Közeledik a Márton-nap! – De tudod-e, miért gőgös gúnár a Gedeon?

Kult

Közeledik a Márton-nap! – De tudod-e, miért gőgös gúnár a Gedeon?

„Száz liba egy sorban...” – kezdődik a közismert gyermekdalocska, de nem ám csak a gyermekfolklórban sorakoznak így a libák, hanem a baromfihatározó szerint is. Libafajtából ugyanis temérdek van, de általában csak a két leggyakoribb hazait ismerjük: a fehéret és a szürkét. De tudod-e, miért kerül tizedannyiba a pecsenyelibamáj, mint a hízott libamáj? Hogy a libák aszerint sorakoznak az anyjuk mögött, amilyen sorrendben kibújtak a tojásból, az előbbre állók testtartása pedig büszkébb? Így már értjük, miért olyan gőgös gúnár az a Gedeon...

Kor szerinti libanevek

A hazai lúdkutatás doyenje, Bogenfürst Ferenc így foglalja össze a Baromfitenyésztés című egyetemi tananyagban a liba életkori fázisai szerinti megnevezéseket: „Naposlibán a kikelt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állatot értjük. Kisliba a néhány hetes (általában 4 hetes korig), még az előnevelőben lévő madár. Az idősebb ludakat koruk (pl. 6 hetes liba), vagy a hasznosítási irány szerint (pl. pecsenyeliba) jelöljük. Növendék libán – a 8 hetes kortól a törzsesítésig tartó időszakban – továbbtenyésztésre szánt, ún. törzspótlás ludat értünk. A törzsludak, vagyis a továbbtenyésztésre kiválogatott állatok alkotják a törzsállományt.” Ilyen részletesen talán nem is kell ismernünk a liba életkor szerinti megnevezéseit, hacsak nem tenyésztéssel foglalkozunk. A háztáji gazdaságban nevelt libáinkat úgyis apró koruktól dédelgetjük, tán még nevet is adunk nekik!

A ludak viselkedését is jól ismerő szakértő, aki maga is tenyészti a vándorösztönnel még mindig rendelkező víziszárnyasokat, jellegzetes szokásaikat is leírja. Többek között azt is, hogy nem mindegy, milyen sorrendben bújnak ki a tojásból, mert ez a sorrend határozza meg a későbbi rangsort is a testvérek között, illetve a bevésődés folyamata is eszerint történik: a naposlibák a kotlóval és testvéreikkel eszerint alakítják ki kapcsolatukat. A rangsorban előbbre állók testtartása is büszkébb, mozdulataik határozottak, de hogy meggyőződjünk róla, melyikek a rangosabbak a sorban, egy marék eleséggel érdemes megkínálni őket: tapasztalni fogjuk, hogy az erősebbek félrelibbentik a gyengébbeket. A napos- és kislibák jellegzetes szokása továbbá az összebújás, zsúfolt környezetben akár egymás hátára is másznak.

Ivar szerinti megnevezések

A tojó és a gúnár megnevezésekkel talán mindannyian találkoztunk már, attól függetlenül, hogy van-e gazdálkodói tapasztalatunk. Ha nem máshonnan, a népdalokból ismerjük a „gőgös gúnárom” kifejezést, aminek jelentését remélhetőleg el is magyarázta az óvónéni.

Megkülönböztetésük viszont már nem olyan egyszerű. A madárvilágból ismert jelenség, miszerint a hím díszesebb, a vándor vízimadarakra is jellemző, de nincs olyan nagy különbség a tojó és a gúnár között, mint a többi madár vagy például a kacsa esetében. Különösen a fehér tollazatú fajtáknál nehezebb megállapítani, ki hordja a kalapot a baromfiudvaron. Szemfülesek persze azonnal rávágnák: hiszen az a tojó, amelyik a fészken ül! Csakhogy a lúd kotlási időszaka sem egész évben tart. Ha a tóban úszkáló vagy az árokparton sétáló libákat figyeljük, valószínű, hogy a nagyobb testű, hosszabb nyakú liba a gúnár, de ha nem volnánk biztosak benne, a viselkedésével fog ráerősíteni:

a gúnár sziszegéssel, csípéssel védi a tojókat és a kislibákat, nem véletlenül tartják a kutyánál is jobb házőrzőnek.

Nagyon pontosan jelez, ha idegen közeledik. Gondoljunk csak a capitóliumi ludakra! (A római monda szerint ugyanis a ludak ébresztették föl gágogásukkal a Capitolium alvó őrségét a gallok egyik támadása során.)

Hasznosítás szerinti libafajták

„A hazai lúdtermelés elmúlt negyedszázadában több hasznosítási irány alakult ki: pecsenyelúd, fiatal hizlalt lúd, húsliba, májliba, vagy hízott liba. A pecsenyeliba kifejezés a brojler típusú, 8-10 hetes, első vedlés előtt vágott állatot jelöli. A vágás késleltetésével – a 13-16 hetes korban értékesített fiatal hizlalt lúdnál – nagyobb vágótömeget és jobb mellkihozatalt kapunk. Húslibán a legalább egyszer, de többnyire többször (rendszerint háromszor, max. négyszer) tépett ludakat értjük, amit intenzív lábon hizlalással (nem töméssel) vágás előtt feljavítottak. Ha a hizlalás folyamán a kukoricát zabbal helyettesítik a húsliba kifejezést a zabos-, vagy zabon hizlalt liba váltja fel. A hízott liba vagy májliba a töméssel hizlalt májhasznú lúd.” – írja Bogenfürtst Ferenc a Baromfitenyésztés kézikönyvében. Többek között ebből érthetjük meg, miért kerül tizedannyiba a pecsenyelibamáj, mint a hízott libamáj a hentesnél. 

A hasznosítás szempontjából ma leginkább három cél szerint szelektálják a ludakat: „A cseh lúd és az olasz lúd szelektált fajtái jó tojástermelő képességekkel rendelkeznek, a cseh lúd másra nem is nagyon alkalmas. Az olasz lúd igen, mert azt lehet húsra is szelektálni, vagyis ez a fajta alkalmas divergens szelekcióra.

A szürke landeszi a májliba, a fehér pedig a húsliba, ugyanis a hízlalás során a fehér fajta a perifériákra rakja le a megtermelt zsírt, így nem a mája zsírosodik, hanem a bőre alatt képez nagyobb zsírtartalékot” – mondja Bogenfürst Ferenc.

Hozzáteszi, Magyarországon már olyan fajtakeveredés van, hogy pontos nyilvántartás híján nem lehet megmondani, melyik lúdfajtából van nagyobb populáció. A tenyésztési gyakorlat szerint azonban kétségtelenül a szürke landeszi és a fehér a favorit.

Eredet szerinti libafajták

Ebben a témában az egyik legkönnyebben elérhető hazai forrás a Baromfifajták enciklopédiájának Lúdfajták fejezete, ami külön tárgyalja a Vadlúdfajokat. Valójában nekünk is fordítva kellene kezdenünk az ismerkedést, hiszen

a mai ludak jelentős része, több mint ötven fajta, a nyári lúdnak nevezett vadlúdtól származik.

Ha jól megnézzük a különböző származtatott fajtákat, azt látjuk, hogy eltérő körülmények között más-más tulajdonságaik alapján történt a szelekció, de ez csak a leírásból derül ki, hiszen külseje alapján laikusként a baszk ludat például könnyen összetévesztenénk a szürke landeszivel.

A második nagy kategória a ludak származás szerinti szelekciójában a kínai hattyúlúdtól eredeztetett fajták – az enciklopédia szerint 27 lúdfajta tartozik ide. Ősük jellegzetes alaki tulajdonsága a csőr felső részét záró bütyök, amely egyes fajtanevekben is visszaköszön: a kínai bütyköslúd például erről kapta a nevét. A harmadik kategóriát a nyári lúd és a kínai hattyúlúd hibridjeinek leszármazottjai alkotják, amelyek közül 3 fajtát sorol fel az enciklopédia. Nyilván az ilyen aprólékos fajtaismeret elsősorban a tenyésztők számára és a fajtamentés számára kulcsfontosságú. Laikus fogyasztókban a praktikus célokat szolgáló tudás marad meg leginkább, a népi kultúra kedvelőiben pedig a Magyarországon elterjedt fajták szeretete.

Ludas Matyi fodros lúdjai ugyanis nem csak mesebeli lények. A magyar puszta képéhez ugyanúgy hozzátartozik az átsuhanó, szinte angyali könnyedséggel libbenő libacsapat – fodros tollú magyar ludakból. Eredetéről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy a fodros tollazat az 1800-as évek első felében jelent meg a magyar parlagi libafajták között. Népiesen asztraháni vagy szevasztopoli lúdnak is hívták, utalva feltételezett dél-kelet európai származási helyére. Ez az elsősorban fehér tollú lúdfajta azonban egyéb tulajdonságában nem különbözött a magyar lúdtól, így nem is szelektálták külön tenyésztésre.

Minél többet tudunk erről a különleges jószágról, annál érdekesebbé és értékesebbé válik számunkra. Haszonállataink ismerete kultúránk és gasztronómiák pontosabb értéséhez és gazdagításához is hozzájárul, ezért is érdemes időről-időre belefeledkezni hajdani udvartartásaink egy-egy „szereplőjének” életébe, történetébe. Mikrotörténelem ez is, melynek minden szelete oly ízletes, mint a legértékesebb libamáj – és talán a libamáj is jobban fog ízleni, ha többet tudunk a libákról.

 A cikk támogatója a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Ajánljuk még:

Háziasítottuk, de lélekben vad maradt: a libák sorsa Magyarországon

A legrégebben háziasított baromfifajok közül a lúd az egyik legérdekesebb. Költöző madarunk egész életciklusa, viselkedése a vándoréletmód genetikai örökségét tükrözi. Háztáji hasznosítása, feldolgozása szempontjából ugyancsak tökéletes szárnyasjószág: tollát párnába, húsát levesbe és pecsenyének, máját igazi ínyencségnek, tojását pedig (a keltetésen kívül) étkezési célra is felhasználhatjuk. Mégis leginkább Márton-nap környékén kerül libaétel az asztalunkra. Miért is?

 

Már követem az oldalt

X