Az ünnep eredete egy középkori Ágoston-rendi apáca látomásaira vezethető vissza: Juliana von Mont-Cornillon, a későbbi Lüttichi Szent Julianna 1209-ben egy víziójában csonka telihold jelent meg. Értelmezése szerint a Hold az egyházi év, a hiányzó darabka pedig az Oltáriszentség napjának jelképe. 1246-ban ünnepelték először az Oltáriszentséget önálló egyházi ünnepként, majd IV. Orbán pápa 1264-ben hivatalos egyházi és kötelező ünneppé tette. A korabeli írástudatlanság az egyházat arra késztette, hogy szemléletesen, élményszerűen mutassa be az ünnep lényegét, így alakult ki az úrnapi körmenet, amit először 1277-ben mutattak be, Kölnben. A szent ostya körbehordozása áldásosztás, valamint a kedvező időjárásért és a bő termésért végzett fohász volt. Később, a XIV. századtól ezüstből és aranyból is készítettek szent ostyákat, amelyeket drágakövekkel díszített monstanciában vittek a körmeneteken. 

Az ünnep szervezésében és alakulásában nagy szerepük volt a különböző Rózsafüzér-társulatoknak és más papi és világi közösségeknek. A virággal való díszítés és virágszórás szokására már egészen korai, középkori adataink is vannak, melyekből pontosan tudjuk, hogy az egyházi reprezentáció pompája és a világi elemek fokozatosan összeértek. A felvonuláson körbehordozott Oltáriszentséget óvó baldachint például a középkori Kassán a kereskedők céhe díszítette, és a menet útját fűvel hintették be. 1780-ból az olaszországi Genzanóból származik az első adat az úrnapjára készített virágszőnyeg megjelenéséről, később, a XIX. század elején, a Rajna menti németeknél találjuk meg, innen terjedt tovább, és valószínű, a nálunk ismert formáit is innen hozta a betelepített németajkú lakosság.

Johann Anton Ramboux 1821-ben készült tintarajza a genzanoi virágszőnyeges úrnapi körmenetről (eredeti: Städel Museum/Frankfurt am Main) – Forrás: Wikimedia Commons

Magyarországon a második világháborúig egész falvakat átszövő virágszőnyegeket készítettek a sváb és szlovákajkú falvakban, Budapest környékén például Budakeszin, Budaörsön, Budajenőn, Budafokon, Etyeken, Törökbálinton, Pesthidegkúton, Solymáron, Pomázon, Csömörön, Telkiben, Perbálon, Zsámbékon. Az 50-es évektől kezdve szűkebb területen folytatódott a hagyomány: több faluban a templom körüli részre szorult vissza. A családon belül továbbadott tudást nagy gonddal őrizve, időnként újításokkal kiegészítve formálták, illetve – amikor egy-egy család elköltözött, vagy már nem volt utód, aki folytassa a virágszőnyeg-készítést – arról is gondoskodtak, hogy legyen, aki átvegye annak a részét a szomszédságból.

A szokás fennmaradásában nagy szerepet játszott egyrészt a konzervatív sváb közösség szigorú értékrendje, másrészt a hagyomány liturgikus funkciója.

A virágszőnyegek egyes szakaszainak és a sátraknak ugyanis részenként volt saját „gazdájuk”: a díszítésben résztvevő családok felosztották egymás között a területet, és mindenki a saját mintáival ékesítette a rá eső útszakaszt, egyes településeken a saját háza előtt.

A pompás látvány egyhetes előkészületek után tárult az úrnapi ünneplő menet szeme elé, és a virágszőnyegre csak az oltáriszentséget körbehordozó papnak volt szabad rálépnie. Az asszonyok és lányok egész héten gyűjtötték a mezei virágokat, de a kertekben nyíló virágok nagy részét is az úrnapi felajánlás díszeiként „szőtték” bele alkotásaikba. A begyűjtött virágokat vasárnap hajnalig a pincék hűvösében tárolták, és vízzel locsolva tartották frissen. Az oltárok díszítésére felállított sátrak vázát zöld ágakból állították össze, amit a férfiak hoztak, ahogy a virágszőnyeg szegélyét és néhol az alapját képező zöldeket is: füvet, lósóskát.

„Budakeszin a virágszőnyeg-készítés szokását 1820-ban Róma jóváhagyta, attól kezdve működött itt mindenhol, a környéken. Amit én csinálok, azt a család, akiktől átvettem, az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején kezdte. A háború után változások történtek: volt, aki már nem merte csinálni, vagy meghalt, ezért felosztottuk a területet. A nagykapu előtti rész és a templom belső oldalán lefele menő egyik rész most a miénk, de van, aki besegít, mert elég hosszú. Van két lányom, ők segítenek nekem” – meséli Mayer Józsefné Bodó Erzsébet a szokás működését Budakeszin. Tavaly nem engedte az egyház a virágszőnyegek készítésért, ezért az idei készülődés különös izgalommal zajlik. 

Erzsébet és lánya, Mayer Edina az úrnapi virágszőnyekeről szóló kiadványból mutatják a vidék hagyományos mintáit (az asztalon az idei virágszőnyeghez elővett szőlőlevél sablon)

„Reggel ötre megyek, jön velem a vejem is, hiszen minden családnál a férfiak is besegítenek. Először széthordják a fehér murvát vagy homokot az alapnak, alája neylont tesznek, hogy könnyebb legyen feltakarítani hétfőn. Régen olyan szélesre csinálták, mint az úttest: egyméteres szélességben ment a virágszőnyeg, és mellette lekaszált fűvel terítették le a földes utat. Erre a murvára rajzoljuk meg a mintákat, abroncsok alapján vagy szabad kézzel. A rajzolás nagyon időigényes, utána rakjuk ki virágokkal” – folytatja Erzsébet, akinek fotógyűjteményéből az alábbi képre kattintva nyílik galéria a korábbi évek budakeszi úrnapi virágszőnyegeiből:

A hagyományok életképességét funkciójuk mellett az újítás igénye is meghatározza: Mayer Edina örökölt és saját mintákkal díszíti az úrnapi virágszőnyeget, idén pedig az egyik abroncs mintáját le is kellett kicsinyítenie, hogy jól mutasson a keskenyebb szőnyegen. „Megörököltünk néhány abroncsot, amiből nem mindet használom, mert nincs annyi hely, de hármat, négyet használok belőlük. Van, amit a dédnagymamámtól örököltünk, mint például az indamintát, de olyan is van, amit én találtam ki: a Dürer-kezet. Olyan nincs, hogy nincs kirakva a kocka és a szívecskés kör”– mutatja Edina, akinek kedvenc motívuma a Merkl család mintája, a háromlevelű lóhere, piros díszítéssel. A forma- és mintakincs őrzését erősíti, hogy a családok valóban számontartják egymás mintáit is, nemcsak a sajátjukat örökítik tovább.

A megörökölt szívecskés abroncs és a méretarányosan kicsinyített, kartonból készült sablon, amit az idei budakeszi virágszőnyeg díszítésénél használt Mayer Edina 

A svábok mellett a környékbeli szlovákok, tótok is sajátjuknak tekintik a hagyományt. A Duna pesti oldalán található Csömör vegyes nemzetiségű lakossága pompás sátrakat, szlovák nevükön „butkákat” állít virágkoszorúkkal díszítve, és impozáns virágszőnyeggel köszöntik úrnapját. A csömöri virágszőnyeget már nem csak Magyarországon ismerik: az Olaszországban háromévente megrendezett virágszőnyeg-világtalálkozón több alkalommal is Csömör képviselte hazánkat.

A csömöri virágszőnyeg-készítés teljes folyamatát dokumentálja mozgóképben az Úrnapi virágszőnyeg Csömörön című könyv DVD-melléklete. Ebből a filmből az előkészületeket és a teljes ünnepi szertartást megismerhetjük:

Szekeres Anikó, a 2021. évi csömöri virágszőnyeg- és butka-készítés egyik résztvevője azt is elmondta, hogy már a szülei is jártak ilyen találkozón, a fiatalabbak pedig mindig hoznak egy kis újítást is, ami aztán a csömöri úrnapi virágszőnyegeken megjelenik. A csömöri virágvarázs jellegzetessége, hogy a négy égtáj felé állított lombsátrakat virágkoszorúkkal díszítik fel, melyeket a szertartás után a hívők magukkal vihetnek, hogy ez a virágszentelmény óvja a családot az év folyamán.

Az otthonokban felakasztott úrnapi virágkoszorú rontás, betegség ellen véd a következő évi ünnepig, amikor friss koszorú kerül a helyére. A változatos mintákkal készített, az utcákon végigvonuló virágszőnyeg egyes szakaszait általában az a család állítja össze, akinek a kapuja előtt húzódik. Ha valahol nincs már, aki gondoskodjék az adott szakaszról, a szomszédok és a falubeliek átveszik ezt a feladatot, hiszen a virágszőnyeg nem szakadhat meg. 

A mintákat elsősorban a liturgikus szimbólumok ihletik: az Oltáriszentség, a Szentlelket jelképező galamb, a Krisztus-arc, a kereszt, a kehely, a templom, a szív és a hal éppúgy megjelenik a virágszőnyegen, mint a különböző feliratok (Venite Adoremus Dominum, Krisztus, IHS) archaikus geometrikus alakzatokkal  együtt. 

„Tavaly figyelembe vettük a korlátozásokat, és kicsiben ugyan, de megtartottuk a szokást, mert attól féltünk, hogy ha kimarad egy év, elvész a hagyomány. Más útvonalon, csak a templom körül készítettük el: a négy stációt, a négy sátrat felállítottuk, így tudtuk az Oltáriszentséget körbekísérni” – mesél Szekeres Anikó a pandémiás időszakban készített virágszőnyegről. A rövidített útvonal idén is marad, hiszen még mindig van érvényben létszámkorlát a vendégek, zarándokok fogadására vonatkozóan. 

Az oltáriszentség felmutatása az egyik csömöri sátornál 2020-ban – Fotó: Szekeres Anikó

A hatalmas virágszőnyeg és a sátrakat díszítő koszorúk elkészítéséhez temérdek zöldre és virágra van szükség, amit ma már nemcsak a vadon termőkből gyűjtenek össze, hanem az egyes családok termesztenek és vásárolnak is az ünnepi alkalomra. A templom négy sarkánál szombat délután már dolgoztak a férfiak: készítették a sátrak vázát, kötözték a zöld ágakat. Az oltárok, akárcsak a butka fém váza, egy-egy család saját tulajdona, így az illető családok férfitagjai állítják fel és borítják be zölddel az ünnep előtti napon. Ez idő alatt az asszonyok a koszorúkat fonják, kalákában. Az idei szombati koszorúkötő kalákáról és a butkák felállításáról készült csömöri felvételeket az alábbi képre kattintva nyíló galériában mutatjuk:

„A négy sátornak négy gazdája van, ez családon belül öröklődik. Csömör szlovák és sváb nemzetiségű vegyes település, nagyon sokan részt vesznek az úrnapi előkészületekben, nem csak a katolikusok. Már csütörtökön elkezdődött a virágszedés, ilyenkor szoktunk kimenni a mezőre és a virágszőnyeg szegélyét képező kutyatejet szedjük. A csütörtöki és pénteki nap a virággyűjtésről szól. Felajánlás is érkezik: van, aki kifejezetten azért ültet otthon virágot, hogy az úrnapi körmenetre legyen” – mondja Szekeres Anikó.

2021-ben szűkebb körben, csak tizenkét-tizenöt asszony és fiatal lány készítette a virágkoszorúkat az egyik sátrat állító háznál, ám a pandémia előtti években akár harminc-harmincöt asszony is összegyűlt a szombati kalákába. Vasárnap reggel kerülnek a butkába a koszorúk, sátranként akár négyszáz-hatszáz darab is készül. A szőnyeg elkészítéséhez vasárnap kora reggel, öt óra tájban fognak hozzá és kilenc óráig kell befejezni, hiszen ekkor már mindenkinek készülődnie kell a tíz órakor kezdődő ünnepi szentmisére.

A csömöri virágszőnyeg készítéséről az alábbi képre kattintva nyílik fotógaléria:

A nem mindennapi látványosságot a csömöriek valódi ökumenikus hagyományőrzésnek tekintik, hiszen nemcsak etnikai, de felekezeti szempontból is vegyes az a közösség, amely mai napig évente ezzel tiszteli meg az ünnepet. Olyan alkalom is volt, hogy a civil szervezeteiről is híres településen a több mint két kilométeres virágszőnyegben megjelentek a különböző szervezetek jelképei, de ez ellentmondott az ünnep lelkiségének, ezért megkérték a díszítőket, hogy mellőzzék a nem az alkalomhoz illő szimbólumokat, mintákat. Bár nem turistalátványosságnak szánták, a svábok és szlovákok virágszőnyegei és úrnapi sátrai méltán vívták ki nemcsak a hívők, de a laikusok érdeklődését, csodálatát is. Gondoskodjunk róla, hogy ebben a hagyományban is sokáig gyönyörködhessünk!

Felhasznált források: Verebélyi Kincső: Úrnapi virágszőnyeg. Múzsák, XXIII, 2, 28–30.1992.; Bednárik János: Egy virágszőnyeg képei. A budakeszi úrnapi dekoráció néprajzi nézetben.; Hermányos Mária (főszerk.): Úrnapi virágszőnyeg Csömörön.