Kult

Neked melyik volt a kedvenc köteleződ? – Olvasmányok, amiket szerettünk, és amit nagyon nem

A vakáció kitörése sok kalandot ígér, ugyanakkor a kamaszok számára egyet jelent a kötelező olvasmányokkal is: minél magasabb osztályba jár az ember, annál több olvasnivalót kap a nyárra, amelyek jellemzően nem a legkönnyebben emészthető darabok. Én sokat küzdöttem velük, egyáltalán nem szerettem olvasni, végül mégis lettek – magamat is meglepve – kedvenceim. De meg kell érni hozzájuk: felnőttként kezdtem bepótolni az elmaradtakat.

A kötelező olvasmányok szóösszetétel hallatán összeszorul az ember gyomra, mert rémesebbnél rémesebb emlékek jutnak eszébe. Ahelyett, hogy a többiekkel játsszunk vagy éppen a kedvenc filmünket nézzük, egy unalmas könyvön kell átrágnunk magunkat. Ráadásul néha irreálisan sokat adnak fel: még megvan a listám a gimnázium első nyarán kapott kötelező olvasmányokról, tizenkét kötetet kaptunk, ami

heti több, mint egy könyv elolvasását jelentette átlagban.

Ez egy jó könyv esetében sem mindig magától értetődő, nemhogy olyanoknál, mint az Iliasz és az Odüsszeia... De halottam arról is, akinek az egész Bibilát is feladták kilencedik előtt. 

Anyukám már a kezdetektől vért izzadt velem és a kötelező olvasmányokkal. A Két Lottit nem bántam, bár jobban élveztem a könyvben szereplő rajzok kiszínezését, mint az olvasást. Utána következett a Lassie hazatér, ami nem kötött le annyira, amennyire indokolt lett volna, majd jöttek az egyre nehezebb diók: Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, a Szent Péter esernyője, és ezen felül ott voltak az úgynevezett „ajánlott olvasmányok” is, amelyek közül szintén nem mozgatott meg egy darab sem.

Az Egri csillagokat nagyon várta anyukám: gyerekkorában a kedvence volt, átütő erővel hatott rá, és remélte, ez velem is így lesz. Vizionálta maga előtt, hogy ez a könyv mindent megváltoztat, és ezután együtt izgulunk nemcsak Bornemissza Gergő, hanem Winnetou és Piszkos Fred kalandjain is. Elképzeléseit sajnos csírájában elfojtottam, ugyanis csak halogattam a vaskos könyv olvasásának elkezdését, ezért naponta húsz oldalt adott fel házi feladatnak, este pedig kikérdezte. Próbálkoztam, de egyre kevésbé voltam motivált, és hiába olvastam a betűket becsülettel, a gondolataim elkalandoztak közben. Az egyik esti beszámoló alkalmával nem egészen emlékeztem, csak rémlett valami Török Bálint kiszabadításáról, ezért azt mondtam: sikeresen kiszabadították. Nem talált, s akkor történt meg, hogy anyukám feladta az egészet: levette rólam a kezét, már csak a filmen kellett átrágnom magam. Elkönyvelte magában, hogy ez van, az ő lánya nem fog szeretni olvasni.

A mai napig szégyellem, hogy nem fejeztem be az Egri csillagokat,

és bakancslistám egy pontja az, hogy ezt megtegyem – tán még a könyvjelzőm is ott van, ahol egykor abbahagytam.

Végül mégis megtörtént az áttörés, mégha elég sokára is: mindig a rövidített verziókat olvastam el, de egyszercsak a Rómeó és Júlia elkezdett teljes terjedelmében érdekelni. Ugyan a drámai formára nem számítottam, jóleső meglepetés volt, mert tagolásának köszönhetően könnyebb olvasással kecsegtetett egy vaskos regénynél. Ettől még nem lett feltétlenül könnyen érthető, mégis pár nap alatt elolvastam, annyira rabul ejtett a hangulata. Először fordult elő, hogy hiába ismertem a cseleményt, szívesen olvastam, mert nem a történet ragadott magával, hanem maga a szöveg. Jó volt olvasni.

Ez aztán annyira meghozta a kedvemet Shakespeare műveihez, hogy többet is elolvastam,

a Sok hűhó semmiért a mai napig az egyik kedvencem.

Ezzel angolul is próbálkoztam, de többnek bizonyult a lábjegyzet, mint maga a szöveg, úgyhogy maradtam a megszokott Mészöly Dezső-féle fordításnál.

Ezek után több esélyt adtam a drámáknak, így elolvastam a Bánk bánt és az Ember tragédiáját is, ami kifejezetten tetszett! Nagyon ötletesnek tartottam a felépítését, és bár hiányzott a regény-forma, élveztem azt, ahogy Madách végigvisz a különböző világokon: inkább tartottam fantasy-nak, mint drámának.

Ekkortájt lett kötelező a Toldi estéje, aminek kifejezetten örültem, hiszen általános iskola hatodik osztályában a fél Toldit bemagoltatták velünk, így legalább megismertem a többi részét, ami verses formájának köszönhetően könnyen emészthető volt. 

De ebben az időszakban megint csak annyi könyv volt a listán, hogy inkább Harry Pottert olvastam,

és abból írtam olvasónaplót – sajnos a tanárom nem volt humoránál, amikor beadtam.

Az egyik legemlékezetesebb kötelező olvasmány az Édes Anna volt számomra, de nem jó értelemben: érettségi előtt voltunk pár héttel, egyszóval kisebb bajom is nagyobb volt annál, mintsem figyeljek az élvezeti értékére. Ez volt az a regény, amit az egész osztály elolvasott, mert a tanárnő szavaiból érzékeltük, hogy nagyon csúf jövő vár ránk, ha mellőzzük. Az általa összeállított dolgozat ennek megfelelően rendkívüli részletességgel kérte számon a történetet. Két kérdésre emlékszem: ki szállt fel a repülőre a könyv elején, illetve milyen színű volt a kerítés. A mai napig tudom, hogy Kun Béla és zöld a helyes válaszok, de hogy miről szólt a könyv, arról fogalmam sincsen. Még szerencse, hogy abban az évben volt kötelező a Tóték is, amivel az Édes Annára kapott csúfos kettesemet feljavíthattam!

Egyszóval nem olvastam el minden kötelező olvasmányt, és nem is élveztem mindegyiket, illetve általában ma sem vagyok képes egy hét alatt befejezni egy könyvet (habár van kivétel), viszont a kötelező darabokat már nem kötelezőként kezelem, elkezdtem magamtól olvasni őket. Azóta több Jókai-köteten túl vagyok, holott régebben elképzelni sem tudtam volna, hogy önszántamból nekiálljak ilyeneknek. Azt hiszem, megértem rájuk.

Ki tudja, talán előbb-utóbb azokat az operákat is fogom élvezni, amiket anno az énektanárnő mutatott nekünk?

Ajánljuk még:

Így válassz jó sonkát húsvétra!

A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.

 

Már követem az oldalt

X