Évek óta halljuk, hogy a fehérje iránti globális kereslet kihívást fog jelenteni a jövő élelmezésében. Egy évszázadon belül a világ népessége elérheti a 10 milliárd főt, és nagy szükség lesz a lehetőleg minél magasabb fehérjetartalmú élelmiszerekre. A hús kiváló fehérjeforrás, biztosítja az emberek számára szükséges esszenciális aminosavak teljes skáláját, a tojásfehérje pedig antioxidáns tulajdonságokkal rendelkező aminosavakat tartalmaz, ami segíthet olyan állapotok leküzdésében, mint az érrendszeri betegségek vagy az Alzheimer-kór. A tehéntej és a tejtermékek szerepet játszanak a növekedésben és a megfelelő csontsűrűség kialakulásában
Több kutatás is bebizonyította, hogy azok a csecsemők és gyerekek, akik csak növényi alapú alternatívákon nőnek fel (például mandulatej), táplálkozási hiányosságoktól és egészségügyi problémáktól, többek között vesekő kialakulásától szenvedhetnek. A megfelelő fehérjebevitel fenntartja a szervezet nitrogén egyensúlyát, ami elengedhetetlen a testi funkciók megfelelő működéséhez – tehát sok más fajhoz hasonlóan az embernek is fehérjét kell fogyasztania az élete fenntartásához.
Miért árt a húsfogyasztás a környezetnek?
Ugyanakkor az állati eredetű élelmiszerek előállítása rengeteg területet, vizet és energiát használ fel, ez pedig súlyos terhet ró a bolygónkra. Egy csirkének majdnem egy kiló takarmányra van szüksége minden egyes kiló súlygyarapodáshoz, a sertéseknek 1,3-2,3 kilóra, a szarvasmarhának pedig 2,7-4,5 kilóra:
a világ szántóterületének mintegy 40 százalékát takarmánytermesztésre használják,
és az ezzel járó összes környezeti hatás olyan pusztító tevékenységeket foglal magába, mint az erdőirtás, a víz túlhasználata, a műtrágya- és növényvédő szerek általi szennyezés, illetve a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása.
Az ENSZ szerint a húsfogyasztás jelenleg az emberiség legégetőbb, azonnali megoldásokra szoruló problémája. Az állati eredetű élelmiszerek előállításából származó üvegházhatású gázok kibocsátása csaknem kétszerese a növényi eredetű élelmiszerek előállításának értékeinél. Az állattenyésztés karbonlábnyoma vetekszik minden autó, teherautó, busz, hajó, repülőgép és rakéta kibocsátásával együttvéve! A marhahús előállítása hússzor több földet igényel, és hússzor több üvegházhatású gázt bocsát ki egy gramm étkezési fehérjére nézve, mint a növényi fehérjék (például a bab, a borsó és a lencse).
Mi a baj a növényi fehérjével?
Lehetne csak növényeket enni, de ahhoz, hogy a növényekből megkapjuk az esszenciális aminosavak és tápanyagok ajánlott napi bevitelét, sokféle ételt kellene fogyasztanunk: babot, lencsét, borsót, leveles zöldségeket, és még sok mást is. A legtöbb esetben ez szinte kivitelezhetetlen. Persze, megjelentek az alternatív fehérjeforrások, rengeteg olyan terméket kapni ma már, ami kifejezetten magas fehérjetartalmú, különböző pékárukat, proteinszeleteket és egyebeket. Gasztro-divatcikknek számítanak, de nem hozzák a várt eredményeket. Ráadásul több olyan alternatív fehérje is létezik, ami komoly egészségügyi kérdőjeleket rejt magában.
Többek között a szójafehérje, ami az ösztrogénszerű vegyületek lehetséges hatásai miatt igen vitatott élelmiszerforrás.
A növényi fehérjék piacán a legnagyobb kihívást a húsok esetében biztosított 60-80 százaléknyi fehérje/kalória érték biztosítása jelenti. No meg az a kesernyés vagy babszerű íz, amit a fogyasztók nagy része nem igen kedvel, nem beszélve a hús ízének a hiányáról – mindez sokféle, mesterséges vagy nem egészséges megoldást hoz magával az aromákat tekintve... Ráadásul ahhoz, hogy ez a sok modernkori elvárás kielégülésre lelhessen, a legnagyobb vállalatok genetikailag módosítják a különböző növényeket a jobb fehérjekivonás érdekében. A szójával az élen.
Keleti csemegék…
Viszont a rovarok! Kiváló fehérjeforrások. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelentése szerint
világszerte több mint 1900 ehető rovarfajt fogyasztanak.
Ázsiában a piros pálmazsizsik, a Kongói Demokratikus Köztársaságban a hernyók, Indonéziában a sült szöcske, Kolumbiában a hangya a kedvenc csemege.
Az elfogyasztott rovarok 31 százalékát a bogarak teszik ki, utánuk jönnek 18 százalékkal a hernyók, majd a méhek, darazsak és hangyák 14 százalékkal, és csak negyedikek a tücskök, sáskák és szöcskék. No, de a sornak még közel sincs vége, szerepelnek az étlapon még kabócák, poloskák, termeszek, szitakötők, legyek és egyebek is…
Miért jó?
A rovarok energiát, zsírt, fehérjét és rostot kínálnak, és fajtól függően mikrotápanyagok (cink, kalcium és vas) forrása is. A lisztférgek például hasonló mennyiségű ásványi anyagot tartalmaznak, mint a marhahús, ráadásul magasabb a vitamintartalmuk is.
A rovartenyésztés nem mellesleg lényegesen kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátását jelenti, mint a legtöbb állati fehérjeforrás, és sokkal kevesebb vizet igényel, mint az állattenyésztés. A rovarok tenyésztéséhez szükséges földterület lényegesen kisebb, és nagyon hatékonyan alakítják át a takarmányt fehérjévé.
A tücsköknek például 12-szer kevesebb takarmányra van szükségük ahhoz, hogy ugyanannyi fehérjét termeljenek, mint a szarvasmarháknak.
A világ vezetői 2003 óta foglalkoznak a rovarok élelmiszeripari felhasználásával, és közel két évtizede próbálják minél szélesebb körben elfogadottá tenni. A lassú ütemű előrehaladás egyik oka a rovarfogyasztásban rejlő esetleges kockázatok kutatása. A rovarok ugyanis biológiai és kémiai szennyeződéseket is hordozhatnak, fogyasztásuk fizikai veszélyekkel is járhat (szúrós részek). Mivel a teljes testüket el fogjuk fogyasztani (igen, valószínűleg senki sem ússza meg), kérdéses, hogy a bennük felhalmozódó anyagok milyen hatással lesznek az emberi egészségre. Nem sikerült még teljesen feltérképezni a rovarfogyasztásban rejlő egészségügyi veszélyeket, hogy milyen mikroorganizmusok kerülhetnek be az emberi szervezetbe rajtuk keresztül, és mi a legtökéletesebb módja a higiénia biztosításának a tenyésztés és a feldolgozás során.
Magyarországon
Hazánkban kizárólag előzetes uniós engedélyezést követően hozható forgalomba minden rovar és rovar alapú élelmiszer.
Jelenleg 3 rovar szerepel a hazánkban engedélyezettek között,
a Tenebrio molitor (közönséges lisztbogár) fagyasztott, szárított és por formában lévő lárvája (Tenebrio molitor lárva), a fagyasztott, szárított és por formában lévő Locusta migratoria (keleti vándorsáska) és a fagyasztott, szárított és por formában lévő Acheta domesticus (házi tücsök).
De a világ minden szegletébe elérő internet keze a legkülönfélébb finomságokhoz segítheti a magyarokat is, chilis tücsökchipset, tücskös fehérjeszeletet vagy levesport, de akár italt, rovarcukorkát és egyéb huncutságokat is beszerezhetünk.
Egyébként eddig is ettük így vagy úgy a csintalan kis apróságokat.
A bíbortetű (Dactylopius coccus Costa) nőnemű példányainak szárított testéből kivont anyaggal gyakran színezik élelmiszereinket, keressük E120 fedőnév alatt! Aztán itt van a sellak, a Laccifer lacca indiai pajzstetű gyantás váladékából készült tisztított és fehérített bevonat, amitől igazán jól néznek ki a csomagolt kekszek és édességek: E904 a becses neve. Gyümölcskrémes csokik, marcipánok, gabonapelyhek, baconos keksz, löncshús, virsli, májkrém, parasztkolbász – ezekben mind vannak, ha nem hiszik, keressék a csomagolásokon!
Hatalmas biznisz
Az ehető rovarok piaca 2030-ra várhatóan eléri a 9,60 milliárd dollárt. Egy dinamikusan fejlődő terület, ami valószínűleg uralni fogja az elkövetkezendő évek növekedési pályáját. Bár a szabványos szabályozási keret hiánya és a rovarok élelmiszer-fogyasztásának pszichológiai és etikai akadályai némiképp visszafogják a szárnyalást, a vezető nemzetközi szervezetek mindent megtesznek azért, hogy asztalunkra tegyék a legfinomabb tücsökpitét…
Franciaországban felépült a világ legnagyobb vertikális rovartenyésztő farmja, Hollandiában az intelligens rovartenyésztési technológiák hasítanak, a kanadai Entomo Farms pedig 50 millió tücsköt tenyészt ki hetente. Az USA Ghánával együttműködve pálmazsizsiklárvákat tenyészt, Thaiföldön pedig hódít a tücsökpor rágcsálnivaló és fehérjeszelet formájában, ráadásul a fekete katonalegyek biogazdálkodása is fellendülőben van. És higgyék el, ez csak pár példa az egyre növekvő számú bizniszből…
A rovarcsemegék kérdőjeleit némiképp feledtetni szándékozik a legújabb marketinghullám: tanulmányok tucatjai bizonygatják a rovarfogyasztás egészségügyi előnyeit. „Hihetetlenül jó rostforrások, fontosak szívünk és bélrendszerünk egészsége szempontjából, rovarok fogyasztására lettünk teremtve” – csak pár a legújabb, igen erős szlogenekből.
Márpedig a meggyőzésre nagy szükség van, ugyanis a jelek szerint közel állunk a tücsökkenyerek világához. 2021-ben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság engedélyezte a rovarok, köztük a vándorsáskák és a sárga lisztkukacok emberi fogyasztásra történő értékesítését, a COVID-hullám ráadásul hatalmas lökést adott a térnyerésének: a vírust állatok hordozzák, így a fertőződés veszélyének minimalizálása érdekében jobb pozícióba kerültek a rovarok (Kínában azért engedélyezett a vad rágcsálók fogyasztása, mert egyszerűen nincs elég élelmiszer, csakhogy ezek még sok meglepetést tartogathatnak). Nem mellesleg a halliszt és a szójaliszt áremelkedése is feléjük terelte a fejlődési folyamatot.
Jó, és akkor milyen lesz ez a jövő?
Kicsit belemerülve a lábasropik és ficergő saláták világába, meg kell hagyni: néha magam is elbizonytalanodtam. Például a Mikrokosmos nevű, berlini étterem olyan receptfotókkal bűvöli el az embert a különböző médiafelületeket, hogy ha nem tudnám, mi van benne, valószínűleg jóízűen enném meg.
A berlini vállalkozás célja, hogy segítsen leküzdeni a rovarokkal szembeni undort és félelmet. Új kommunikációs és oktatási kontextusokat hoznak létre, hogy felébresszék a fogyasztók kíváncsiságát az ehető rovarok iránt, és bemutassák táplálkozási és környezeti értékeiket. Még főzőtanfolyamuk is van... A tücsökkel szórt padlizsán egészen jól nézett ki, és az a megdöbbentő, hogy a rovaros-málnás vaníliás palacsinta is igen csábító.
No de itt jön a nagy kérdés: vajon a rovarfogyasztás ellen pusztán etnokulturális szocio-pszicho-gasztrofóbiánk van, vagy valóban vannak észérveink is? Egyelőre úgy tűnik, hogy higiénikusabban tenyészthetők, mint a malackák, még antibiotikum sincs bennük, gazdaságosak, vitamindúsak, egészségesek, fenntarthatóak, szépek, jók. Maximum egy kicsit allergizálnak, de manapság mi nem. Akkor mi ez az ellenállás, ha nem puszta pszichológia?
De úgy érzem, a rovarmenüvel sem lesz másképp, mint minden mással az elmúlt évtizedekben: egy kis lázadás, egy kis puffogás, aztán nyugodtan ropogtatjuk az Esmeralda alatt…
Azoknak az olvasóknak, akik úgy érzik, hogy az erő velük van, ajánljuk a saját lisztkukactenyésztő-készletet, amit egyenesen a konyhapultra rendelhetnek, hogy élvezhessék a frissen sült kukacchips ellenállhatatlan ízvilágát.
No de összefoglalva: megvan annak a logikai íve, hogy miért kerültek tányérra rovaraink. Ahogy azt is meg kell értenünk, hogy nem ördögtől való egy kis tücsökevés – legalábbis nem kevésbé, mint egy mekiburger. Mert kinek ez, kinek az.
Ahogyan most hőbörgünk a szöcskespenót ötletén, úgy dermednek kővé a világ másik felén, ha tűz fölött pörgetett malacot látnak.
Ami egyiknek méreg, másiknak csemege, a harmadik meg szentként tiszteli – ezernyi árnyalat a világ ezernyi pontján, és ez így van rendjén. Az már más kérdés, miért jutottunk ide, talán ildomosabb lenne átgondoltabbá és mértékletesebbé tennünk fogyasztásunkat, fenntarthatóbbá termelési rendszerünket, és sorolhatnánk a modern kor emberének rossz döntéseit…
A lényeg viszont az, hogy egyelőre nem kell pánikolni, nem lészen kötelező kabócát rántani, de tessék készülni, mert nem sokáig ússzuk meg!
