Kult

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.

Nagy Luca gyerekként tanítónő és színésznő akart lenni. Először tehát pedagógus lett, majd elvégezte a színházi szaknevelő képzést is, és létrehozott egy ifjúsági színházat. Később rátalált Boldizsár Ildikó meseterapeuta képzéseire, melyek akkora hatással voltak rá, hogy felszámolta a színházat, és pedagógusi munkája mellett ő is elkezdett meseterápiával foglalkozni. Mára nemcsak gyerekeknek tart ilyen foglalkozásokat, hanem a Ferenczy Múzeumi Centrum helyszínein Life coachként várja a felnőtteket, hogy az épp aktuális kiállításhoz és a hozzá illő meséhez kapcsolódva önismereti utazásra kalauzolja őket.

A meséket a gyerekekhez kötjük, pedig a felnőttek számára is nagy jelentőséggel bírnak – mi miért szakadunk el tőlük egy idő után?

Kikopott ez a szokás, a történetmesélés funkcióját átvette a digitális világ, a modern eszközök. Ma elég egyszerűen beütni valamit az internetre és megkeresni a választ. Régen nem a gyerekeknek meséltek, hanem a felnőtté válás kapujában álló fiataloknak. Mondhatnánk, hogy ez volt a régi Google, az információ fő forrása, egyben a mesterséges intelligencia, ami választ ad.

A történetekbe sűrített letisztult tudás húzta ki őket a bajból,

az adott követendő példát számukra, mint egy jó tutorial videó manapság.

Az emberi agy a történetmesélésre a legbefogadóbb, a mesét hallgatva belső képeket kezdünk létrehozni, vagyis végbemegy egy belső folyamat, míg eljutunk egy felismeréshez, megértéshez. Ehhez idő kell. A készen kapott képekhez és szöveghez szokott gyerekek, akik külső csatornán kapják mindezt, nem tudják fenntartani a figyelmüket, mert ez a belső folyamat sérül, vagy létre sem jön a gyors képváltások közepette. Gyakran tapasztalom, hogy nemcsak a gyerekek, de a felnőttek eszköztárából is hiányzik a megküzdés mintája. A mesékben – főleg a varázsmesékben, amiket mi használunk – mindig van egy kialakult rend, majd annak elvesztése, és a megküzdési folyamat, hogy ezt a rendet visszaállítsa a főhős – ez Boldizsár Ildikó tanítása. Ezáltal válik többé a hős, hiszen fejlődött útközben. Ez ma fokozottan hiányzik a gyerekekből, sokszor látjuk, hogy könnyedén feladják. Nem is tudják, milyen kincseik, erőforrásaik vannak, és azt sem, hogyan bánjanak velük.

Mi, felnőtt fejjel hogyan tudunk visszatalálni a mesékhez, hogy segíthetnek leküzdeni a mindennapi élet nehézségeit?

Meseterapeutaként mindenképpen javaslom, hogy vegyenek részt valamilyen foglalkozáson; csak így kaphat rá az ember a mesékkel való foglalkozás ízére, hiszen ha elolvasunk egy mesét, nem biztos, hogy megértjük annak kódolt jelentéseit. Abban egy képzett facilitátor tud segíteni. Én a kiállítótérben kérdésekkel, mesei próbatételekkel próbálom a résztvevőket rávezetni saját elakadásaikra, erőforrásaikra, aktuális problémájuk megoldására. Az ember mintakövető, jelen esetben pedig a mesehős ad egy mintát a résztvevők számára.

Egyedülálló, amit csinálsz, itthon nincs rá példa. A meséket, a felnőttek önismereti igényeit és múzeumi tárlatokat fűzöl egybe – miért?

A munkám során kisméretű asszociációs kártyákkal dolgozom mint meseterapeuta és Life coach. Egy nap megszületett bennem az ötlet, mi lenne, ha az eredeti, művészek által interpretált alkotásokat használnám? Mi lenne, ha életnagyságú, olykor monumentális festményeket, szobrokat, gobleineket, installációkat emelnék be segítőként a mesei térbe? Bekopogtattam itt, Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrumba, és kértem egy ilyen lehetőséget, ők pedig nagyon nyitottak voltak az ötletre. Szerencsére gyorsan népszerűvé váltak itt a mesés programjaim, azonban más galériák, múzeumok még mindig gyermekprogramnak könyvelik el, vagy épp nem értik, hogyan kapcsolódhatnának hozzá felnőttek. Én viszont úgy vélem,

a művészi térbe lépve a lelkünket ünnepi ruhába öltöztetjük.

A múzeumban érzékelek egy óriási, felemelő, megnyitó energiát. Ebbe a térbe szövöm bele a mese segédvonalát, a meséhez kapcsolódóan kérdéseket teszek fel. Változatos, rendhagyó és értékes kiállításokkal dolgozhatok az FMC múzeumaiban, nagyon izgalmas, kreatív teret adva ezzel nekem és a meséknek.

Mi alapján választasz meséket egy-egy tárlathoz?

Egy új kiállítás megnyitóján megismerkedünk – a tárlat és én –, vagy elmegyek egy kurátori tárlatvezetésre, és közben ráhangolódva a látottakra vagy hallottakra felismerek egy érzést, megjelenik előttem egy hős, vagy épp egy alkotásban fedezek fel valami jellegzetességet, ami egy általam ismert mesében már jelen van. Innentől

a mese irányít, ontja a próbatételeket, feladatokat, megmutatja honnan hová juthatunk el, ha követjük vezérfonalát.

Hogy képzed magad tovább, hogy ennyi történetet ismerj? A szabadidődben is meséket olvasol?

Csodálatos dolog lenne, ha ez lenne a fő munkám, és mesék olvasásával keresném a kenyerem, de sajnos nem így van. Sokat köszönhetek Boldizsár Ildikónak, hiszen ő az, aki kutat, összegyűjti és átadja nekünk, tanítványainak minden tudását. A meseterápiában azért tudok én közvetíteni, mert Ildikó könyvei nagyon szépen, tematikusan fel vannak építve, csodás könyvtárat biztosítanak nekem. Épp készülök egy újabb mesekurzusra, amit ő tart áprilisban, ez tényleg továbbképzés lesz, alig várom.

Kiket vársz a Múzeumi Mesék alkalmaira?

Mindenkit várok, aki elmúlt tizennyolc éves, vagy épp a nagykorúság előtt áll, és elakadásban van az életében, vagy egyszerűen csak újdonságra vágyik. Azoknak pedig, akik első alkalommal vesznek részt, azt üzenem, hogy próbálják ki, ismerjék meg ezt a ma már különlegesnek számító gondolkodásmódot, a mesei kódfejtést, ami régen olyan természetes volt. A múzeumi vendégek összetétele nagyon vegyes,

mára egyre több férfi megjelenik a foglalkozásokon,

vannak akiket az aktuális kiállítás vonz, és kíváncsian várják a mesei interpretációt, és nagyon sokan vannak, akik határozottan várják és látogatják a Múzeumi Mesék programot. A foglalkozások különféle témákat érintenek, mint például a szerelem, kapcsolatok, a hazugság, öröm, álom, érték, játszma, igazság, átalakulás, ajándék vagy épp a gigabájt, és sorolhatnám. A közös alkalmak végére idegenekből jó hangulatú közösséggé szoktunk kovácsolódni.

Milyen céljaid vannak a foglalkozássorozattal?

Az egyik nagy álmom a múzeumi program fejlesztése, a másik az egy órás színházi mese-est népszerűsítése, ahol csak mesélek és népdalokat énekelek fel egy looper – hangfelvevő gép – segítségével. Egy része épp valóra vált, fellépéseim vannak már, és a múzeumi módszerre az Erasmus programon belül megszületett egy közel harmincöt órás, egyhetes tanári továbbképzés, ami idén nyáron a Hungary Expert keretein belül Rovinjban fog megvalósulni. Pedagógusoknak fogom bemutatni és átadni a Múzeumi Mesék programot, ők pedig majd azzal a tudással a saját diákjaiknak is szervezhetnek hasonló foglalkozásokat. Ugyanúgy, mint ahogy én teszem pedagógusként a gyerekekkel, akikkel rendszeresen látogatunk múzeumba. Nagyon sokat számít, amikor mesélek nekik, megtöröm a falat, kapcsolódunk, és ettől bizony jobban készülnek az óráimra, jobban tiszteletnek, az órai nevetgélést felváltja a figyelem. A fő célom a kapcsolódás létrehozása, ami létrejöhet egy tárlattal, egy mesével, a programon résztvevők körében egymással és főleg az önmagunkhoz való viszonylatban.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X