Te haragszol a szüleidre, amiért nem vigyáztak a Földre?

Szeretem a hétvégi nagypiacot, ahol legalább tucatszor megdicsérték már a „kofák” a zöldségnek és gyümölcsnek vitt textilszütyőimet. Nagyon szépek, szokták mondani, miközben a mögöttem álló nénike odaadja nekik az egyenként benejlonozott banánokat. Az a nénike, aki állítólag ezerszer környezettudatosabb volt fiatalon, mint én valaha lehetek.

A zero waste életmóddal foglalkozó cikkek alatt rendre szembejönnek velem azok a kommentek, miszerint nagyanyáink meg az ő nagyanyáik nem termeltek szemetet: üvegben vették a tejet, mosták a pelenkát, komposztáltak a kertben, ha kiszakadt a zoknijuk, megvarrták ahelyett, hogy a kukába dobták volna. Igazi ökoharcosok voltak,

szerintem viszont csak azért éltek ilyen zölden, mert nem voltak más lehetőségeik.

Persze, tudom magam is, mikor divatba jött a műanyag, szó se esett arról, hogy használatának milyen következményei lesznek. Ugyanakkor jópár éve tudunk róla, mi várható, és nem látom, hogy nagyanyáink kapnának a textilszütyő után – pedig nekik ismerős világba kellene visszatérni.

Egy kutatás szerint 2005 és 2015 között annyi műanyagot halmozott fel az emberiség, amennyi megfelel 820 ezer Eiffel torony tömegének. Brutális mennyiség, és ez csak a műanyagok súlya, a felesleges holmik legyártásához elpazarolt vízről, kőolajról, földgázról, a beszennyezett levegőről, a túlhalászott tengerekről és kiirtott erdőkről még egy szót sem ejtettünk.

Az elmúlt évtizedek tulajdonképpen arról szóltak, hogy lehet minél többet fogyasztani, a szüleink és nagyszüleink generációja pedig meg is tette a maga dolgát. Az ötven feletti korosztály az üvegeket lecserélte nejlonzacskókra, a mosható pelenkát eldobható műanyag változatra, a hátsó kertben veteményes helyett térkő és tuja van, a kilyukadt zoknik pedig automatikusan mennek a kukába. Mindemellett gyűjtögetnek, felhalmoznak, lomtárat csinálnak az otthonukból arra alapozva, hogy minden „majd jó lesz egyszer valamire”.

A kutatók elég régóta kongatják a vészharangokat, de úgy látom, a korábbi generációk totálisan érdektelenek aziránt, miféle jövő vár itt az unokáira.  Természetesen, a huszonévesek jelentős része sem nevezhető környezetvédőnek, ugyanakkor láthatóan a fiatalok körében a legnépszerűbb a hulladékmentes életmód – ők azok, akik elkezdtek visszatérni a gyökerekhez, a házi tisztítószerekhez és a zöldebb életmódhoz. Ők hajlandóak feladni kicsit a kényelmüket azért, hogy a gyerekeiknek jobb legyen. 

Az idősebb generáció azonban, saját meglátásom szerint, azt sem hajlandó beismerni, micsoda tékozló és káros életvitelt folytat. Még arra sem lehet őket rávenni, hogy legalább a zacskót elhagyják, nemhogy komolyabb környezettudatos szokásokat vezessenek be. Teljesen elzárkóznak mindenféle újítástól.

A lényeg, hogy ne kelljen minimálisan se változtatni, mert „nekik már úgyis mindegy”.

Mintha a saját döntéseik nem számítanának, hiszem már öregek, már nem feltétlenül élnek sokáig úgy, ahogyan, és egyénként is: nekik késő már változtatni.

Tudom, hogy sokan felháborodtak mostanra a cikkemen (és már gyártják is a kifogásokat, miért nem környezettudatosabbak), ezért fontosnak érzem megjegyezni: azt is tudom, hogy nem minden ötven feletti érdektelen a Földünk iránt. Vannak köztük is zero wasterek, minimalisták vagy olyanok, akik szimplán igyekeznek a természettel harmóniában létezni, mert csodálják a világot, amiben élhetünk.

Az elmúlt ötven esztendőben felnőttek javarésze azonban – mint az adatok is mutatják – nem ebbe a csoportba tartozik. Én sem igazán ismerek olyan középkorút, aki hajlandó lenne búcsút venni a rossz szokásoktól és kicsit tudatosabban élni. Elköszönni a Domestostól, hazai terméket választani a kínai helyett vagy úgy egyáltalán, kevesebb kacatot vásárolni a karácsony közeledtével. 

Hogy haragszom-e rájuk? Igen, egy kicsit.

Nem azért, mert a fogyasztói kultúra aranykorában felnőve úgy éltek, ahogyan, hanem azért, mert még ma sem hajlandók a változtatásra, holott a csapból is az folyik, mi vár ránk a következő évtizedekben, ha nem hagyunk fel a bolygó pusztításával.

Megdöbbent az érdektelenség.