Megosztó

Transznemű a holland szépségkirálynő, de talán nem is ez az alapvető probléma

A 2023-as Miss Hollandia Rikkie Valerie Kollé lett – aki biológiai értelemben férfiként született. A döntés nagy visszhangot vet, számtalan újságcikk és komment született a témában. Mégis úgy érzem: nem látjuk a fától az erdőt.

Szögezzük le, hogy nem könnyíti meg az életünket, hogy az utóbbi évtizedekben szó szerint minden kifordult a régi, jól megszokott helyéből. Ezt én alapvetően nem tartom rossznak (nehéznek viszont nehéz, ez kétségtelen!), mert tudom, hogy a berögződések évszázadokon keresztül rengeteg szenvedést okoztak azoknak, akik nem voltak nyerő pozícióban. Sokan szenvedtek különbözőségük okán, legyen szó származási, nemi, vallási kisebbségről vagy épp azokról, akik egészségügyi állapotukban tértek el az átlagostól. 

Éppen ezért a különböző felszabadulási, egyenlőségi törekvések szükségszerűek voltak, és nagyon sok esetben szükségszerűek ma is. Ugyanakkor sosem látott kihívásokat is hoznak az újítások. Mára eljutottunk oda, hogy szinte mindent megkérdőjeleztünk, így például az, hogy valaki „nem tudja, fiú vagy lány”, már nem egy képes beszéd, hanem a valóság. A korábban évszázadokig fenntartott, sok szempontból igazságtalan egyensúly elveszett, de új, igazságosabb társadalmi konszenzus még nem jött létre. 

A transzneműek kérdése sokakat foglalkoztat, és sok kérdést fel is vet. Mi az a pont, amitől egy transznemű egyik vagy másik nembe besorolható lesz? Nincs erre egyszerű válasz, olyan legalábbis biztos nincs, amit tömegek fogadnának el. Ebbe a versenybe én be se szállok, fogalmam sincs, tanácstalan vagyok, ítélkezni pedig nem szeretnék. Inkább hálás vagyok, hogy extra belső konfliktusok nélkül küzdöm át magam az önutálat-önelfogadás-önismeret sokakat érintő bugyrain. Így sem mindig leányálom ez az út, és el sem tudom képzelni, min mehet keresztül, akinek a teste és a lelke egyáltalán nem jut el odáig, hogy megbarátkozzanak egymással.

Viszont arra vállalkozom, hogy levezessem,

mire világít rá a transznemű szépségkirálynő, ugyanis esete túlmutat a transzkérdésen, és mindannyiunkat érint.

Rikkie Valerie Kollé lett tehát a holland szépségkirálynő. Huszonkét éves, öt éve modellkedik. Valaki szerint szép, valaki szerint nem. Valaki szerint jó üzenete van, hogy ő nyert, valaki szerint nem. Rengeteg kommentet és véleményező cikket olvastam végig, és a nagy részük két szempontból elemzi a jelenséget: egyáltalán nő-e Rikkie, illetve szép-e vagy sem.

Kétségtelenül érvényes kérdések ezek is, mégis hiányérzetem támad, amikor csak ezekről beszélünk. Ugyanis Rikkie példája magában hordoz megannyi, transzkérdéstől független problematikát, amire megoldásokat kellene keresnünk. Viszont nemhogy a megoldásig, a kérdésfeltevésig sem jutunk, ha pusztán arról beszélünk: Rikkie transznemű.

Nézzünk hát rá a többi kérdésre is!

Ki a szép? És mennyiért?

Talán mindenki elfogadja: a szépség egy befolyásolható adottság, megítélése pedig szubjektív. Tehetünk érte, hogy szépek legyünk. Egy transznemű nő például műtétek tömkelegén megy át ahhoz, hogy nőként vonulhasson a kifutón.

Ez – érthetően – sokakban felveti a kérdést: akkor mi ebben a nagy kunszt?

Ha pénz van, bármilyenné alakíttathatom magam.

Egyébként a nőként születettek körében sem kizáró ok, ennél fogva nem is ritka a plasztikai műtétek alkalmazása a szépségversenyeken. Abban, hogy ez nem igazságos, talán szinte mindenki egyetért, mégis elfogadjuk: ilyen műfaj ez, sokszor bele sem gondolunk.

De ha már a transznő műtéteit kizáró oknak tartjuk, rögtön újabb kérdések merülnek fel: mi fér bele a mesterséges szépségfokozásba? Egy jól formázott szemöldök még oké, de egy plasztikázott orr már nem? Ha fogszabályozó rakta rendbe a fogait, az rendben van, de ha fel kellett varrni a mellet, mert lógott kicsit, az nincs? Mi a helyzet a szőrtelenítéssel, az is egyfajta beavatkozás. És vajon ki adhat választ ezekre a kérdésekre? 

Meddig mehet az orvostudomány?

Állítólag Rikkie tényleg férfiként született – bevallom, bennem az is felmerült őt nézve, hogy egy társadalmi kísérlet részesei vagyunk, ugyanis semmilyen férfivonását nem sikerült felfedeznem rajta. Ha ő tényleg transznemű, azt laikusként egy orvostudományi bravúrnak ítélem. De vajon hová tart az orvostudomány? Talán évek kérdése, és oda jutunk, hogy alacsonyból magasat faraghatunk, szélesből keskenyet, vagy épp laposból „nőieset” (abba most ne is menjünk bele, hogy miféle jelző ez a nőies)? És akkor mi lesz a szépségversenyeken? Megkérdezzük majd a mesterséges intelligenciát, hogy mi az idei szépségideál, és olyanra formáztatjuk magunkat? És

mindenki egyformán szép lesz a 178 cm 58 kg, kerek popsi, keskeny derék, közepes cici, telt ajak, kis orr, nagy szem receptje szerint?

Abszurd lenne, nem? Sőt, már most is abszurd – gondolják sokan. Én pedig azt gondolom, hogy nem ez a félig-meddig disztópikus közeljövő az igazán abszurd, hanem az a jelenkori valóság, hogy versenyt csinálunk a szépségből. Mert ez akkor is embertelen, ha nincs plasztika, nincs smink, nincsenek transzneműek.

Maga a szépségverseny egy olyan intézmény, aminek a XXI. században véleményem szerint nem lenne helye, mert két ember szépsége nem mérhető össze jogosan, igazságosan, emberségesen. De ha össze is mérhető bizonyos meghatározott szempontok szerint, nem jelent semmit, nem árul el semmit arról, akit olyan testtel adományozott meg a sors, ami az adott korban épp szépnek számít. Ráadásul – és erről sem feledkezhetünk meg –

a szépségversenyek intézménye homlokegyenest szembemegy mindazzal, ami a nőket megillető egyenjogúság felé vezetne.

Már 1970-ben, 53 éve komolyan szervezett tüntetések folytak a szépségversenyek körül, melyek azt fogalmazták meg, hogy ha a nők szépségét értékként határozzuk meg, az azt eredményezi, hogy a valódi teljesítményükre kevesebb figyelmet tudunk fordítani. Ez pedig a női test tárgyiasítását, a nők azonos esélyeinek földbe tiprását okozza. Felfogta az üzenetet a showbiznisz, azóta a különböző kisebbségek rendre helyet kapnak – amolyan politikai ütőkártyaként – a szépségversenyeken.

Csakhogy nem szabadna ennek bedőlni. Akárhány nemi, etnikai, egészségi állapotot érintő kisebbség jelenik meg a szépségversenyeken, maga az intézmény pontosan ugyanazt szolgálja, mint ötven vagy akár száz éve: pénzt termel abból, hogy kitalált szempontok mentén összehasonlítja az összehasonlíthatatlant, értéknek kiáltja ki azt, amit a vakszerencse (és a pénz) valakinek nagyobb mértékben osztott, mint a másiknak. Elégedetlenséget, és persze a megvásárolható termékek általi megszépülés vágyát plántálva a nőkbe. Igen, nagyrészt a nőkbe. Férfi szépségversenyek gyakorlatilag nincsenek, ami azért felkeltheti a gyanút: van még teendője az egyenlőségi törekvéseknek. 

Mindenesetre Rikkie Valerie Kollé példája – függetlenül attól, hogy mint gondolunk, nő-e vagy férfi – jól mutatja: maga a szépségverseny árt a nőknek, még akkor is, ha a „progresszív szépséget” kiáltjuk ki nyertesnek.

Ajánljuk még:

Mitől szép a nő negyven felett? – Egy pszichológus és egy senior modellügynökség vezetőjének véleménye

Manapság gyakran mondjuk, hogy az negyven vagy éppen az ötven az új harminc. Ez a korosztály frissebb, aktívabb, fiatalosabb, mint az előző generációk. Fontos számukra, hogy ne pusztán létezzenek a világban, hanem nyomot hagyjanak, emellett csinosak, okosak és szépek – néha mégis láthatatlanok. Mit tehetnek azok, akik már régebb óta fiatalok, azért, hogy ne maradjanak észrevétlenek a világban? E kérdést szerettük volna minél alaposabban körbejárni, ezért Meskó Norbert pszichológussal és a kizárólag negyven feletti modellekkel dolgozó SilverChic Modellügynökség vezetőjével, Ilkaházi Júliával beszélgettünk a negyvenes nők szépségél.