„Mulassatok, ne versenyezzetek!” – Interjú Berecz Istvánnal

Kult

„Mulassatok, ne versenyezzetek!” – Interjú Berecz Istvánnal

„Nem eszünk meg egy bödön zsírt reggelire, és nem kísérjük le egy üveg pálinkával, és nem szívunk fel utána egy csík erős paprikát” – tisztázza beszélgetésünk kezdetén a néptánccal foglalkozó Berecz István koreográfus, a Fonó művészeti vezetője. Interjúnk néphagyományokról, magyar kultúráról, no meg a zsírosbödönről. 

Népművész. Sztereotípiák melegágya az általánosító kifejezés. Sokszor szembesülsz ezzel?

Én látok ebben fejlődést. Még a jogi egyetemre jártam, amikor a tánc a maradék eszemet is elvette, eljött a világmegváltó néptáncos „coming out”. Akkoriban elég furcsán néztek rám, furcsán mutatott a kalotaszegi bujka és a gyimesi tarisznya a sok öltöny között. Petőfisándoroztak, Lúdasmatyiztak az utcán, hozzátartozott a napi bioritmushoz, szinte kellett a jó emésztéshez. Különös csodabogárként tekintettek ránk, akiket jobb inkább csak bottal megpiszkálni, mert nem lehet eldönteni, hogy harapnak, csípnek ,vagy csak simán furcsán néznek ki. Az utóbbi, körülbelül tíz évben egyértelműen változásnak indult ez a szemlélet a társadalom széles rétegeiben. Vannak könnyen megállapítható, fontos pillérei, serkentői ennek a változásnak, például a Fölszállott a páva. Sokan megértették, hogy mi is olyan hús-vér emberek vagyunk, mint mások, csak éppen a szórakozásunk, az örömünk, a boldogságunk egy olyan önkifejezési nyelv, ami legalább ezeréves.

Nem eszünk meg egy bödön zsírt reggelire, és nem kísérjük le egy üveg pálinkával, és nem szívunk fel utána egy csík erős paprikát.

Szépen lassan nemcsak elfogadtak bennünket, hanem elkezdtek értékelni is. Fontos, ünnepélyes közösségi alkalmak kiemelt eseménye lett a magyar népzene és tánc, esküvők ünnepi pillanata, céges rendezvények önfeledt pillanatai. A gyerekeiket szívesen íratják be táncolni az emberek, és gyakran maguk a szülők, nagyszülők is, felnőtt fejjel, komoly civil presztízs ellenére belevágnak! Ezek nagyon örömteli változások.

A népművészet megítélésében is fellelhető a város- vidék ellentét?

A népművészet-kedvelők körében pont, hogy a falusi kultúra sokkal inkább környezet- és emberbarátabb oldalát hirdetjük a városiéval szemben, és városi emberként is annak az életnek az előnyeire törekszünk. De talán az általános magyar felfogásban is visszaszorulóban van a budapesti kabaré és a fővárosi-kultúraosztogató központ által terjesztett vidék-lenéző szemlélet, elkezdtük felfedezni a gyönyörű magyar tájakat, a finom magyar ízeket.

A színpadi tánc örök változás. Ezeket megéled, vagy észre sem veszed?

Minden kor, minden generáció, minden alkotó egyéniség más üzenetet talál ebbe az ősi, táncos-zenei anyanyelvben. A táncházmozgalom kezdetén, amikor a fővárosi egyetemisták megmerültek a tiszta forrásban, és az élő zenére szabadon improvizáló, táncoló embert, közösséget felfedezték maguknak, akkor a színpadon még sokáig nagyban dúlt a mojszejevi színpad-esztétika, a szocializmus hazug emberképe, az azonos mozdulattal robot-emberként szocializmust építő nép-kép.

Pont a legfontosabb tulajdonságát sikkasztotta el ez az előadóművészet tánckultúránknak:

a formák, figurák viszonylagos keretei közt, de az egyén hatalmas szabadságát! Most már egy jó három évtizede ott tart a színpadi tánc-fogalmazás, hogy a hagyományos műveltséget a maga szép igazságában, kerekítés és cicoma nélkül, a táncoló egyéniségideájával állít példát. „Ami természetes az igaz, az igaz az meg jó és szerintem szép is” – írta Petőfi Sándor Arany János védelmében, mikor utóbbit kikezdték a Toldi azon soráért, hogy „mikor Toldi alszik a szájából a nyál kifoly”.

Sokan ma is a népszínmű-szerű műfajok felé keresgélnek, vannak, akik a kortárs tánc fele veszik az irányt, vannak, akik a broadwayi hatásvadász, klipszerű koreográfiákban hisznek, vagy inkább csak meg akarnak élni. Vannak, akik Guinnes-rekordokat állítanak fel, és sportot igyekeznek fabrikálni belőle. Nem baj, ha forr ez az egész, jó alapanyag a néptánc.

Bartók zenéje is a népzenére épülve hódította meg a világot. Így lett ősi és progresszív egyszerre.

De a táncot csak az dolgozhatja fel hitelesen, és az fog új színpadi nyelvet találni, aki a tiszta forrást tiszteletben tartja, és elég alázatos annak műveléséhez is!

Akkor minden szép és jó? Jobb lett a megítélés, van megfelelő nyilvánossága a népművészetnek, minden rendben van?

Az élő hagyományos műveltség mesterei szép lassan elmentek, elmennek. Most egy olyan generáció nő fel táncban, zenében, akinek már nem volt hús-vér élménye, nem tapasztalta meg első kézből ennek a kultúrának a varázsát. Félő, hogy mostantól a táncos ifjú versenyistállóban nő fel, csak színpadot és versenyeket jelent neki a tánc. Viszont a tánc életmód, világszemlélet is, nem csak egy sport heti 2-3-4 edzéssel. Olyan tánctanárok, együttesvezetők kellenek, akik ezt szem előtt tartják, és a közös értékrend, közös élmények erősebb közösségeket kovácsolnak.

Szerintem kicsit túlzsűrizett a hazai táncos élet, több közösségi alkalom kéne. Mulassatok, ne versenyezzetek!

Persze a jó arány megtalálása a fontos, az egészséges verseny hasznos a színvonal megtartása, emelése miatt. A Csoóri Sándor Program keretében a szomszédolás intézményének megteremtésével a táncegyüttesek közösségi minőségét szeretnénk erősíteni. Én például hiszek abban, hogy a gyimesi csángóknál eltöltött pár nap egy kicsit is fogékony ember egész életét megváltoztatja. Egy táncegyüttes életét is döntően határozza meg, ha ezzel a csodálatos táncú-muzsikájú, életerős magyar közösséggel találkozik.

Államvizsga után a te életed is megváltozott. A jogi pályát teljesen elengedted?

Ilyen-olyan büntikkel, ittas vezetéssel, néha garázdasággal megtalálnak a jóbarátok, de ez legalább annyira a néphagyomány része, mint a jogé. Viccet félretéve, a társadalomban élő ember magatartását meghatározó normák emberi jellemeket nevelnek, és ezt a szemléletet bármilyen közösségformálás során hasznosítani tudom. Részint a jog mentén alakult közéleti érdeklődésemnek is sok szép és megtisztelő feladatot köszönhetek, amelyek a hagyományos műveltség közéleti szerepvállalásait jelentik.

Sokan vagyunk sokfélék. Mi köti össze a táncon kívül az együttesek tagjait?

A táncház egy társadalmi színtér, mindegy, hogy honnan jössz, mi a foglalkozásod, mennyit keresel. Nincsenek különbségek.

A néptánc az elmúlt ezer év összes örömét és bánatát átszűrte,

olyan klasszikus önkifejezési nyelv, amely az érző embert ösztöneiben, érzéseiben, emberségében szólítja meg. És valahogy ott dobog benne őseink szíve, és valahogy őket is érezzük, az ő fájdalmaikat, örömeiket. József Attila soraiban érzek valamit ebből a megfogalmazhatatlanból-

„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.”

Ez a különös tavasz mit hozott számodra?

Szerintem a járvány minden művész életében mélypont. El kellett gondolkozni, hogy a művészet valóban csak szórakozás volna? Az önértékelésben okozott egy kis problémát, hogy mi voltunk az elsők, akiknek le kellett állni, és az utolsók, akik visszatérhetnek a tevékenységükhöz. Egyébként a megállás, számvetés, nyugalom, ezek mind hasznos dolgok az ember, a művészember életében.  A járvány pozitív hozadéka az elmélyülés, számomra a sok kirándulás, kerekezés a menyasszonyommal, valamint, hogy a Fonóban végre felújíthatjuk a kerthelyiséget.

Fotó: Emmer László/Képmás

Ajánljuk még:

„DURACELL-EMBER VAGYOK, DE KELL A FOLYTONOS KÉTKEDÉS” – INTERJÚ SCHERER PÉTERREL
„OLYANOK VAGYUNK, MINT A LETOJT TYÚKOK” – INTERJÚ LACKFI JÁNOSSAL
„ÉDESANYÁM KISZÁMOLTA, HOGY A REPÜLŐ AZ LEESIK, ÉN MÉGIS FOLYTATTAM” – NAGYINTERJÚ BESENYEI PÉTERREL