Lélekmerülő – májusi könyvajánlónk

Szerb Antal – Utas és holdvilág

Szerb Antal tragikusan rövid élete 1901. május 1-jén kezdődött, és az 1945-ben bekövetkező haláláig – nem sokkal a felszabadulás előtt Balfon a munkatáborban túlbuzgó nyilasok verték agyon – pályája töretlenül ívelt felfelé. Hatalmas intellektusa közismert volt, 24 éves korában már a doktori disszertációját védhette meg a pesti egyetem bölcsészkarán. Kitűnően beszélt angolul, németül, franciául, és épphogy harminc éves múlt, amikor elkészült máig jelentős összefoglalása a magyar irodalomtörténetről.

A fokozódó zsidóellenes hangulat ellenére az utolsó pillanatáig publikált, verseit, kritikáit, prózai műveit élénk érdeklődés övezte, ugyanakkor a 40-es években a szélsőjobboldal a Magyar Irodalomtörténet  betiltását követelte. Később, a szocializmus sem kapta fel, nem tetszett a rendszernek ahogyan Szerb a szovjet korszak orosz irodalmáról írt. Mindennek ellenére az olvasóközönség itthon és külföldön is töretlenül szereti regényeit. Az idők során a tantervből is kimaradt, ezért a legfiatalabbaknak „nem kötelező” megismerni őt – de érdemes. A krimi-szépirodalom-történelmi-ismeretterjesztő regénnyel, A Pendragon legendával ajánlott kezdeni, hogy aztán még élvezetesebb olvasmány legyen az Utas és holdvilág.

Utas és holdvilág: mindenki kedvence

Vannak olyan regények, amelyeknek már a címe is olvasásra hívogat. Számomra Szerb regénye ilyen volt. A cím sejtet egyfajta hangulatot, mégis van annyira titokzatos, hogy csupán ez alapján ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket. Ráadásul azért is nagyszerű, mert a titokzatosság a regényt elolvasva nem szűnik meg. A történet szerint Mihály nászútra indul Erzsivel Velencébe. Útjuk elején véletlenül összefut egy gyerekkori barátjával, aminek következtében felerősödnek benne a régi érzelmek. Ahogy gyerekkoráról kezd mesélni feleségének, egyre inkább elmerül a múltban, a nyugodt nászút  helyett már arra vágyik, hogy kamaszkorát kutassa fel a déli országban. Végül rossz vonatra száll, elszakad feleségétől, és egy egészen másmilyen kirándulásba kezd: egyszerre utazik a múlt és a jelen határán, a képzelt vágyak és a valódi személyiség határán. A főszereplőt olyan mesterien alkotta meg Szerb, hogy talán nincs olyan, aki ne gondolná olvasás közben, hogy az valójában épp olyan, mint ő maga. Mindezt úgy, hogy a karakterábrázolásban nyoma sincs a sematikusságnak.

Nem hollywoodi hős Mihály, akivel a leegyszerűsítettség miatt könnyű azonosulni, hanem mindannyiunk önelemző, önmagát kereső személyiségrésze.

Az utazásnak kézzelfogható jelentése is feltűnik a regényben: Szerb a regény megírását megelőző évben Spanyolországba tervezett utazni, de mivel ott kitört a polgárháború, úgy alakult, hogy Itáliát tudta csak célba venni. Mi pedig ezért hálásak lehetünk, hiszen az olasz benyomások nemcsak keretet adnak a regénynek, hanem a táj a főszereplők egyikeként formálja a viszonyokat, mozdítja előre a cselekményt.

Lázár Ervin – Illés Ézsaiás-novellák

1936. május 5-én született A Négyszögletű Kerek Erdő megalkotója, Berzsián és Dideki Andersen-diplomával (és számos jelentős magyar díjjal) kitüntetett alkotója. Az író Alsó-Rácegrespusztán látta meg a napvilágot, a település Rácpácegres néven visszatérő helyszíne is meséinek, ahogyan felnőtteknek szóló novelláinak egy jelentős része szintén kötődik a tolna megyei paraszti élethez. (Érdekes egybeesés, hogy Illyés Gyula Rácegres másik résztelepüléséről, Felső-Rácegrespusztáról származik, és csak úgy mint Lázár esetében, nála is meghatározó a település: a Puszták népe kemény szociográfiai sorait nézve egy egészen más arcát mutatja a tolnai élet, mint Lázár varázslatos meséiben, és a feszültséget és tragikumot sem nélkülöző, mégis mágikus erejű novelláiban.)

Lázár elbeszélési módja nem egységes: hol kívülről nézi hőseit, hol egyes szám első személyű, személyesebb hangvételű elbeszélésekkel találkozunk, de összefűzi a novellákat, hogy az elbeszélő sosem mindentudó: vagyis az olvasó csak foszlányokkal, rövid epizódokkal, jelentéktelennek tűnő hétköznapi eseményekhez fűződő érzelmekkel találkozik. Szinte minden esetben nyitva maradnak a történetek, ami azt is jelenti, hogy befogadóként sok helyzetben döntési jogunk van – személyiségünknek, lelkiállapotunknak megfelelően kell kiegészítenünk a töredékeket. 

Illés Ézsaiás-történetek: a bennünk élő jó

Ha Lázár-novellákat kezdünk olvasni, időről időre találkozni fogunk a kétszeresen prófétai nevű hőssel. A szerző legtöbb kisprózai írása, így Illés Ézsaiás történetei is kontextusba helyezés nélkül kezdődnek, jellemzi őket a szaggatottság, töredékesség, ezért hiába találkozunk egyre többször a fiatalemberrel, sosem ismerjük meg igazán. Amit tudunk róla, hogy falusi származású,

a pusztáról már elszakadó, de a nagyvárosban meggyökeresedni nem tudó rejtélyes alak.

Értelmezhetjük őt az író alteregójaként, vagy kereshetjük magunkban személyiségünknek azt a részét, ami a beletörődés felnőtt világa fölött áll – nem véletlen talán, hogy Ézsaiás a gyerekkor tiszta ártatlanságát próbálja közvetíteni az első novellákban a körülötte lévőknek. Végül már csak magát szeretné megmenteni, hol nők ölében keresve a biztonságot, hol az idealizált pusztakép lerombolásával, hogy vágyait ne kelljen külső tényezőkhöz kötnie. A novellák a magyar mágikus realizmus kitűnő alkotásai: az élet minden reális eseménye mellett azonban itt nem varázslatos elemek adják a mágikusságot, hanem az, ahogy a prófétai hős kívül tud maradni a világ romlottságán. „Én tudom, hogy soha nem leszek romlott. Akármit csinálok, olyan vagyok, mint a kacsa, mondtam már neked… akármilyen piszkos pocsétákban virityöl, utána kimászik, megrázza magát, és hófehér. Én ilyen vagyok” – mondja magáról egy helyütt a modernkori próféta. A novellákat akár innen is elolvashatjuk.

Ottlik Géza – Hajnali háztetők

1912. május 9-én született Ottlik, aki a magyar prózai nyelvezet egyik legjelentősebb megújítója a XX. században. Végzettségét tekintve matematikus, de válogatott bridzsjátékosként, többszörös magyar bajnokként is beírta magát a történelembe, a bridzs-szakírásban pedig a mai napig világszerte ismert és elismert a neve. Felmenői között sok magas rangú katonatiszt volt, őt magát is katonának szánták, az Iskola a határon katonaiskola-ábrázolásához részben a saját emlékeiből táplálkozott. Az iskolában egy életre eltávolodott a katonai világtól, és talán a negatív élményeknek is köszönhető, hogy megszilárdult benne az eszme, ami irodalmi életművét is meghatározta: az alapvető humanizmust tartotta a legnagyobb kincsnek, ami nem köt kompromisszumokat politikai eszmerendszerekkel, és nem tud alkalmazkodni a rideg, értelem nélküli szabályokhoz. Mindemellett az író nem volt forradalmártípus: 1990-es haláláig végigélt több elnyomó rendszert, de

számára a kiút sosem a forrongás, hanem a belső felülemelkedés volt.

Bár egész életében írt, a terjedelmet tekintve mégsem nagy az életmű: rendkívüli precizitása, műveinek újra és újra átgondolása, javítása volt rá inkább jellemző.

Hajnali háztetők: a felnőtt gyerekek története

A rövidke regényről nem lehet úgy beszélni, hogy megkerüljük az Iskola a határont. Ennek egyik oka, hogy legfontosabb szereplői a híres regényben is megjelennek, sőt, maga az elbeszélő ugyanaz a Bébé, akinek a gyerekkorát megismertük a kőszegi katonai alreálban. Én magam úgy olvastam ezt az alig több, mint száz oldalas művet, mint amikor egy szeretett sorozatuniverzumnak nézem meg egy addig ismeretlen mellékszálát: nemcsak önmagáért tetszett, hanem jó volt a már ismerős karaktereket más helyzetben látni. Ugyanakkor

annak is érdekes lehet a kisregény, aki nem olvasta a főművet. Talán még kedvet is csinál hozzá!

E történet cselekménye nagyrészt a 30-as években játszódik, Bébé és Halász Petár fiatal felnőttek, a húszas éveikben járnak. Említések szintjén olykor visszaemlékeznek a katonaiskolára, ám jelenlegi életük egész más: mindketten festőművészek lettek. Életük aktuálisan legfontosabb kérdései a nőkhöz való viszony körül forognak. Egész pontosan Halász két nővel való szerelmi háromszögét követi nyomon az elbeszélő Bébé, aki maga is érintett, hiszen Adriani Aliszhoz gyengéd szálak fűzték valamikor. A nagy érzelmek háttere ezúttal egy szabad világ, nem a katonaiskola: dohányfüstös, jazztől hangos napokat élhetünk át a karakterekkel, és olyan hajnalokat, amelyekben összemosódik a nap kezdete és az előző este lezárása.

A keret ezúttal is kontextusba helyez mindent: ahogy az Iskola a határonban Medve Gábor halála után elemzi a gyerekkorukat Bébé, itt is megtudjuk már a mű elején, hogy Petár már nem él. Ez pedig módosít azon, ahogy olvasóként szemléljük élete korábbi eseményeit.