Úrinő az utcán nem eszik, a villamoson meg tilos – van-e az utcán étkezésnek etikettje, vagy a streetfood felülírja az illemet?

„Aki eszik, az mindig őszinte. Figyelje meg, milyen odaadó, minden egyebet kizáró érdeklődéssel, elmélyedéssel pillant az evő arra a falatra, melyet majd bekebelez s nemsokára saját egyéniségévé magasztosít. Aki eszik, az szerelmet vall az életnek.” Kosztolányi Dezső

A minap elhelyezkedtem a vonaton, hogy a bő egyórás út alatt figyelmemet aktuális munkámnak szenteljem. Velem szemben helyet foglalt két korombéli hölgy. Talán túlzás is a kifejezés, inkább lezuttyantak az ülésekre, jó hangosan beszélgetve. Jól öltözött, kirándulásból hazafelé tartó városiaknak tűntek, és hamar megtudhattam nem csak én, hanem utastársaim is szövevényes családi életük aktuális, ám nem kívánatos történéseit. Talán kuncoghattam volna magamban, de eléggé zavart a munkámban, és felpillantva a testesebb hölgy rágógumija villant fel minduntalan szemeim előtt. Öles szájcsapásokkal rágott, olykor nyelvével kijátszotta szájából a gumit, e művelet kis csattanó hanggal vonta magára a figyelmet.

Fotó: 123RF

Becsuktam a szemem, és eszembe jutott, milyen kötekedő és értelmetlen szabálynak tartottuk, hogy az iskolában tilos volt rágógumizni. Persze, ezt is lehet kulturáltan és alig észrevehetően tenni, vagy buborékot fújva, gusztustalanul csámcsogva.  Mindenesetre felettébb tiszteletlen dolog útitársunkkal, barátunkkal szemben, ha efféle közönséges módon rágjuk a gumit.

Nagyanyám intelmeinek kelléktárában ez nem is volt benne, hogy úrinő nem rágózik – gondoltam –és kiegészíteném persze azzal, de ha mégis, akkor ezt tegyen elegánsan, szinte észrevétlenül.

Ugyanígy a streetfoodot is lehet enni gusztusosan, elegánsan, és lehet fröcskölve, csöpögve, csámcsogva. Ki-ki vérmérséklete szerint döntheti el, melyik áll hozzá közelebb. A hamburgert régen egy szál szalvétában nyomták a kezükbe, úgy haraptuk, legfeljebb a salátalevél vagy a csalamádé pottyant ki belőle, vagy kicsöpögött a ketchup. Egy mai hamburgert kevesen tudnak megenni kézből, azért találták ki a papírtálcát, a peremes, lapos dobozt, amiből kulturáltan el lehet fogyasztani egy hatalmas szendvicset is. Ha lehet kérni hozzá kést, villát, szebb és praktikusabb azzal enni.

Fotó: 123RF

A hot dog is hatalmas változáson ment az évek során. Míg egy fél óriáskiflibe dugott egy szál virslis szendvicsből csak a mustár vagy ketchup tudott szétfröccsenni, az újhullámos hot dogokból potyog a pirított hagyma, kiugrál az uborka-karika. Aki ilyen fogyasztására adja a fejét, jobb, ha szépen félreáll, esetleg egy asztal mellé ül, ahol maradék nélkül tudja elfogyasztani. Ráadásul úgy, hogy sem magában, sem másban nem tesz kárt.

Ha a büfé asztalára is jut a hozzávalókból, takarítsunk el magunk után, ne hagyjunk morzsakupacokat, színes pettyeket, maszatokat!

A strand, a vásár, az erdei büfé nem lehet lángos nélkül. Még egy tenyérnyi zsírpapírra dobott, forró, sima lángost sem egyszerű úgy megenni, hogy ne csöppenjen le belőle semmi. Hát még ha egy sajttal, tejföllel gazdagon megrakott lángosra fáj a fogunk! Nem muszáj utánozni azokat, aki a lángos félbehajtva, három falattal eltűntetik, majd laza mozdulatokkal hessegetik el a maradványokat a domborodó trikóról. Lángost is lehet kulturáltan fogyasztani, de ehhez álljunk meg, ha lehet, keressünk egy asztalt, padot, ahol nekifoghatunk a lángos élvezetének. Utána természetesen használjunk szalvétát, és az sem rossz dolog, ha tart az ember a táskájában nedves papírtörlőt, például ilyen esetekre.

Fotó: 123RF

A görög és török büfék messziről illatozó ételeihez legtöbbször már tál formájában férünk hozzá. Sokkal gusztusosabb is akár egy eldobható tányérból, villával belapátolni a gíroszt vagy a dőnert, mintsem egy zsírpapír-tasakból begyömöszölni a szánkba, mielőtt befut a busz a megállóba.

A tálcán kínált, lekonyuló pizzaszelet sem veszélytelen vállalkozás, ha menet közben, utcán akarjuk elfogyasztani –

nézzük meg, milyen ruha van rajtunk, és ahhoz illő feltéteket válasszunk: szoktam javasolni fiatal barátaimnak.

Hosszú évek bölcsessége rejlik ezekben a tapasztalatokban! Levendulaszínűhöz jó a lilahagyma, a pipacsoshoz a ketchup, a rózsás szoknyához a hawaii. Csokoládéfagylaltot pedig fehér ruhában egyenesen tilos, ne higgyünk a mosószergyártók frappáns marketingjének.

Fotó: 123RF

A napközben bekapott ételeknél gondoljunk arra is, hogy bármily csábító a fűszerek aromája, nem minden esetben praktikus jól belakni egy-egy jóízű fogással. Hagymaszagú lehelettel érkezni egy tárgyalásra, fokhagymás szájízzel a randira, a fogak közt fűszermaradványokkal, nem túl vonzó. És nem biztos, hogy a sebtiben bekapott rágógumi gyógyírt nyújthat, még ha elegánsan, észrevétlenül rágjuk is.

Az asztali etikettnek vannak írott és íratlan szabályai, amelyek az adott kultúra részét képezik. Hogy ebből ki, mennyit használ akkor, amikor nem asztal mellet fogyasztja el ennivalóját, ez a saját kulturáltságától függ.

Ha olykor zavarban vagyunk, mit, hogyan tegyünk ilyenkor – hiszen a nagyanyám sem tudná, hogy fogjon hozzá a dürüm dőnerhez – legyen szempont az, hogy tartsuk tiszteletben a velünk étkezőket, alkalmazzuk az ismert higiéniai szabályokat és a jó ízlést.

„Aki eszik, mindig őszinte” – jussanak eszünkbe Kosztolányi szavai!

Fotó: 123RF 

Fotó: 123RF