Húsvét a költészetben – a legszebb ünnepi versek

Kult

Húsvét a költészetben – a legszebb ünnepi versek

Dsida, Ady, Nemes Nagy és nagyon sokan mások – a magyar költészet nagyjait szép számban megihlette a húsvét: Krisztus keresztre feszítése, fájdalma és dicsőséges feltámadása. Gyönyörű versek sora áll rendelkezésünkre, amikből válogathatunk, minket pedig ebben a különleges 2020-as húsvétban ezek a művek fogtak meg leginkább. 

 

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést

jeleztek és a fullatag sötétben

hat órát üldögéltem a kocsárdi

váróteremben, nagycsütörtökön.

Testem törött volt és nehéz a lelkem,

mint ki sötétben titkos útnak indult,

végzetes földön csillagok szavára,

sors elől szökve, mégis szembe sorssal

s finom ideggel érzi messziről

nyomán lopódzó ellenségeit.

Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,

a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,

legyintett arcul. Tompa borzalom

fogott el, mély állati félelem.

Körülnéztem: szerettem volna néhány

szót váltani jó, meghitt emberekkel,

de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,

Péter aludt, János aludt, Jakab

aludt, Máté aludt és mind aludtak...

Kövér csöppek indultak homlokomról

s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

 

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.

És megérzik a fényt a gyökerek

És szél támad. És fölzeng a világ.

 

Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive -

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.

 

Szabó Lőrinc: Az Árny keze

„Maradj velem, mert beesteledett!”

Bibliát hallgat a gyülekezet.

Alkony izzik a templom ablakán.

Hitetlen vagyok, vergődő magány.

„Maradj velem, mert beesteledett!”

– Ha így idegen, vedd emberinek,

súgja egy hang, s ahogy látó szemem

elmereng a régi jeleneten,

az emmausin és felejtem magam,

a sugár-hídon némán besuhan

egy örök Árny: lehetne Buddha is,

de itt másképpen hívják, és tövis

koronázza: én teremtem csupán,

mégis mint testvérére néz reám,

mint gyermekére, látja, tudja, hogy

szívem szakad, oly egyedűl vagyok,

s kell a hit, a közösség, szeretet.

S kezét nyujtja. Mert beesteledett.

 

Vas István: Húsvéti ének a testről

Tavasszal vad szelek vizet árasztanak,

Vadak, madarak most társat választanak,

Körül égen-földön gyürkőzik az élet,

Tavaszi fűszer száll, vérszaga a szélnek,

Véré, mely élvezni, nemzeni türemlik,

Gyönyörű véré, mely szelíden kiömlik,

Erő ágaskodik, ölelve meg ölve,

Férfiak hullanak, ki sírba, ki ölbe,

Részeg ködben úszik minden, ami közel,

Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg:

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?

Komor olvadáskor, vakult-rideg órán

Látja befolyni a vizet koporsóján.

Az tudja, mi a test, aki külön-külön

Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön.

Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény…

Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén?

Egy bece-szót mormol, de senki se felel.

Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

Ifjú nő a sírban, ifjú rügy az ágon,

Tavaszi szél fújja, virágom, virágom.

Tavaszi szél… messze földek illatával

Csábított hajdan, most fiatal halállal.

Jobb volna sötétbe elomolni, mint te,

Hullani a mélybe, teveled egy szintre,

De az a forma, mely odalenn enyész el,

Ragyog idefönt is örök epedéssel,

Fű, fa virág, tavasz színe tőle tüzel,

Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

Az tudja, mi a test, aki szenved vele,

Te tudod, Istenem, szenvedés istene,

Te tetted, a lélek jogát el nem veszti,

Bár a tavaszi szél vérszagban füröszti,

Kezed alkotását szeretni se bűn még,

Mielőtt e földről végképp tovatűnnék,

Alkony rózsaszínét, reggel kékjét, zöldjét,

Az embert, akinek testét itt felöltéd,

Amit teremtettél, szereted, szeretted

Akkor is, mikor már vitted a keresztet.

 

Szeretted akkor is, mikor már szögeztek,

Szenvedés istene, Te tudod a testet,

S amióta láttam, mi érte a váltság,

Elhiszem már én is test feltámadását,

Nekem is az kellett, mint régen Tamásnak,

Hogy hitetlen ujjat drága sebbe mártsak,

Megtanultam én is, amióta láttam

Édes-dacos arcát feketedni lázban –

Így szállt el a lélek… utána azonban

Felragyogott a test bátor nyugalomban.

 

Elárvult testének büszke biztonsága

Mosolyogva indult sírba, őszi sárba,

Mosolyát őrzi az újuló kikelet,

Hegyek, habok, hosszú útra hívó szelek.

Tavaszi szél zendül, mintha az az angyal

Szólana belőle vad, tavaszi hanggal,

Aki rég a nőknek – amikor kerestek

S nem lelték fűszerrel kenegetett tested –

Kiáltott. Most nekem zeng, zenél, zúg, zizeg:

„Holtak közt az élőt miért keresitek?”

 

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?

Csak Te tudod, aki vitted a keresztet

Vérben, verítékben Koponyák Helyére,

Mit kapott gyönyörű testéért cserébe,

S felzsendülő fűben, felzendülő szélben

Tudom halálodat, őérte, énértem,

Dárdának dúlását, tavasz gyors múlását,

Szép erős ifjúság hirtelen hullását:

Keresztre feszülni, borulni a rögre,

Aki elveszíti, az nyeri örökbe.

 

Kereszten, olajban, vérben a szent sereg:

Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret.

Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet:

Szétomló testünket szebben megépíted.

Engem is merítsél, bár el is veszítsél,

A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél,

Virágzó sebedet ültesd el testemben,

S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben.

Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség jövel!

Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

Nemes Nagy Ágnes: Kiáltva

Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,

 Csak nincs kivel szót váltanom.

S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,

 Hogy legalább imádkozom.

 

Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak.

 És most porig aláztatom.

Hörgök, vonaglok, mint egy nyomorú állat,

 Kínomban a port harapom.

 

Életem vékonyul, gyökere félbemetszve,

 Virága tán nem nyit soha.

Irgalmazz, Istenem, húsvétvasárnap este,

 Hisz él az Embernek Fia.

 

Itt megaláztatás, ott szorongattatások,

 Kín és életveszedelem.

Ne hagyd el sok papod hitetlen unokáját,

 Ne hagyd el nyomorult fejem!

 

 

Ady Endre: A szép Húsvét

 Odukat és kriptákat pattant

S bús árkokig leér a szava:

Ilyen a Húsvét szent tavasza

S ilyen marad.

 

Miért tudjon Ő az embervérrül,

Mikor künn, a Tavaszban

Minden csoda csodát csinál

S minden drága fizetség megtérül?

 

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,

Csak azt szórd szét köztünk:

Állandó a tavaszi óra

S ilyen marad.

 

Krisztus támad és eszmél,

Odukat és kriptákat pattant.

Van-e gyönyörűbb ennél?

***

Ha kíváncsi vagy nagypénteki összművészeti válogatásunkra is, itt találod, további húsvéthoz kapcsolódó cikkeinket pedig itt.  

 

Már követem az oldalt

X