Meghódítjuk a zenét – segítség, a lányom dalszerző akar lenni!

Életem egyik legváratlanabb felismerése volt az a banális tény, hogy nem minden énekes maga szerzi a dalait. Csak ingattam a kamaszodó szőke fejemet, mert át kellett értékelnem egy pár énekes munkásságát és megtalálni mögöttük azt a zsenit, aki naggyá tette őket. Persze a hang, a karakter elengedhetetlen, de mégis az üzenet pecsételi meg egy sláger sorsát hosszú távon. Én rengeteg (elsősorban külföldi) énekesnőt hallgattam fiatalabb koromban is, és szerencsére akadt köztük olyan, aki szerző és előadó volt egy személyben, és aki mély nyomott hagyott maga után a zeneiparban, nőként – lásd Madonna vagy Taylor Swift. Persze nem ők voltak az elsők között is az elsők, de minden olvasó szívében biztos ott van egy hasonló ideál, egy amazon, akire fel lehetett nézni. Gondoljunk csak a hazai szcénából Adamis Anna (pl.: Omega, LGT) vagy Palya Bea alkotói munkásságára. 

A női dalszerzők tehát köztünk élnek és alkotnak – akkor miről is beszélünk? Mind a hazai, mind a globális zeneiparban a bejegyzett dalszerzők körülbelül nyolcvan százaléka férfi. Az angliai PRS for Music szerzőjogi iroda 2019-es adatai szerint még a top 10-es női dalszerzők is sokkal kevesebb lehetőséget kapnak a zeneiparban férfi társaikhoz képest. Hazai viszonylatban az Artisjus adatai szerint míg 2005 előtt öt százalék volt a női dalszerzők aránya, 2020-ban ez tizennyolc százalékra nőtt, és ezzel nagyjából felzárkóztunk európai szomszédainkhoz és a globális helyzethez is. Bár az elemzések alapján ma jelentősen több dalt írnak magyar nők, mint három-négy évvel ezelőtt, még így is lenne hova fejlődnünk.

De miért ennyire kevés a női dalszerző? Hol vannak azok az amazonok, akik megírják, s ha kell, el is éneklik azokat az énekeket, amiket csak ők képesek, és amellyel példaképpé válhatnak? Egy külföldi elemző szerint a globális helyzet a zeneipar vezetői felől érkező  megfélemlítés és kirekesztés eredménye. Felmérése alapján a megkérdezett női dalszerzők és producerek negyven százaléka tapasztalt elutasítást kollégái részéről, egynegyedük pedig egyedüli nőként dolgozott a felvevő stúdióban.

Kétségtelen, hogy a szülők többsége sem arra bíztatja a lányát, hogy dalszerző legyen vagy, hogy a zeneiparban helyezkedjen el. Megvesszük nekik esetleg a gitárt, beíratjuk őket zeneiskolába, de mélyen azt reméljük és várjuk, hogy „kinője” a lelkesedését. Így lehet, hogy a lányokban ki sem alakul az a vágy vagy bátorság, hogy bandát alapítsanak, sőt, egyes beszámolók szerint kerülik is az ilyesmit.

Olyan, mintha nem lenne a kultúránk része, hogy egy nő a könnyűzenében keresse meg a kenyerét, azzal, hogy dalszövegeket ír. De legyen szó előadói, produceri vagy hangtechnikai munkáról, mindenhol kevesebb lehetőség, sztereotípiák és diszkrimináció fogadja a hölgyeket. Gondoljunk csak az egyik leghíresebb eseményre, a Grammy díjátadóra, ahol 2018-ban csupán a jelöltek nyolc százaléka volt nő. Ez az arány szerencsére 2020-ra elérte a húsz százalékot, ami igen bíztató változás.

Az egyik leginnovatívabb zenei platform, a Spotify éves top 5 listáiban is egyre több női előadóval és dalszerzővel találkozhatunk. Ráadásul elindítottak egy kezdeményezést is (Spotify EQL Residency), amely a feltörekvő női technikusoknak kínál lehetőségeket a hangstúdiókban. Ugyanakkor egyre több hazai és külföldi kezdeményezés jön létre azért, hogy a nők egyenlő lehetőségeket kapjanak ebben az iparágban is: ugyanolyan arányban legyenek foglalkoztatva a zeneiparban és ugyanannyi lehetőséget kapjanak a fesztiválokon való szereplésre.

Miért lenne fontos egyenlő viszonyokat teremteni? Miért kéne foglalkoznunk ilyen adatokkal? Miért van szükség több hölgyre a dalszerzők között? Pontosan azért, mert a zene központi szerepet tölt be az életünkben. Pszichológiai és testi fejlődésünk során is keressük azokat a hangokat, szavakat, amikben önazonosságot találunk. Ízlésünk természetes módon változik, finomodik az évek során, én sem bulizok már a Tokio Hotelre, mert az a tini énemet szólította meg.

De egy biztos: vannak történetek, amiket csak egy nő írhat meg – ezekre is szükségük van a lányoknak, nőknek, anyáknak, de a fiúknak, férfiaknak és akár az apáknak is. A kultúra akkor lehet teljes, és akkor taníthat minket, ha minden perspektívának teret ad.

Nyitókép: Mariana Vusiatytska/Unsplash