtöbb versenyhelyzetben csak egy nyertes lehet – a többi lemarad, amely rossz érzéseket, kudarcérzést eredményezhet. Ezzel azonban meg kell tanulni bánni. Kudarc akkor is érheti az embert, ha versenybe se szállt. Jó tréning a tudatos versenyhelyzet ennek elviseléséhez.

A versenyeztetés nyilvánvaló hátrányai

• Csalódást okozhat és tudjuk, hogy a legtöbb esetben olyan versenyhelyzetekbe kerülnek gyerekek (később a felnőttek is) ahol a legtöbbször nem egyenlő esélyekkel futnak neki a versenynek.
• Félelem és szorongás: sokan versenyhelyzetben kifejezetten alulteljesítenek, mert lámpalázasak, szoronganak vagy komoly félelmeket élnek át. Ők versenyhelyzeten kívül azonban messze túlszárnyalhatják önmagukat és másokat.
• Stressz: versenyhelyzetektől függetlenül is irgalmatlan mennyiségű stresszt kell elviselnie a gyerekeknek (és akár a felnőtteknek is bizonyos munkahelyeken), a verseny csak rápakol azokra még egy lapáttal.
• Kiegyensúlyozatlan versenyhelyzetek – sokszor már a verseny elején tisztában van azzal mindenki, ki az a két-három résztvevő, aki esélyes a győzelemre, a többiek labdába se rúghatnak. Egy ilyen versenyhelyzet elcsüggeszti a többieket, feleslegesnek érzik az azon való részvételt. Ez demotiválóan és kontraproduktívan hathat, szemben azzal a helyzettel, ha az egyes egyénektől a saját szintjükhöz képest várunk el teljesítményt. Egy felnőtt ember hasonló helyzetben azt is érezheti, hogy eleve (és szándékosan) balekot csinálnak belőle. Gondoljunk például egy nyugdíj előtt álló, köztiszteletnek örvendő személyre, aki esetleg lassabban teljesít a többieknél, viszont a munkájához hozzáadott tapasztalati érték kevésbé mérhető. 
• A verseny az emberek legrosszabb énjét hozhatja elő: az erőszakosságot, arroganciát, irigységet és rosszindulatot. Ha ezt szabadjára engedhetik, az nagyon romboló tud lenni mind egyéni, mind a csoport szintjén.

Minden versenyhelyzetet, ha már kialakul vagy kialakítanak ilyet az élet különböző színterein – erősen kézben kell tartani és törekedni arra, hogy a versenyben résztvevők egyéni eltérései fókuszban maradjanak. Egyensúlyra és valódi igazsága kell törekedni minden szituációban, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy nincs olyan csoport és nincs olyan verseny, ahol abszolút győztest lehetne hirdetni. Se iskolai környezetben, se munkában.