Aki nem tud lemondani, alkalmatlan a szeretetre – interjú Osztie Zoltánnal

Megosztó

Aki nem tud lemondani, alkalmatlan a szeretetre – interjú Osztie Zoltánnal

A böjt nem keresztény privilégium, nem a jámbor vallásos életünk része, hanem egy egyetemes emberi igényre adott válasz, hiszen a csöndre, a rendteremtésre és arra, hogy fegyelmezzük magunkat az étel- és italfogyasztásban, mindannyiunknak szükségünk van. A böjt testi és lelki hatásairól, a böjtölés nehézségeiről, és még a környezetvédelemmel való összefüggéseiről is beszélgettünk Dr. Osztie Zoltán római katolikus pappal, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosával. Interjúnk.

 
Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia

A testi megtisztulást ígérő különböző tisztítókúrák  reneszánszukat élik, azonban azok is, akik „csak” a testük megtisztítását tűzik ki célul, sokszor számolnak be olyan tapasztalatról, hogy az étel megvonásával nemcsak a testük, hanem a lelkük is megszabadul egy csomó „káros anyagtól”. Mi zajlik le a lélekben egy böjt alatt? 

Először is tisztázzuk a tisztítókúrák és a böjt közötti különbséget. Más ugyanis a motivációja és a célja annak, aki a testét akarja formába hozni vagy épp fogyókúrázik – mint például most én (nevet) –, mint annak, aki egyfajta sajátos lelkülettel és sajátos mozgatórugókkal böjtöl.

Miért fogyókúrázik? 

Nagyon szeretek horgászni, és azt tervezzük a húgommal, hogy tavasszal vízre szállunk a Dunán. Ő ifiként még evezett, de úgy érzem, akkor vagyok fair, ha nem nehezítem a munkáját. Az én motivációm most az a falnak támasztott evezőlapát, ami a kikapcsolódást, a felfrissülést jelképezi.

Mi az a sajátos lelkület, ami egy böjtöt jellemez?

Az ételtől való tartózkodás önmagában is rádöbbent bennünket arra, hogy az ember milyen mértékben ráutalt még a legalapvetőbb anyagi javakra is.

Az étel megvonása megmutatja, hogy az ember természeténél fogva függő lény.

Egyrészt függünk az anyagi világtól, hiszen ha nincs kenyér, éhen halunk, ha nincs víz, szomjan halunk. De ugyanez igaz a személyes kapcsolatainkra is. Nem tudunk önmagunkban létezni.

A fizikai éhség – és ebben van a testi és a lelki dimenzió közötti összefüggés – a lelki éhséget is tapasztalhatóvá teszi. A mai világunk sajnos azt hirdeti, hogy a szabadságunk abból áll, hogy mindentől és mindenkitől függetleníthetjük magunkat. Itt beszélhetünk akár az anyagi világról, a nemzedékek kapcsolatáról, a környezetünkben élőkhöz való kapcsolatainkról, a közösségeinkről. Sajnos azt kell, hogy mondjam, a szabadság ilyetén félreértelmezése ezen a ponton a legfájóbb, mert emberi mivoltunk lényegét tagadja. 

A világ megpróbálja elfelejteni például azt, hogy a szeretet áldozattal jár, és ennek a része a lemondás is,

de ha ezt nem vesszük komolyan, akkor a szeretetre alkalmatlanokká válunk. A böjtben a lemondásnak a „begyakorlása” egyre inkább pozitív kihatással lesz a szeretetkapcsolatainkra is. Az aszkézis, aminek az egyik formája a böjtölés, eredeti görög jelentése a gyakorlatozás. Mint a sportoló, aki edzést tart, hogy a kitűzött célját elérje, a böjt is egyfajta gyakorlatozás, amivel a lemondásban tapasztalatot szerzünk és egyre gyakorlottabbá válunk. 

Hogyan lesz a leghatékonyabb a böjtünk? Érdemes konkrét célokkal belekezdeni, például nagy döntések előtt, vagy amikor elakadunk valahol az életünkben?

Igen, mindenképpen. Minél konkrétabb a döntésünk, az elhatározásunk, a módszer kiválasztása, annál könnyebb lesz a megvalósítás. És a csend például jó, ha társul a böjtöléshez, mert a csendben sokkal jobban oda tudunk figyelni a belső, lelki folyamatainkra, a szeretetkapcsolatainkra. Vagy a rendteremtésre, akár a tárgyi környezetünkben is. A saját rendetlenségünk, vagy belső következetlenségeink, amik rendetlenséget hagynak bennünk, szétcincálnak bennünket. Szent Benedek jótanácsa örökérvényű:

„Tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged.” 

Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy mindaz, amiről most beszélgetünk, nem keresztény privilégium, nem a jámbor vallásos életünk része, hanem egy egyetemes emberi igényre adott válasz. Hiszen a csöndre, a rendteremtésre és arra, hogy megfegyelmezzük magunkat az étel- és italfogyasztásban, mindannyiunknak szükségünk van. 

Ha vallásosak vagyunk, akkor persze a böjtünk társul azzal is, hogy közösséget vállalunk Jézussal. A saját lemondásunkon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy mi is képesek vagyunk áldozatot hozni azért a személyért, aki mindenéről lemondott értünk. Hiszen azzal, hogy meghalt értünk, lemondott mindenről, ami őt Istenként megillette: lemondott az isteni hatalmáról, a dicsőségéről, arról a hódolatról, ami neki kijárt. 

Ha valaki eldöntötte, hogy böjtöl, milyen nehézségekkel számoljon a böjt időszaka alatt?

A nehézség hozzá tartozik a böjthöz, mert szembesít saját magunkkal: a gyengeségeinkkel, a korlátainkkal és a bűnösségünkkel. A kezdeti időkben a nagy lelki mestereink, az egyházatyák is kivonultak a pusztába. Nem azért vonultak ki, mert megutálták az embereket, hanem tudatosan kitették magukat a puszta körülményeinek. Ott kénytelenek voltak önmagukkal és Istennel lenni.  És ennek a folyamatnak két kimenetele lehetett. Vagy találkoztak Istennel, vagy beleőrültek. Ha ugyanis nem szólal meg a csend, ha nem Istennel találkozunk, akkor a magányba beleőrülünk. Ezért érdemes a böjt alatt keresni az Istennel való találkozás lehetőségét. És ne féljünk, Ő nem vezet ki minket egy olyan pusztába, ami üres. Azért hív ki bennünket, mert találkozni akar velünk. 

Ha valaki a böjtben kudarcot vall, nem bírja végigcsinálni, érdemes-e átbeszélnie egy szakemberrel, hogy mi az oka a sikertelenségnek? Én azt gondolom ugyanis, ilyenkor nem az éhezést nem bírjuk, hanem a saját belső erőtlenségünkbe ütközünk, szóval ha ezt átbeszéljük valakivel, a kudarcból akár sikert is kovácsolhatunk. Tévedek?

Szerintem ez attól függ, hogy ki hol tart a lelki élet előre haladásának az útján. Lehetséges, hogy saját maga is fel tudja dolgozni a gyengeségét, és tud korrigálni. És van olyan, akinek nagy szüksége van arra, hogy visszajelzést kapjon. Egy külső, szerető szemlélő olyan szempontokat tud megvilágítani, amit mi nem látunk, mert túlságosan közel vagyunk önmagunkhoz. Ilyen esetben nagyon jó például egy lelki vezető, aki tud önmagunkkal szembesíteni. És kaphatunk olyan indíttatást is, ami segít továbblépni. 

A Római Katolikus Egyház előírásainak a mai napig nagyon erősen része a böjt. Honnan ered ez az erős hagyomány? 

Az Ószövetségig nyúlik vissza a böjt. Említhetjük a zsidó nép negyven éves vándorlását a pusztában, Mózes negyven napos böjtjét a Tízparancsolat kihirdetése előtt vagy Illés negyven napos útját a Hóreb hegyéhez.  Számunkra, keresztények számára azonban a böjt mintája Jézus böjtje. Az ő böjtjében már szembesülünk azokkal az alapvető kísértésekkel is, amikkel meg kell harcolnunk életünk során. János apostol a levelében nagyon szépen összefoglalja ezeket:

a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez a három olyan terület, ahol a harcot folyamatosan vívnunk kell. 

A negyven napos húsvét előtti nagyböjt tehát elméletileg Jézus böjtjét mintázza. Milyen előírásokat tart követendőnek az egyház ebben az időszakban?

Személy szerint nagy bajnak tartom, hogy az Anyaszentegyház egyre inkább megengedő az előírásokkal kapcsolatban, és olyan könnyítéseket vezet be, melyek komolytalanná teszik a böjtöt. Jelenleg csak a pénteki napokon van hústilalom, illetve hamvazószerdán és nagypénteken a hústilalom mellett napi egyszeri jóllakás az előírás.  Régebben ez nem így volt. Az idősebbek közül talán még sokan emlékeznek, hogy a hétfő-szerda-péntek voltak az úgynevezett „tésztás” napok. Az én felmenőim között volt olyan is, aki ezeken a napokon csak kenyeret és vizet vett magához. 

Aki betegséggel küzd, vagy bármilyen más okból nem tud böjtölni, mivel tudja helyettesíteni a böjtöt?  

Lehet másfajta módon is böjtölni, az élet más területén történő lemondással vagy a szeretet kiemelkedő gyakorlásával – odafigyeléssel a másikra, segítőkészséggel, egymás iránti engedelmességgel. 

Ha komolyan vesszük a böjtöt, akkor mire számíthatunk a végén? Mit fogunk érezni? 

Már érintettük, hogy a böjt az egy gyakorlat, ha úgy tetszik, lelkigyakorlat. A gyakorlatokon keresztül–- tehát nem egy egyszeri böjtről van szó –, a lelki életünkben egyre mélyebbre és távolabbra jutunk, egyfajta fejlődésnek lehetünk tanúi. Előrehaladást fogunk megélni, egyre inkább bensővé, lelkivé válunk, szemben a testi ember élettapasztalatával. Idehoznám Szent Pál emberképét, amit nagyon szeretek. Markánsan megkülönbözteti a testi embernek, az ösztönös embernek az attitűdjét a lelki, a mennyei, a szeretetlétben élő emberétől. Én azt gondolom,

a születésünket követően ezen a fejlődési úton járunk mindnyájan.

A csecsemő még ösztönlény, csak a saját szükségletei határozzák meg a viselkedését. Ebből az ösztönlény állapotból bontakozik ki szépen lassan az az ember, aki tudatosan vállalja a szeretetnek az áldozatát és a követelményeit.  

Nagyon szép lenne ez a zárszó, de Zoltán atyára nézve azt sejtem, valami még hátravan… 

Igen, jól sejti. Ha szabad, érinteném még a nagyböjti időszaknak egy, talán kevésbé hangsúlyos területét. Ennek az időszaknak egy másik nagyon fontos gyakorlata a szegénység megtapasztalása.

Jó lenne szembe mennünk a tárgyak diktatúrájával, és tudatosan vállalnunk a szegénységet, az egyszerű és igénytelen életet. 

Fel kell tennünk magunknak alapvető kérdéseket. Biztos, hogy minden mosóport ki kell, hogy próbáljak? Biztos, hogy minden új termékkel közösséget kell, hogy vállaljak? Az adventi időszakban is hangsúlyozzuk a betlehemi barlang igénytelenségét. Tényleg komolyan vesszük ezt, vagy csak duma? Meg kellene tapasztalnunk, hogy nem történik semmi, ha nem cserélem ki havonta a mobilomat vagy nem veszem meg a még drágább autót. Hiszem, hogy ez lenne a válasz a környezetvédelem legnagyobb kihívására is.

 

 
X
Már követem az oldalt