Pezsgő vietnámi diákélet folyt a 70-es évek Budapestjén – Városi sétán jártunk Az almafa virága című film stábjával

Egyre több magyar film készül a 80-as évekről, miközben a 70-es évek háttérbe szorulnak. Ezt a tendenciát igyekszik megtörni Az Almafa Virága című nagyjátékfilm, ami majd Valentin-nap után, február 16-án kerül a mozikba. Ez az első olyan film, amely egy európai ország és Vietnám koprodukciójában jött létre.

A cselekmény két szálon játszódik, a múltban és a jelenben. A napjaink Budapestjén játszódó történetben egy fiatal vietnámi lány, Song Ha (Nari Nguyen) a felnőtté válás küszöbén áll, ám nincs kibékülve azzal a jövővel, amelyet a családi hagyományok jelöltek ki számára. Magyarországra utazik, hogy kiderítse, mi történt annak idején a nagymamájával, mi az a titok, amiről az asszony a mai napig nem hajlandó beszélni. A lány titkon reméli, hogy a családi rejtély megfejtése a saját bizonytalanságai kapcsán is válaszokra lel. A Duna-parton találkozik Viktorral (Koltai Nagy Balázs) aki persze az első pillanattól kezdve biztos abban, hogy a lány élete szerelme.

A ’70-es évekbeli történetszálban egy vietnámi diáklány (Dzhuliya Lam) és egy magyar fiatalember, az évfolyam sármőre (Sütő András) ütközik egymásba az Agrártudományi Egyetem folyosóján. Egyre komolyabbá váló kapcsolatukat azonban éberen vizslatja a felügyelőtiszt: az ő feladata biztosítani, hogy a Vietnámból érkezett ösztöndíjasok még véletlenül se akarjanak Magyarországon maradni, hanem diplomásként térjenek vissza hazájukba.

Vietnámi diákok a magyar egyetemeken

A film valódi történelmi eseményeken alapszik, ugyanis a 70-es, 80-as években körülbelül 3-4000 vietnámi diák tanulhatott Budapesten. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete volt a hidegháború idején. Alapító tagjai a Szovjetunión kívül Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia voltak. A szerveződéshez a 70-es évek vége felé többek közt Vietnám is csatlakozott. Nem sokkal később a KGST országok kötöttek egy megállapodást, mely lehetővé tette, hogy vietnámi diákok európai országokba jöjjenek tanulni. A cél az volt, hogy az itt szerzett tudással gyarapítsák később saját országukat. Vagyis a vietnámi kommunista rezsim a vietnámi háború idején, majd annak végeztével azért küldte hozzánk a tehetséges ifjúságát, hogy itt vegyészeket, orvosokat, építészeket képezzenek belőlük. A fiatalok szigorú kommunista rendszerből érkeztek a gulyáskommunizmus viszonylagos jólétébe, ám a hatalmak igyekeztek minden fronton biztosítani: véletlenül se maradjanak itt. 

Budapesti egyetemi élet – az egyetem falain kívül

Hogy közelebb kerüljünk a film világához, az alkotókkal tettünk egy sétát Budapesten, felkerestük a 70-es évek ikonikus bárjait, kocsmáit. Budán, a Bem rakpart 30. szám alatt áll például egy ház, aminek földszintjén ma már egy bútoráruházat találunk, de a 70-es években itt működött a Te meg én presszó. Boxos kialakítása miatt a magyar fiatalság közkedvelt randevúhelyszíne volt, vietnámi hallgatók kevéssé fordultak meg itt. Hubertus és kőbányai világos volt a klasszikus ital-menü, de fogyott a Triple Sec és a konyak is, az étlapon kaszinótojás, sajtos roló, minyonok közül válogathattak.

Innen nem messze, a Batthyány téren találjuk a Casanova bárt, ami inkább night club, mint kocsma volt. Állítólag ez az bár, ahol Zámbó Jimmyt felfedezték.

Párszáz méter és újabb kultikus helyszín, az Isolabella előtt állunk, itt alkotott a Cseh Tamás-Bereményi Géza páros, akiknek munkásságával nem tudott mit kezdeni az akkori hatalom. Az Isolabella fala ma is az ő lemezeikkel, archív fotóikkal , dalszövegeikkel van tele. Az alternatív zenét kedvelő fiatalság gyakran megfordult itt.

Egy rövid villamosút után a Várkert Bazár a következő állomás, ami a filmben is megjelenik, sőt rögtön a nyitójelentben láthatjuk. A mai Várkert Bazár helyén működött a Budai Ifjúsági Park, vagyis az Ifipark, ami már a hatvanas években a diákélet fontos helyszíne volt. Itt úgy tudtak szórakozni a magyar fiatalok, hogy eközben a rendszer rajtuk tartotta a szemét. Kezdetben inkább szalonzenés esteket tartottak, szigorú dresscode és házirend is volt.

Kitiltást vont maga után például „ízléstelen táncolás”, ha „egy lánnyal több fiú twistelt”, vagy ha „a fiúk egymás között twisteltek”.

Aztán a 70-es években a Bergendy-együttes főhadiszállásává vált, de Generál koncertet is tartottak az Ifiparkban. Később beengedtek olyan fellépőket is, akik a támogatott-tűrt-tiltott művészbesorolás utóbbi kategóriájába tartoztak, mint például Radics Béla, akinek állítólag volt tízezer fős koncertje is a helyszínen.

Míg a Te meg én presszóban nem igazán, addig az Ifiparkban már megfordultak vietnámi egyetemisták is, de még szórakozás közben is éber tekintetek figyelték őket. Ugyanis a vietnámi rezsim diáknak álcázott, beépített megfigyelőket is küldött hazánkba.

 Juhász Jázmin, Dzhuliya Lam és Berta Annamária Hámi (Kép: Vertigo Média Kft.)

Két szerelem története

A kis történelmi séta és kitekintő után vissza a filmhez, amelynek több részét is a BME-n vették fel, például a K-épület aulájában forgattak egy fontos báljelenetet. A BME a filmben az Agrártudományi Egyetemet „játssza”, mellette fontos helyszín például a Keleti pályaudvar.

Az Almafa virága romantikus dráma, két szerelem történetét meséli el, de a női sors is központba kerül. A filmet Magyarországon és Vietnámban forgatták. A témaválasztás György Lea vezető producertől származik, aki készített dokumentumfilmeket az ázsiai országban. Többen mesélték neki, hogy egy időben Magyarországon éltek, ami fontos mérföldkő volt az életükben. A vietnámi fiatalok annak idején választhattak, hogy ide, vagy Moszkvába jönnek tanulni, szívesebben választották Budapestet. A 70-es években a tanulmányaik után nem maradhattak itt, de akik visszamentek a mai napig szeretik a magyar kultúrát, tudják, mikor vannak ünnepeink.

„Sokat beszélgettem olyan vietnámi nőkkel, akik itt tanultak a 70-es években. Ők mondták, hogy a férfi meg a nő megítélése nagyon eltért. A férfi tettei fölött könnyebben hunytak szemet, a 70-es években, de akár még ma is” – erről már Szűcs Dóra rendező mesél.

A 80-as évektől aztán lazult a rendszer, sokan itt maradtak Európában, ennek köszönhetően találhattak rá a film készítői a két női főszereplőre. Dzhuliya Lam játssza a 70-es években az Agrártudományi Egyetemen tanuló vietnámi lányt. Julia édesapja vietnámi, édesanyja bolgár, ő maga 2006 óta él nálunk.

„Óriási presztízs volt, ha valaki Magyarországra jöhetett tanulni. Aztán a hazának kellett szolgálniuk.

Nem szerethettek bele magyarokba, mert akkor itt maradtak volna, és nem ezért küldték ide őket. A vietnámiak a családnak éltek – kicsit még ma is jellemző ez –, így a saját akaratunk fölött áll a család akarata. Az én karakteremnek az volt a feladata, hogy az anyukáját segítse, mert a testvére és az apja is meghalt a háborúban” – meséli. Nari Nguyen alakítja a másik főszereplő lányt. Nari már Magyarországon született, édesapja a nyolcvanas években tanult Budapesten. Egyébként egyikük sem hivatásos színész, Nari civilben castingkoordinátor, míg Julia belsőépítész.

 Dzhuliya Lam, Sípos Anna, Nari Nguyen, Szűcs Dóra és Sütő András || Fotó: Vass László 

„Ma már nincs meg az az elvárás, hogy egy vietnámi származású lány saját kultúrából válasszon párt. Régen szóba se kerülhetett, hogy valaki elváljon, most már azt látom, hogy bátrabban vállalják önmagukat, cél, hogy megtalálják a saját boldogságukat” – magyarázza Nari, akinek édesapja a BME-re járt. „Volt egy olyan tervem, hogy megkeresem a tablófotóját, de még nem találtam meg” – mondja.

A két huszonéves lány egyébként régóta ismerik egymást, először Nari kapta meg a szerepet, majd ő kereste Juliat, hogy lenne-e kedve szerepelni a filmben. Mikor a lányok a forgatás okán kiutaztak Vietnámba, rájöttek, hogy mindkettőjük édesapja – bár egyikük Magyarországra, másikuk Bulgáriába jött tanulni – korábban Vietnámban osztálytársak voltak.
„Összehozott minket a sors” – teszik hozzá nevetve.

Nyitókép: Vertigo Média Kft.