Múzsa, költő, krónikás – 110 éve született Gyarmati Fanni

Kult

Múzsa, költő, krónikás – 110 éve született Gyarmati Fanni

Éppen 110 éve született, nincs 10 éve, hogy távozott, halála után kiadták naplóját, amiből igen sokat megtudhatunk – nem csak Radnóti Miklósról, és nem csak egy nagy, súrlódásokkal teli szerelemről. Egyre inkább él bennem az a gondolat, hogy valójában író volt, ráadásul a jobbak közül. Magáncélra írt 1200 oldalnyi feljegyzése lírai beszámoló érzelmekről, hitről,  jellemfejlődésekről, és mindeközben sötét krónikája egy kornak. Olyan kíméletlenül őszintén, és olyan képszerűen láttatja azt, amit megélt, hogy arra csak nagy művészek képesek. Gyarmati Fannira emlékezünk.

 

Fanni, a modern múzsa

Kedves, életteli és megdöbbentően modern tekintettel néz ránk majd száz évvel ezelőttről, a 30-as években készült fotókról – akkor még Miklóssal együtt. Azokban az években a legtöbb ember nem így nézett a kamerába.  Az ismert síelős vagy épp napozós képeken nincsenek pózok, nincs megrendezettség, csak egy-egy esemény, amelyen részt vesz egy emberpár, a költő és a múzsája. Keresem a fennköltséget, megpróbálom összekötni Fannit a többi híres ihletadóval. Szendrey Júlián, Lédán, de még Csinszkán vagy Kozmutza Flórán is ott van akaratukon kívül az avittas por, a költők által rájuk testált érinthetetlenség, de Fanni nem ilyen. Ő él és virul – nemcsak a Napló elolvasása mondatja ezt velem – sugárzik a képekről, hogy nemcsak ihletője, de modern, egyenrangú társa volt a költőnek. Olyan múzsa, aki lehetőséget teremt, aki inspirálja a művészt, aki értő figyelemmel, tűpontos megjegyzésekkel látja el hitvesét, miközben pénzt keres, már huszonévesen egy iskolát vezet, és aki múzsa marad majd’ 70 évvel a költő halála után is.

Fanni, az író

Sajátos műfaj a napló. Magáncélra vezetett változatát nem szoktuk irodalmi műnek tartani, de ha valami okból mégis kiadásra kerül, elkerülhetetlen, hogy irodalomként olvassuk. Fanni naplóját olvasva a legtöbb irodalmár megegyezik abban: valóban, mindenféle hátsó szándék, irodalmi tervek nélkül a valóság megörökítése volt a célja. Akkor, amikor 1935-ben elkezdi vezetni, egészen biztosan nem akar mást, csak azt, hogy később Miklóssal felidézzék, mi mikor történt. Akár próbálgathatna stílusokat, lehetne irodalmiaskodó, pózokban tetszelgő költőfeleség, akár még szépítgethette, csinosítgathatta, hamisítgathatta is volna a napi bejegyzéseket, az eljövendő kiadásra számítva. Ugyanis Fanni – lévén gyorsírásoktató – gyorsírással vetette papírra a napi eseményeket, és csak évtizedekkel az utolsó, 1946-os bejegyzés után gépelte le a mintegy 3 millió karakteres művet. S nem írta át. Ferencz György irodalomtörténész, Radnóti életművének kutatója és Radnótiné naplójának sajtó alá rendezője egy alkalommal azt mondta: „mire íróvá érett, felhagyott az írással.”

Szerintem író volt ő a kezdetektől, író és értelmező.

Talán személyiségének valamely rejtett zuga nem engedte, hogy irodalmi művekkel álljon a nyilvánosság elé, de biztosan nem a tehetsége hiányzott.

„Boldog szerelmes este ez. Minden mozdulatunk egymás felé új, és tele van melegséggel, ízzel, és folyton örülünk egymásnak. Olyan jó ez, és minden tiszta, nyugodt pillanatom imádság ilyenkor, megköszönöm, hogy az enyém, hogy együtt jövünk haza este, kinyitja az ajtónkat, és ott állok mellette és nem is akarom elhinni, hogy ez az enyém, ebben élek most már, és imádságos könyörgés, hogy megmaradjon ez” – fiatalasszony még Fanni, alig egy hónapos házas, amikor ezt írja 1935. október 12-én. Ki gondolná, hogy akkor már évek óta tart szerelmük, és majd 10 éve ismerik egymást?

Szerencsésebb korokban, szerencsésebb házasoknak a következő években főleg együtt töltött pillanatokról, a gyerekek születéséről, és persze a kisebb-nagyobb párkapcsolati viszályokról szólnának a naplóbejegyzések. A Radnóti-párnak is kijutott mindebből, ha nem is ideális módon: baráti összejöveteleiket évről évre egyre inkább beárnyékolja a közelgő háború és a zsidók elleni, egyre erősödő társadalmi feszültség. „Erre a világra zsidó gyereket szülni?”– kérdezi egy helyen magától Fanni… Nincs jó válasz a költői kérdésre.

Ami a házastársi vitáikat illeti, semmivel se volt kevesebb konfliktusuk, mint másoknak. Bántották egymást sokszor, voltak egész hosszan hidegebb korszakaik. Kihúzhatta volna Fanni az összes viszályt, azt hiszem, mindenki elhitte volna, hogy köztük konfliktus egy se volt. Hogy lehetett volna, ha egyszer ő az a hitves, akinek az a levél íródott. Nem húzta ki, köszönet érte.

1940-től aztán már más színben tűnik fel boldogság és boldogtalanság is a Naplóban.

„Folyton erősebben érzem, hogy kibírhatatlan az egyedüllét Mik nélkül, nem vagyok egész ember. Aljas, kemény, rideg, gonosz vagyok nélküle. Nem jön mosoly a számra, rettegnek és gyűlölnek. ... Először tetszett, pihentető volt a magány, most úgy érzem, olyan leszek tőle, mint egy jégdarab. Minden érzés és melegség kivész belőlem mások iránt. ÉDES, HOL VAGY, HOGY FELVIDÍTS, te vagy az egyetlen zugom és otthonom, te vagy a szabadságom” – írja 1940. szeptember 10-én, amikor Miklós első munkaszolgálatát teljesíti. Nemcsak intim önvallomás, és nem is csak azért fogják meg az olvasót a szomorú sorok, mert tudjuk, ez még csak a szenvedések bevezetője volt a házaspár számára. Fanni tollából természetesen árad a szavak egymásutánja. Letisztult, sallangmentes, irodalmi sorok.

Fanni, a krónikás

Azt hiszem, egy-egy ember naplóját azért szeretjük elsősorban olvasni, mert minden fikciónál izgalmasabb a valóság. Rám is kétségkívül erősen hatott, hogy hús-vér emberek hús-vér életébe láthattam bele.

Nem egyszer azt vettem észre olvasás közben, hogy amikor Fanni mérges Miklósra, én is veszekszem a párommal teljesen ok nélkül, úgy kellett visszarántanom magam a saját valóságomba.

Ugyanakkor van itt még valami, ami nem az emberi kíváncsiság kielégítésére szolgál elsősorban. Azt hiszem, mindazt a borzalmat, ami a XX. században történt, egyszerűen nem lehet történelemkönyvekből megtanulni. Sőt, túlélők utólagos elbeszéléséből sem lehet igazán. Nekem meséltek még a nagyszüleim a háborúról – ők a zsidókat ért igazságtalanságnak nem voltak elszenvedői, de sok más borzalomnak igen. Szörnyű volt, de múlt idő. Hiába rázott meg, amit ők éltek át, az agyam kevésbé tudta összekötni a kiegyensúlyozott életű, őszhajú öregeket saját fiatalkoruk megélt valóságával.

Múlt időben üresen cseng a „numerus clausus”,  a sárga csillag, a munkaszolgálat, üresen cseng a front is, a fegyverek neve is. Meghallgatjuk, akik mesélnek, megtanuljuk történelemből, miközben irodalomórán elmondjuk, amit a bori noteszről tudunk, és elraktárazzuk az agyunkban, mint valami régi dolgot, amihez már nincs túl sok köze a mi jelenünknek.

Pedig van, és egy napló örökös jelenideje segít ezt megérteni.

Krónikása egy kornak Fanni, amit talán jobb és könnyebb lenne elfelejteni, de nem szabad!

„Teljes jogtalanság és törvényen kívüliség. Életünk fele azzal telt, hogy vallás vagyunk, nem faj, és az egyenrangúság magától értetődőségét szedtük fel a nevelődésünkkel, akkor így hirtelen kidobva lenni az őrjítő butaság és komiszság akaratából, és tehetetlenül, meg nem apellálhatóan. Lehet ebben a világban élni, meg lehet így maradni?” – egy élő ember tollából, aki egyszerre átélője és jelen idejű értelmezője a kornak, erősebben szól az üzenet, hogy ami történt, az akkor is elfogadhatatlan volt, sehogy sem menthető, sehogy sem tisztázható. Hogy akkor olyan seb lett ütve nemcsak Magyarország, hanem egész Európa testébe, aminek a begyógyulására, azt hiszem, nem volt elég az azóta eltelt egy emberöltő.

Nem tanulható meg és nem érthető meg a történelemkönyvből a jelen idő: hogy mindaz, ami megtörténik, tényleg az emberekkel történik.

Hogy barátok eltűnnek, hogy az emberek nem a személyes szimpátia, hanem a politikai hovatartozás miatt kezdenek csoportosulni, barátkozni vagy épp ellenségeskedni.

Gyarmati Fanni 2014-ben, 102 éves korában elhunyt, ő nem élte meg, hogy Európában kitörjön egy újabb háború.

Most háború van nem messze tőlünk, és fogalmunk sincs, mi lesz a vége. Persze nem mi hozunk nagy döntéseket, de a mindennapi apró döntéseink is alakítják a történelmet, ahogy alakította az is, amikor például Radnóti Miklóst nem bújtatta el egy barátja az utolsó munkaszolgálati behívója után, mondván „kell az áldozat”. És ha semmi mást, ezt megtanulhatjuk – vagy inkább meg kellene tanulnunk – Fanni Naplójából.

Források:

  • Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I.-II. (Jaffa Kiadó és kereskedelmi Kft)
  • Spira Veronika, az MTA kutatójának oldala

 Nyitókép forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum

Ajánljuk még:

Ismered hazánk római kori településneveit? Kvízezz!

Pannónia egykor a Római birodalom egyik provinciája volt, területe a Dunántúlt is magába foglalta, egészen a Duna vonaláig. Ennek emlékét erődök romjai és települések nevei is őrzik. Vajon ismered-e ezeket? Esetleg éppen egy egykori római településen élsz? Kvízezz!

 
X
Már követem az oldalt