2020 – rémesen nehéz, mégis erőt adó év voltál nekem. Ideje elbúcsúznunk!

Talán a bajokkal való megküzdés miatt, hogy arra fókuszáltunk nagyon, azért tűnik ennyire rövidnek és számomra valahogy befejezetlennek ez az év.

Ha tehetném, visszakanyarodnék az elejére és jól megráznám, mint egy összegyűrt lepedőt, hogy kisimuljon, vagy megráznám, mint egy levélhullásra váró őszi fát, hogy essen le végre, aminek le kell esni, ha már ilyen gyorsan ledobná magáról azt, ami nem kell.

Talán azért a befejezetlenség érzése bennem, és azért olyan hosszú a valamire való várakozás pillanata, mert nem tudjuk, mit hoz a következő év.

Akarom is, hogy múljon már 2020, meg tartóztatnám is, mert tényleg szürke lap a jövő. Vajon tartós bezártságot hoz? Átírja az emberi kapcsolódásokat teljesen? Vajon végzetes elszigeteltséget hoz vagy széles körben alkalmazható megoldást? De akár így, akár másképp, 2020 sok mindenre felnyitotta a szemem:

Mit tanultam és kaptam meg ettől a rémesen nehéz, de a magánéletemben azért csodaszép évtől?

Sorolom:

Észrevettem, hogy fuldoklom, ha nincs levegő az életemben, nem bírom a bezártságot, bár régen azt gondoltam, egy magányos cellában is jól érezném magam. Kamu duma volt. Megőrülnék, ha tartósan bezárva, egyedül kellene élnem.
Igazából félek a haláltól, de attól még jobban, hogy a halálom percében senki se fogja majd a kezem. Eddig reményt keltően távolinak hittem a halált. 2020-tól már mást gondolok erről.
Nem kell sok ruha mégsem. Ha nincs hova felvennem, csak a port fogják a szekrényen kívül, a helyet a szekrényben.
Más is érdekel az íráson kívül. Más típusú alkotás, amiben nagyon is otthon érzem magam.
A gyöngyök színesek, aprók és szépek. Soha ne engedjétek, hogy egy hároméves nyissa ki a gyöngyös tasakot. Soha.
Bár finom kenyeret tudok sütni, továbbra sem nyitok pékséget.
A lakás folyosóján megejtett lassú séta is sport, ha úgy vesszük. A szobakerékpár pedig néha egy versenysporttal is felér.
Egy csöpp udvar is lehet teljes birodalom.
Hozzon bármit az élet, az üzleti érzékem szemernyit sem fejlődik. Szemernyit se. Nem értek a pénzhez, és kész.
Hajlamos vagyok elveszíteni a realitásérzékemet bezárva, másként élem meg az időt ajtón belül, mint kívül.
Férjhez mentem és teljesen komolyan gondolom az igent.
Az igaz barátokból nem kell sok, de azok legyenek ott az esküvőmön. Bármikor. A múlt, a jelen és a jövő tanúi ők.
Egy szorongásmentesen megkapható unoka-puszinál nagyobb kincs a világon nincs.
Bárki bármit mond, az a karantén múltán nem feltétlenül igaz vagy érvényes.
Nem ígérek többé senkinek semmit, mert ettől az évtől kezdve számomra bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.
A csomagszállító cégek világhatalomra törhetnek. Ha így haladunk, ez meg is történik.
Bármi és bárki karanténba zárható. Akár egy rézdomborított hófehérkés kép is.
Online sokkal öregebbnek tűnök, mint a valóságban, oké? Éppen ezért kerülöm a kamerákat.
Az online értekezletek viccesek és csak az számít, mi van felül.
Virtuálisan is el tudok pirulni.
A maszk fiatalít, amióta maszkot viselek, mindenki sziával köszön. (Írás közben kiderült, ez nem a maszk, hanem a fejtetőmre biggyesztett copf miatt van. Lehet, nem megyek többé hajat vágatni.)
Teljesen és végérvényesen feladom diétás próbálkozásaimat. Különben a nyakamon marad az összes alternatív liszt, vagy ellepik a lakást a molyok.
A cukormentes háztartási keksz a legformázhatóbb alapanyag a világon. Az lesz belőle, amit én akarok. Ha úgy tetszik torta, ha úgy tetszik kenyérpótló vagy köret. Amúgy meg reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Meg még desszert is lehet belőle vagy éppen leves.
Sok minden lett viszonyítás kérdése, de a te „mennyire félsz a vírustól” kérdéstől egészen zavarba jövök. Fogalmam sincs, mit kell erre válaszoljak.
A közhelyek galád módon mind igazak. Csak a most számít és az, hogy azokkal, akiket szeretünk, mind együtt legyünk.