Olvasnivaló kánikula idejére: július nagyjainak műveit ajánljuk

Móricz Zsigmond: minden és a Sárarany

1879. július 2-án Tiszacsécsén látta meg a napvilágot Móricz, tehát Kosztolányi, Babits, Ady kortársa volt – de egészen más utat járt be, mint írótársai. Módos paraszti családba született, édesapja ötholdas földművelő parasztember volt. Még Móricz gyermekkorában elszegényedett a család, de a szülők a nyomor ellenére is mindent megtettek annak érdekében, hogy gyermekeiket taníttathassák. A debreceni, sárospataki, majd kisújszállási tanulóévek után Móricz Budapestre költözött, jogot és bölcsészetet hallgatott – de diplomát egész életében nem szerzett. Folyóiratokat szerkesztett, népdalokat, népmeséket, mondókákat gyűjtött szülőföldjén, Szatmárban, és mindeközben egyre elismertebb íróvá vált.

Ellentmondásos személyiség lehetett, sok vitája volt kollégáival is, illetve családi élete is tragédiákkal, titkokkal volt tele. Közismert tény, hogy első felesége, Holics Janka féltékenységből vetett véget életének. Móricz személyiségét, ellentmondást nem tűrő, gyakran agresszív jellemét még inkább megismerheti, aki szeretné, hiszen naplóit 2010-ben kiadták. (Móricz szerelmeiről és magánéletéről egyébként mi is írtunk már, ITT.) 

Azok közé az írók közé tartozik, aki folyamatosan és gyorsan alkotott – nehéz írásai közül egyet kiemelni. A Légy jó mindhalálig-ot, novelláit, amelyek a kötelező olvasmányok között is helyet kaptak, érdemes újraolvasni, de aki akkor nem olvasta, annak is érdemes „bepótolni” a hiányosságot. Most, a háború kapcsán például a Szegény emberek kapott új, szomorú aktualitást. Bár mi talán nem látunk bele a háború igazi mélységébe, az aktuális események mégis közelebb hozzák a novella kérdésfelvetését:

a szabadságon lévő katonát gyilkosságért ítélik el, holott a fronton a gyilkolás nem bűn, sőt az a feladat, a cél.

Hogy lehet ezt ésszel felfogni? Beszél a novella társadalmi igazságtalanságról, az emberi lélek rejtelmeiről, és a kilátástalan helyzetben való bukásra ítélt megoldáskeresésről.

A nagyobb lélegzetvételű művei közül is sokat ki lehetne emelni. Az Úri muri, a Rokonok, a Kivilágos kivirradtig egyformán kiváló alkotások, de említhetném az Árvácskát is, melyet fogadott lányának – talán szerelmének – története ihletett.

Ezúttal a Sárarany című regényt emelném ki, melyet fiatalon, 31 éves korában írt. Nem vidám regény ez, vészjósló a címe is. A magyar vidék lehetetlen és reménytelen helyzetét festi meg, naturalistán, de annyi szenvedéllyel, olyan lendületesen, mint amennyi lendület van a főhősben is. A cselekmény helyszíne Kiskara, igazi alföldi, magyar falu. Túri Dani, a fiatal gazda lehetne az, aki felvirágoztatja a helyet, vagy legalább saját magának és a környezetének biztos hátteret, szép életet teremthetne. Erőtől, energiától duzzad, amit kitervel, azt el is tudja érni, hiszen tehetsége, népszerűsége, akaratereje megvan hozzá. Ugyanakkor hiába emelkedik ki a közegéből, mégsem jut messzire. A nagy erő, ami benne lakozik, nem tud teremtő erővé alakulni. Kicsinyes, erotikus kalandokban éli csak ki nagyságát, s ha érzi is, hogy rátermettségének mindez nem elég, azt hiszi, a grófnő szerelme megadná számára azt, amire vágyik. Persze szerelmi hajsza és az elért „eredmény” nem hozza meg Dani számára a várt megelégedést.

A „paraszt Don Juan” menthetetlenül bukásra van ítélve.

Túri Dani elbukott, az ő közege még nem hagyott más „kivezetőnyílást” a teremtő erőnek, mint a szexualitás, mégis, a látszólagos kiábrándultság mellett megjelenik a regényben is a remény: hátha lesz egy másik Túri Dani, akinek sikerül kitörni. Móricz azt remélte, a regénnyel társadalmi változást hozhat. 

Füst Milán: A feleségem története

Füst Milán alig 10 évvel volt fiatalabb Móricznál, ő 1888. július 17-én született Budapesten, elszegényedett zsidó családba. Kifejezetten nehéz anyagi körülmények között élt egész fiatalkorában, így végezte el a jogi egyetemet is. Az irodalmárok már saját korában elismerték, és azóta is úgy látják, hogy a század legnagyobb alkotói közé tartozik, mind prózai művei, mind pedig versei alapján.

Rendkívül lassan dolgozott. Összes művén rengeteget javított, változtatott, s bár fiatalkorától kezdve írt, meglehetősen kevés művet hagyott az utókorra – cserébe azok egytől egyig tökéletesre csiszolt alkotások.

Az olvasóktól általában jóval messzebb áll Füst alkotói világa, mint híres kortársaié. Ennek egyik az oka, hogy nehéz őt besorolni: lírai és prózai alkotásai sem illeszkednek abba a hagyományba, amelybe kortársai. Füst pesszimista, borús világa, görögös műveltsége, tulajdonképpen egyedülálló a magyar irodalomban. Emlékszem, amikor fő művét, A feleségem történetét olvastam, még nem tudtam semmit az íróról, és sokkal kevesebbet tudtam a magyar irodalomról is, mégis megéreztem ezt a különállóságot: a regény olvasása közben újra és újra rácsodálkoztam, hogy magyar regényt olvasok. Olyan érzésem volt, mintha egy nyugat-európai mű fordítása lenne a kezemben.

Érdemes elolvasni verseit, illetve drámai műveit is – utóbbiakat már csak azért is, mert színházban meglehetősen ritkán mutatják be őket.

A feleségem története az író leghíresebb regénye, és nemcsak a magyar olvasók számára: több mint húsz nyelvre fordították le, és mindenhol sikert aratott, annak ellenére (vagy épp azért?), hogy besorolhatatlan, rejtélyes, egyedülálló alkotás. A regény alcíme így szól: Störr kapitány feljegyzései. És valóban, az elbeszélő egy holland hajóskapitány, aki próbálja értelmezni házassága széthullását, saját érzelmeit, nem mellesleg a létezés legnagyobb kérdéseire keresi a választ. Az elbeszélés idején Lizzy, Störr kapitány egykori felesége már a múlté: évekkel korábban elváltak, és Störr azt is megtudja, az asszony már nem él. Ez a körülmény filozófiai síkra emeli a fiktív visszaemlékezés egész tárgyát. Máshogy nézünk a szerelemre, szenvedélyre, megcsalásra, a gyűlölet és a szeretet furcsa egymásba fonódására, ha annak tárgya valójában már csak a múltunk része.

A hajóskapitány vívódása filmvászonra kívánkozik, és már a 70-es években tervben is volt megfilmesítése. Akkor Huszárik Zoltán rendezte volna meg, de finanszírozási okokból mégsem valósult meg a forgatás. 2021-ben azonban Enyedi Ildikó bepótolta ezt a hiányosságot.

Nagy László és a versei

Nagy László szintén július 17-én született, ám egy bő generációval később, 1925-ben. Gazdálkodó családban nevelkedett, ahol minden bizonnyal családi örökség lehetett a művészi véna, ugyanis testvérei közül a nála 13 évvel fiatalabb, ma is élő Ágh István is Kossuth-díjas költő.

Nagy tehetsége többrétű volt, kezdetben nem is irodalmi, hanem képzőművészeti pályán indult el. Járt az Iparművészeti és a Képzőművészeti Egyetemre is, majd szociológiát, magyart, filozófiát és oroszt hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán.

Költészetére jellemző, hogy a hagyományokhoz való hűség és az újítás iránti vágy jól megférnek egymás mellett.

Egyszerre volt a népi irodalom küldetéses költője, és avantgárd, nagyvárosi entellektüel.

Mélyen megrendítették az 1956-os események, ráadásul a korabeli irodalompolitika elítélte művészetét. Ennek következménye, hogy az évek múltával lírai világa egyre kiábrándultabbá, sötétté vált. Másrészt ezzel magyarázható az is, hogy jóval több műfordítást tudhat magáénak a korszakból, mint amennyi saját műve született.

Korábban már érveltünk amellett, hogy miért érdemes érettségi után is fellapozni egy-egy verseskötetet – ebben a hónapban javasoljuk, hogy Nagy László művei közül válogassunk!