Amikor egyeztettük az interjút, említetted, hogy épp magaságyás-készítésben vagytok. Készen van?
Igen! Tegnap este be is ültettük!
Csináltatok már ilyet vagy ez az első alkalom?
Ez a legelső alkalom, a feleségem mindenféle honlapokat néz és nagyon jóban vagyunk Marcsival is (Borbás Marcsi – szerk.), tegnapelőtt fel is hívtam, és megkérdeztem, hogy mit javasol, hogy készítsük el a magaságyást. Mondta, hogy neki több is van, és ő a német bioszisztémának a híve. Képzelj el egy 1.70 x 1.20-as falat, amit téglából csináltunk. Egy barátom segített, aki korábban már épített nálunk egy szuper mediterrán lugas-félét a kertbe, és megkérdeztem, hogy nem tudna-e pár darab, egészen konkrétan 120 téglát adni nekem. Végül a fiammal és Pityuval, akit innen a telepről ismerünk, hárman megcsináltuk, és nagyon jó lett! Nagyjából 70 cm magas és Marcsi elképzelése alapján a következő rétegezés került bele: fák kérge, erdei lomb, egy adag föld, száraz gallyak, majd megint erdei föld jött rá. Mikor félig volt, következett a marhatrágya, lótrágya és virágföld keveréke, na ezzel feltöltöttük az utolsó szintig!
És mi került az ágyásba?
Feleségem örömében rögtön be is ültette a vegetáriánus Fruzsi lányunk kedvenc zöldségeivel: paradicsommal, rukkolával, madárbegysalátával, de van még itt retek, bazsalikom, paprika, cukkini is. Egész éjjel esett az eső, úgyhogy a legjobb időzítés volt. Még címeres téglát is tettünk bele, nagyon szép lett!
Felértékelődik az idő ilyenkor, például kertészkedéskor számodra?
Az, hogy mi tulajdonképpen az év legszebb szakában, március 14-től gyerekkorom helyszínén, a Balatonnál töltjük az időt, és látjuk, hogyan borulnak virágba a fák, bokrok, ez nagyon nagy élmény. Bizonyos szempontból kárpótol a filmes színházas veszteségekért. Persze, azért
jó volna, ha visszakerülne minden a régi kerékvágásba, de pont arról beszélgettünk tegnap a családdal, hogy lehet, hogy vissza fogjuk mi még sírni ezt a tavaszt.
Ez nagyon jól hangzik. De te az a típus vagy, aki nem tud sokáig egy helyben ülni...
Én olyan vagyok, mint édesapám, aki soha, de soha nem unatkozott, ha mást nem, akkor elment gombászni. Én meg elmegyek egy egészségügyi sétára, biciklizésre, és mellette itt van a kerti munka. Alapvetően a férfiak nagy részében van egy ilyen kreativitás, hogy a ház körül képesek legyenek megcsinálni dolgokat. A lányom és a barátja kiirtottak egy gizgazos rézsűt, és egy kis komposzt-alappal befüvesítettem. Ez lett a „Bori füve”, amiről minden másnap küldök neki fotót. Közben metszem a fákat is, legutóbb egy cseresznyefára másztam fel 8 méter magasba, hogy fiatalítsam.
Nézem, hogy érik be a füge, kész vagyok tőle, imádom!
Máskor kaját csinálunk, fiammal filmeket nézünk, hol egy kis Tarantino-t, hol egy kis Apatigrist...
És készülsz a karantén utáni időszakra is?
Van egy nagy tervünk a Nézőművészeti Kft-vel és Gyulay Eszter dramaturg barátommal közösen. Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. regényét jegyzetelem épp ki, és hihetetlenül rímel erre az időre, hiszen, ha belegondolsz, a betegsége átértékelteti vele az egész életét, és más szemszögből láttatja vele a családját, a barátait is.
Mondhatjuk, hogy ez a jó élet most?
Úgy gondolom, igen, ez nagyon jó tud lenni, ha nincs az emberben az, hogy jaj, de rossz, hogy nincs meg valamim. A B32 Galéria és Kultúrtér szervezésében színészekkel beszélgetek online adásban, és Elek Ferin legutóbb éreztem egy erős búslakodást. Persze, lehet, hogy csak arról van szó, hogy más korszakunkban tartunk.
Néha arra is gondolok, hogy egy felső erő küldte nekem ezt a kis szabadidőt.
Alkotói szabadságon vagyok úgy, hogy egy színházból sem kellett elkérni magamat.
Ugyanakkor az ember belegondol abba a szélsőségbe, hogy máshol tragédiák övezik ezt az időszakot.
Hernádi Gyula bácsi atyai jóbarátom volt Jancsó Miki bácsival együtt, és nemrég csináltunk egy emlékfilmet, ami róla szólt. Ezt én narráltam, és több szemszögből is körbejártuk Gyula bácsi elképesztő személyiségét, aki azt mondta: „azért vagyunk boldogtalanok, mert nem tudjuk, hogy boldogok vagyunk”. Én abból főzök, amit a sors elém tálal. Mikor megkérdezik, hogy vannak-e szerepálmaim, mindig azt szoktam mondani, hogy abból kell gazdálkodni, amit kapok, különben egy örökös elégedetlenség lenne bennem.
Tudni rólad, hogy a szerepeken kívül sem félsz kimutatni az érzelmeidet. Szenvedélyes is vagy?
Igen. Szerencsére sokszor adódik, hogy egy szerepen belül kiélhetem ezeket. Apám kedvenc verse Kosztolányitól a Hajnali részegség. Kosztolányi már ötven felett volt, és megérezte, hogy Úristen, ilyen ez a világ! Hogy bemozdultak a csillagok is. Iszonyatosan erős hatással van rám ez a vers, alig tudom felolvasni, szinte elsírom magam, ami azért baj, mert az előadóművészet arról szól, hogy ne én sírjak, hanem a néző! A szenvedély meg, hát mindent áthat, a munkához, a barátokhoz, a történetekhez való viszonyomat. Egy Duracell-ember vagyok.
Az egy nagy ajándék. Milyen a hithez való viszonyod?
Erről most egy Bulgakov idézet jutott eszembe, amit volt szerencsém 13 évig játszani a Szkénében. Pilátusnak van Jesuával (aki Jézus bulgakovi megfelelője) egy párbeszéde, mikor elbizonytalanodik, hogy talán mégsem kéne elítélni Jesuát, azt kérdi: „Jesua Ha-Nocri, hiszel te valamiféle istenekben?” Mire Jesua: „Egy az Isten. Őbenne hiszek.”
A másik idézet, ami erről eszembe jut, Karinthy Előszó c. verséből: „Gyermekkoromban elszántam magam / Hogy szólok Istennek, ha van. / De nékem ő égő csipkefenyérben / Meg nem jelent, se borban és kenyérben, / Hiába vártam sóvár-irigyen, /nem méltatott reá, hogy őt higgyem.”
Nekem meg Ady jut eszembe erről, aki egész életében kereste Istent, több-kevesebb sikerrel megtalálta...
Igen, Ady azt mondja: „Adjuk Neki hittel magunkat / Ő mégiscsak legjobb Kisértet”. De van egy szombathelyi barátom, akivel annak idején, egyetem alatt jókat vitáztunk, megrögzött ateista, és mindig azt mondta, hogy
nem az a lényeg, hogy van-e élet a halál után, hanem, hogy van-e élet a halál előtt!
Ha innen nézzük, ez neked jól megy, az élet átélése. Az ember azt látja, hogy hiteles, önazonos ez a Scherer Péter-kép.
Törekszem arra, hogy valahogy normális ember tudjak maradni.
De ez a ti szakmátokban nehéz, nem?
Jancsó Miki bácsi mindig azt mondta nekem és Zolinak (Mucsi Zoltán – a szerk.), ha egy színész elhiszi magáról, hogy ő valaki, akkor annak vége.
Kell néha figyelmeztetni magadat?
Erre mindenkinek folyamatosan figyelmeztetnie kell magát, mert
ahogy öregszik az ember, azt gondolja, ő fingta a passzátszelet, és senki ne mondja meg neki, hogy mi hogy van.
De szerintem fontos, hogy mindig maradjon egy kis kétkedés. Azért is szeretek fiatalokkal találkozni és dolgozni, mert annyira érdekesek. Kérdeznek, megcáfolnak, aztán lehet, hogy rájönnek, hogy nem minden úgy megy, ahogy ők gondolják, de nagyon kell, hogy kíváncsiak maradjunk. Színészként ez alaptétel, és nagyon nehéz megtartani.
Benned érezhetően él még.
Ahogy a kíváncsiság elmúlik, abban a pillanatban jön a megmondóember-verzió, és kezdődik a bemerevedés.
A lázadás is fontos?
Persze! A 13 és fél éves fiam imádja Krúbit, aki egy iszonyat vad, meredek és bátor magyar rapper, hallgasd meg, nagyon jó! Ez a srác nem csak meglovagol egy médiahírt, hanem van mondanivalója is. Szeretem, ha fiatalok inspirálnak, és a zenés darabokat is imádom, bár én magam nem vagyok egy zenei tehetség, de van három zenés előadás is, amit rendeztem, és nagyon tehetséges emberekkel dolgozom azokban együtt. Jó érzés, amikor a fiam odahív és elmondja, hogy 31 db Krúbi számot fog megmutatni, de ez négy óra lesz, együtt kell meghallgatnunk. Persze, pillanatok alatt megtanulja a dalok szövegét, sokkal gyorsabban, mint a töri leckét.
Ha csak egyetlen dolgot nevezhetsz meg, akkor mi az az egy, amiből nem engedsz, ami irányadó az életedben?
Ha egyet kell mondani, akkor azt mondom, hogy nem munkát kell választani, hanem hivatást, és azt megpróbálni úgy csinálni, hogy a lehető legtöbb boldogságot okozza nekünk és másoknak is.
Az az egy interjúsorozatunk további cikkei:
„OLYANOK VAGYUNK, MINT A LETOJT TYÚKOK” – INTERJÚ LACKFI JÁNOSSAL
„ÉDESANYÁM KISZÁMOLTA, HOGY A REPÜLŐ AZ LEESIK, ÉN MÉGIS FOLYTATTAM” – NAGYINTERJÚ BESENYEI PÉTERREL
„AZ ÉN GYEREKKOROMBAN MÉG VOLT IDŐ LEÜLNI AZ ÖREGEKKEL” – INTERJÚ PÁL ISTVÁN „SZALONNÁVAL”
