Tuskót húzzon maga után, aki pártában maradt! – Így varázsoltak szerelmet a paraszti farsangon

Kult

Farsang

Tuskót húzzon maga után, aki pártában maradt! – Így varázsoltak szerelmet a paraszti farsangon

„Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak” – tartották a régiek, és ennek megfelelően igazították az élet járását. Főként az élet nagy dolgaiban vigyáztak a jó időzítésre; a párválasztásnál és a családalapításnál kevés fontosabb dolog akadt, aminek igencsak meg kellett adni a módját, hogy jól sikerüljön. Nem véletlenül a téli nagy farsang időszakára esik a népi kultúrában az udvarlás és a lakodalmak „szezonja”.

A társas összejöveteleknek farsang idején kettős funkciója volt: a tél ugyan bekényszerítette az embereket a házba, de a feldolgozó kalákamunkáknak éppen ilyenkor volt a „dologideje”, s a fonás, tollfosztás, hímzés, varrás vagy tengerihántás hosszú óráit együtt töltötték a lányok és asszonyok – ez tökéletes alkalom volt az udvarlásra a legények számára. Míg a lányok fontak, a legények igyekeztek elkapni az orsót és eldugták jól, hogy a lánynak meg kelljen keresnie. Amelyik lány nem találta meg a munkaeszközét, az aznap nem tudott haladni a fonással, ami szégyennek számított. Az volt tehát az ügyes leány, aki tudott vigyázni az orsójára.

Tollfosztáskor sem kímélték a legények a lányos házakat: az asztalon kupacokban álló libatoll lefejtése, fosztása igen nagy gondosságot, odafigyelést igényelt, mert a legenyhébb fuvallat, egy nagyobb sóhaj is szétpallta a tollakat. A legények előszeretettel viccelték meg a többieket azzal, hogy fogtak egy galambot, majd beeresztették az ajtón – lehet képzelődni, mi következett ezután. Ennél a durva tréfánál erősen kellett ügyelniük a legényeknek, nehogy kitudódjon, melyikük volt a tettes, mert annak a „jó tett helyébe jót várj” elve alapján később viszonozták a „segítséget”. Ugyancsak tollfosztáskor volt szokás, hogy a nap végén a legények összeszedték a kocsányokat, és a lányos házak bejáratánál szétszórták. Reggel elmentek megnézni, hogy ki takarította fel és ki a későnkelő vagy hanyag leány: ebből is megítélték a feleségnekvalót.

A farsangi udvarlás egyik lényeges funkciója volt, hogy ilyenkor a lányokat munka közben lehetett megfigyelni. Az nem volt elég egy parasztlegénynek, hogy szép legyen a mátka, de ügyesnek, dolgosnak, szapora munkásnak is kellett lennie, úgyhogy a fonóban a fonalat is szemügyre vették a fiúk. Amelyik lánynak szép, sima kender-, len- vagy gyapjúfonala volt, az volt a feleségnek való, még ha nem is volt világraszóló szépség. Volt idejük megtanulni az eladósorba érő lányoknak az orsóval való munkát, hiszen apró koruktól végezhették: ahogy a kisfiúk méretre szabott villát, majd serdülőkorban kaszát kaptak, úgy a lányok már kicsi korukban kaptak kis gereblyét és tanulóguzsalyt, hogy legyen idejük kitapasztalni a feszesre font szálak titkait. A lányok 15-16 éves korukra már jellemzően minden asszonymunkát ismertek, köztük a fonást is jól begyakorolták. Ezért is számított szégyennek, ha egy 17-18 éves eladósorba került lány szöszösre, göbösre vagy lazára sodorta a fonnivalót.

 
Wikimedia.com

A fonás rendes alkalmainak főszereplői a minden késő délután házról-házra járó fonó asszonyok, lányok csoportja volt. Szigorúan számontartották, hogy ki van jelen és ki hiányzik, és aki elmaradt, azt felkeresték és akár erőszakkal is elvitték magukkal a fonóházba, a guzsalyosba. Itt a legnagyobb szobában fal mellett körberakták a székeket és körbeültek. Azok ültek a szélére vagy a sarkokhoz, akiknek már komoly udvarlójuk, esetleg jegyesük volt. Középen a fiúk voltak és a gyermekek játszottak. A lányok itt tanulták meg a legtöbb népdalt és együtt énekelték, többek között az olyan legényhívogatókat is, mint:

Este van már késő este, kilencet ütött az óra,
Az én kedves kis angyalom mégse gyön el a fonóba.
Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret.
Így hát kedves kis angyalom, tiltva vagyok én tőled.

A legények udvarlása és tréfái mellett a lányoknak is voltak szerelemvarázsló praktikái. Egyik ilyen a bábuégetés: két adag csepűből egy-egy bábot formáztak, azokat felszúrták egy-egy pálcára és szembeállították, közel egymáshoz. Aztán a leány meggyújtott egy gyufát, és középen belekapatta a lángot a két bábuba, majd várta, hogyan égnek le. Ha a bábok egymás felé hajoltak hamvadás közben, egymáséi lettek a szerelmesek még abban az évben. A férjre vágyó lányok egészen húshagyókeddig reménykedhettek, hogy elkelnek, attól a naptól kezdve már vénlányoknak számítottak.

A farsang idején megtartották az év első lakodalmait is: részben, mert ekkor még volt bőséges termény, ennivaló és ekkor vágták le a hízott állatokat, részben pedig azért, mert farsangkor volt idő házasodni, hiszen nem volt mezei munka. A disznóvágások ideje – így is hívjuk a farsangot és ezt hiedelem is megerősíti: aki disznóhúsból bőségesen evett farsang idején, az szerencsés évnek nézett elébe. (Azért itt érdemes megjegyezni, hogy a „disznóevés” azt is jelentette, hogy dolgos gazda nevelte fel az állatot, tehát a dolgos kezek valószínű termékenyek lesznek az új esztendőben is.) A farsangi fánkhoz is kötődött mondás: aki jól belakott pampuskából, annak nem csapott villám a házába.

 

 
Fotó: Sattler Katalin/Fortepan
 

Kevésbé közismert, ám magyar szerzők tollából született három felvonásos vígoperánk (egyben az első európai színvonalú magyar vígopera), Vajda Ernőtől a Farsangi lakodalom, aminek zenéjét pedig Poldini Ede szerezte. 1926. február 16-án mutatták be, és bár idehaza ritkán játsszák a hatalmas premiersiker után nemzetközi hírnévre is érdemesnek bizonyult darabot, külföldön több országban is sikert aratott: Londonban, Bécsben és Drezdában is előadták. A millennium évében CD készült belőle, így ma ismét élvezhető a magyar közönség számára.

A farsang farkához közeledve, amikor zárult a lakodalmas- és a báli szezon, a dinom-dánomot is elbúcsúztatta a falu népe. Farsang vasárnapján – más néven csonthagyó-vasárnapon, sonkahagyó vasárnapon vagy vővasárnapon, amikor az ifjú férj a lány családjának kontójára mulathatott – volt a farsang farkának első napja. Ilyenkor tartják a mohácsi busójárást, világszerte pedig a karneválokat.

Másnap, a farsang farkának középső napján, vagyis böjtelő- vagy húshagyó hétfőn, asszonyfarsangot tarthattak a fehérnépek: férfiak módjára mulathattak, ihattak, zeneszó mellett nótázhattak. Harmadnapon pedig, húshagyókedden, vagyis a farsang farkának utolsó napján megtartották a farsangtemetést, elégették a szalmabábut vagy kiszebabát és lezárták a farsangi időszakot. Ezen a napon az el nem kelt lányok vénlányként vonultak fel az úton, tuskót húzva maguk után, büntetésül, amiért pártában maradtak.

A szabályok logikusak voltak, még akkor is, ha ma már kissé kegyetlennek tűnnek a szankciók. Az élet pontos ritmusába ugyanis nem fért bele sem a halogatás, sem a válogatás, gyorsan kellett jó döntéseket hozni. A farsang idején sorsok dőltek el egy életre, ezért is tekintjük mai napig az egyik legjelentősebb időszaknak az emberélet fordulói szempontjából.

 
 
 

 

A cikk a Turisztikai Marketing Ügynökség támogatásával készült.

 

 Nyitókép: Schwertner Ágnes /Fortepan

Ajánljuk még:

HÚST HÚSSAL ÉS NÉHÁNY FÁNK – TUDOD, MIÉRT AZ A FARSANGI MENÜ, AMI?
FEJE TETEJÉRE ÁLLÍTANI A VILÁGOT, HOGY UTÁNA RENDET TEHESSÜNK: ERRŐL SZÓL A FARSANG
TÉNYLEG CSAK EGY JELMEZBÁL A FARSANG?

 
X
Már követem az oldalt