Álmokat kergető külföldre költözés: ha a felkészüléssel spórolunk, a problémáinkat szaporítjuk

Képzeljünk el egy családot, ahol óvodáskorú gyerekkel hagyják el az országot a külföldi boldogulás reményében. Vegyük hozzá, hogy a szülők minimális – vagy éppen annál is kevesebb – nyelvtudással érkeznek a kiszemelt területre, aztán gondoljuk végig, hogyan zajlik az óvodás beszoktatása egy olyan intézménybe, ahol senki sem érti az ő nyelvét, és a ő sem érti az óvónénit. Felhördülhet az olvasó, hogy ilyen helyzet nincs is, mert az a felnőtt, aki kimegy, már bírja a nyelvet (nem mindig), a gyerekek pedig szívják magukba a tudást, vagyis számukra inkább lehetőség, hogy ilyen kiskorban sajátíthatnak el egy idegen nyelvet, mintsem kihívás (ez részben igaz). Ugyanakkor kérdés, hogy észrevesszük-e, ha mégsem alakul úgy a gyerek intézményi karrierje, ahogy szeretnénk? Elfogadjuk-e ezt, illetve ismerjük-e, megtesszük-e a megfelelő lépéseket, hogy az utód ne sérüljön a számára kényelmetlen helyzetben? 

Az egyik legkedvesebb, ugyanakkor fájdalmas történetem egy alsó tagozatos kislányé, aki Ausztriába költözve elvesztette az otthoni barátait. Nyelvtudás nélkül került harmadik osztályba, a szülők ezért tőlem kértek segítséget. Én soha nem pusztán német nyelvet tanítok; beszélgetek, felderítek, megismerem a tanítványt. Hamar világossá vált, hogy az új iskolában a kislánynak nem voltak barátai, hosszasan nem volt sikerélménye, és bár a házi feladatokat kipipáltuk, esély sem volt az elmélyült ismeretszerzésre. Egyik beszélgetésünkben, mikor biztatni próbáltam, mondtam neki, hogy milyen jó lesz, ha érti majd, mit mond a tanárnő és mit beszélnek a társai. Ő azt a választ adta, hogy nem érdekli, „ezek itt mit beszélnek”. Sokat egyeztettem a szülőkkel, de csak telt-múlt az idő, érdemi változás nem történt. Végül a kislány pszichológus segítségére szorult, hogy újra magára találjon, mosolyogni tudjon.

Egy másik, tizenkét éves kislány nem volt hajlandó addig megszólalni és németül beszélni, míg a számára  megfelelő szintre nem jutott az idegen nyelv tanulásában. Ő is járt pszichológushoz, valamint az én segítségemet is igénybe vette a család, hogy mihamarabb túljussanak a problémán, ami az iskolai tanulást és a kapcsolatépítést is nehezítette.

Egy harmadik emlékezetes esetben a hétéves kisfiú édesanyja egy külföldön élő magyarokból álló Facebook-csoportban írt arról, hogy gyermeke az iskolában teljesen deviáns, és úgy viselkedik, mintha nem lenne teljesen normális. A többi csoportbéli szülő nyugtatgatta, mindenki a saját igaz vagy nem igaz történetét írta le vigasztalásul, melyek szerint semmi baj nincs ilyenkor, a gyerek pár hónap alatt perfektül megtanulja a nyelvet, addig meg csak türelemmel kell lenni irányába.

Arról nem szólt a fáma, a várakozás mellett mit kell tenni, és vajon míg mi türelmesek vagyunk, a gyerekünket mennyi trauma éri. 

Felvettem a kapcsolatot az édesanyával, aki első beszélgetésünk alkalmával zokogva mondta, hogy lehet, fogyatékos a kisfia. Javasoltam, hogy vigye el nevelési tanácsadóba egy képességfelmérésre, ahol meg is állapították, hogy okos a kisfiú. Ezután én lettem a délutános tanár néni, magam is meggyőződtem erről. Dacára ennek, az iskolában továbbra is magatartásproblémái voltak a srácnak, verekedett, beleböfögött a tanító néni fülébe. Minden olyan módon próbálta magára felhívni a figyelmet, amihez nem kellett nyelvtudás.

Sorolhatnám a történeteket, és azt is el kell mondanom, rengeteg sikert láttam – mégis, bennem a legnagyobb nyomot a szenvedő gyerekek hagyták. És ne tévesszük szem elől azt sem, hogy a kétnyelvű gyerekek valóban nagy előnyökre tesznek szert. Ugyanakkor ebben a témakörben is tévedés él sokak fejében. Alapvetés például, hogy a magyar nyelvhasználatot biztosítani kell külföldön is, tehát ápolni kell a megszerzett anyanyelvi tudást, különben a kétnyelvűség ábránd marad. Emellett figyelni kell a többnyelvűségből fakadó speciális veszélyekre. Összehasonlítás végett gondoljunk csak egy mai átlagos magyar gyerekre, aki Magyarországon jár iskolába. Köztudott, hogy közülük is sokan szövegértési problémákkal küzdenek, keveset olvasnak, az okoseszközök használata miatt kevesebbet kommunikálnak élő szóval, aminek hosszú távú negatív következményei megmutatkoznak többek között a munkaerőpiacon. Ezt az „alapállapotot” tetézzük azzal, hogy az iskolában mondjuk németül zajlik az oktatás, otthon magyarul beszélnek, magyarul tévéznek, és továbbra sem olvas a gyermek. Melyik nyelven is olvasna? A németet nem érti még jól, magyarul meg nem tanult meg értő módon olvasni. Melyik nyelven lesz kompetens? Hol tud esetleg továbbtanulni?

De az anyukákról is ejtsünk pár szót! Anyukákról, akik hősként követik férjüket külhonba, esetleg nyelvtudás nélkül, és esetenként egy-két kicsi gyerekkel otthon vannak, így teendőik mellett alig jutnak a nyelvtanulásig még akkor is, ha már nyelvi környezetben vannak. Nem hibás ezért senki, az élet diktálja ezeket a szabályokat, hiszen nem egyszer az apukák egész nap dolgoznak, sokszor fő- és mellékállásban is, a nagyszülők Magyarországon vannak, barátok, rokonok szintén. Az anya többnyire egyedül marad. Bizony sokszor fulladt az általam az anyáknak tartott német óra beszélgetésbe, ahol coachként igyekeztem lelket verni a már-már depresszióba hajló nőkbe.

Nem szeretnék rémképet festeni, és hangsúlyoznám újra, hogy fantasztikus lehetőségeket tartogat az, hogy felfedezhetünk idegen kultúrákat, bárhol élhetünk, bárhol dolgozhatunk.

Ugyanakkor felelősségünk jól kezelni a lehetőségeket, és felelősen dönteni – pláne, ha egy gyerek is érintett.

Ha álmokat kergetve indulunk útnak, ha figyelmen kívül hagyjuk a realitásokat, a valós veszélyeket és a kiszámítható kockázatokat, nem segítünk senkinek. Érdemes tájékozódni: beszélni olyan kint élőkkel, akik hajlandóak a nehézségeikről is mesélni, olyan szakemberekkel, akik felhívhatják a figyelmünket a tipikus problémákra, így már időben felkészülhetünk. Tájékozódjunk a kinti lehetőségekről is, egyeztessünk a kiszemelt terület iskolájával, óvodájával például, hogy megismerjük, ott hogyan viszonyulnak egy nyelvtudás nélkül érkező gyerekhez, milyen módszerekkel igyekeznek segíteni neki. Ha magunk is nyelvtudás híján vagyunk se spóroljuk meg ezeket a köröket, igyekezzünk akkor helyi magyarok segítségével boldogulni, mert attól, hogy előre homokba dugjuk is a fejünket, a problémák nem kerülnek majd el minket. Ha pedig kint vagyunk már, és szükséges, a gyermeki-szülői traumák feldolgozásához nem szégyen segítséget kérni!