Petőfit is kinéznénk ma a Pilvaxból? – Szerintem igenis korrekt dolog kávézóban dolgozni

Megosztó

Petőfit is kinéznénk ma a Pilvaxból? – Szerintem igenis korrekt dolog kávézóban dolgozni

Egy helyi, Balaton-parti városka Facebook-csoportjában egy hölgy azt kérte, ajánljanak neki a csoporttagok olyan kávézót, cukrászdát, éttermet, ahova egy-két órára beülhetne a laptopjával dolgozni. Aztán utána a kommentözön...

A hozzászólok többsége segítőkész volt, ömlöttek az ajánlatok. Ám érkezett néhány nagyon is kellemetlen hozzászólás. Például ez: „egyébként szerintetek tényleg korrekt egy vendéglátó egységben ülni órákat egy kávéval, és elfoglalni egy asztalt?”

Az én véleményem természetesen az, hogy korrekt. Még szép. Hiszen a vendéglátóhelyek (és most maradjunk a kávéházaknál, meg a cukrászdáknál) régen is teret adtak a szellemi munkavégzésnek. Teljesen elfogadott volt, ha valaki egy kávé mellett dolgozott az elmúlt századokban, akár órákon át. 

Kosztolányi így ír erről: „A kávéházakban folyik a kultúra, ott tanulnak a diákok és összegyűlnek az értelmiségiek. A budapesti kávéházi élet szoros kapcsolatban áll az irodalommal, az írók oda jártak ihletet meríteni, ötletelni és író találkozókat szervezni.”

Kosztolányi – sok, az irodalmi élet más nagyságaival együtt – a New York kávéházat választotta törzshelyéül. Egy legenda szerint a kávézó megnyitásakor az írók a Dunába dobták a kávéház kulcsát, hogy az örökké nyitva álljon előttük. Meg az irodalom, a kultúra előtt is. Ekkoriban nem nézték ferde szemmel a kávézóban dolgozó írókat, költőket, sőt még jegyzettömb és íróeszköz is járt az oda betérőknek.

Az egyik legismertebb és talán az első, kávéházi törzsvendégként számon tartott személy Petőfi Sándor volt, akinek a Pilvax második otthona volt. Elgondolkodtam azon, hogy ha akkor más lett volna a mentalitás, akkor simán felállították volna hazánk egyik legnagyobb költőjét, hogy ugyan ne foglalja már el a helyet, írogasson máshol? Vajon Petőfi csak felhajtotta volna a kávéját, és akkor mit nekünk a forradalom, mit nekünk Nemzeti Dal?

Úgy hiszem, ha nem könyökölhettek volna emberek csak úgy, elgondolkodva az élet dolgairól a kávézókban, más lenne a mai világ és más lenne a magyar irodalom. Ha nem tanakodhattak volna sok más hely mellett kávézókban is társadalmi kérdésekről, igazságról, egyenlőségről, nem lennénk ma így, ilyen mértékben szabadok.

De hogy ne szaladjunk ennyire vissza a régmúltba, akkor csak megjegyezném, hogy Joanne Kathleen Rowling beszámolói szerint a Harry Potter egy jelentős részét kávéházakban írta meg. A könyvesmagazin így ír erről: „JKR elismerte ugyanakkor, hogy számos helyen írta a HP-t, ezek között van az edinburgh-i Elephant Café éppúgy, mint a portói The Majestic Café is. És hogy melyik helyszínre emlékezik vissza különösen szívesen? Egy régi kávézóra az edinburgh-i Nicolson Streeten. Emlékei szerint egyfolytában írt ott, és volt rá példa, hogy egyszer egy ültő helyében megírt egy teljes fejezetet. Úgy tudja, hogy a kávézó helyén ma már kínai étterem működik.”

Természetesen nem tudom, hogy a hölgy, aki szeretne pár órára beülni egy barátságos és elfogadó szellemű kávézóba, mivel foglalkozik. Fogalmam sincs, hogy ír vagy könyvel, esetleg statisztikát gyártana a kávé és süti mellett, de azt feltételezem, hogy nem tesz azzal semmi rosszat, ha a munkavégzéshez egy közösségi, kulturális helyszínt választ. Olyat, ahol történetesen fogyasztani is lehet.

Egymás szabadságának tiszteletben tartása ezen a területen is fontos kérdés. Szerintem fontosabb, mint a pénz.

De ha a pénz fontos, akkor is mellélő az a vendéglátós, aki pörgetni akarja a vendégeket. Mert ha a vendég úgy érzi, sürgetik, ha forrón kell felhajtania a kávéját, mert kinézik a kávézóból, ha nem érezheti otthon magát, ha az az érzés a legerősebb benne, hogy csak a pénze kell, de egyébként útban van, akkor be nem teszi oda többé a lábát. Talán elmeséli másnak is a tapasztalásait, így rossz híre szalad az olyan helyeknek, ahol csak a bevételre fókuszálnak, de nem szeretik a vendéget a szó nemes értelmében.

Szerintem jól jár az a vendéglős, aki túllát a sütimorzsán, aki nem lesi számítóan azt, hogy hány percet, mennyi időt tölt egy vendég egy asztalnál. Mert oda máskor is visszamegy, és viszi magával a barátait, a kollégáit, a családját. Odaszerveznek programokat, randikat, családi és munkahelyi eseményeket is. Odaáramlik a pénz, pedig bizony néha előfordul, hogy egy vendég kinyitja a laptopját és válaszol néhány levélre, dolgozik egy keveset.

Én a meséim egy részét például egy olyan Balaton-parti étterem zárt tetőteraszán írtam, ahonnan szemem elé tárult teljes szépségében a téli Balaton. Nem én kértem helyet ehhez, a tulajdonos ajánlotta fel magától, jószívvel, az irodalom iránti nyitottsággal, amikor megtudta, hogy meséket (is) írok. Azóta is odajárok, viszem a jóhírét a helynek, ajánlom mindenkinek. De igazából nem kell jó hírét keltenem, mert az olyan helyeknek, ahol szeretettel és elfogadással várják a vendégeket, nem kell reklám.

Oda mindenki szívesen beül, néha egy kávé erejéig, egy félórára, vagy ha a helyzet úgy hozza, akár 2-3 órát is eltölt boldogan. Mert nem kell feszengenie, nem nézik ki, nem akarják a fogyasztás után azonnal kiebrudalni.

Akár irodalmár, akár nem.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt