Kult

„Hosszabb, de élvezetesebb az olvasás művészetéhez vezető út” – mit olvassanak a fiatalok?

Vesznek a kezükbe könyvet a mai fiatalok? Ha igen, jó-e, amit olvasnak, ha nem, miért nem? Miért ugyanazok a kötelezők évtizedek óta, és el lehet-e jutni az Alkonyattól az Anna Karenináig? Hermann Zoltán többek közt ezeket a kérdéseket kutatja, és tanítja is az érdeklődő hallgatóknak a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzésén. Segített megérteni, hogyan alakult ki a magyar ifjúsági irodalmi ízlés, és arról is beszélgettünk, mit lehetne tenni, hogy minél több fiatal váljon olvasó felnőtté.

Aki ma bemegy egy könyvesboltba, megszámlálhatatlan sok gyermek- és ifjúsági könyvet talál. Kisebb és nagyobb üzletek egyaránt sok új, a szélesebb olvasóközönség által még alig ismert művet tárnak elénk, emellett sorra jelennek meg újabb kiadások a „klasszikusokból” is, amelyekkel a diákok az iskolában ismerkednek meg. Mégis, mintha egyre nehezebb dolga lenne a szülőknek, ha gyermekeiket a könyvek felé terelgetnék, és a gyerekeknek is, akiktől az iskolai kötelezők egyre távolabb kerülnek időben és problémafelvetéseikben egyaránt.

Abban, hogy megszeretünk-e olvasni, kiemelt szerepe van a tíz-tizennégy éves korunk között szerzett irodalmi élményeinknek. „Alsó tagozatban még könnyű dolga van a tanároknak abból a szempontból, hogy ekkor az olvasásóra célja magának az olvasás képességének az elsajátítása. A gyerekekben megvan még az alapvető érdeklődés és a tanárokba, szülőkbe vetett bizalom. Az alsó tagozatos évek erről szólnak, tizennégy-tizenöt évesen viszont már fajsúlyos műveket kellene olvasniuk a gimnáziumban. Csakhogy a kettő között, a felső tagozat alatt sokan elveszítik a lelkesedést. A színházakban hasonló a helyzet: a kisgyerekeket elviszik bábszínházba, gyerekelőadásokra, azt nagyon szeretik, de aztán a kiskamaszoknak egyszer csak a klasszikusokat kellene megérteniük:

az átmenet hiányzik.

Az iskolai és színházi drámapedagógia elkezdett javítani valamit a rossz beidegződéseken, nekünk – egy irodalmat is tanító egyetemen – az a célunk, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik képesek az olvasást kreatív tevékenységgé alakítani. Ezeknek a szakembereknek – könyvtárosoknak, tanároknak, kiadói kollégáknak – lesz aztán a feladata elérni, hogy a tíz-tizennégy éves korosztály ne forduljon el az olvasástól” – mondja Hermann Zoltán. Ő és kollégái képzésükön eszközt adnak az érdeklődők kezébe, amelyet például tanárként, programszervezőként, drámapedagógusként vagy akár szülőként arra használhatnak, hogy megőrizzék a gyerekek érdeklődését, könyvszeretetét, mire eljutnak a klasszikus művekig. 

Iskolai olvasás, otthoni olvasás – hogy volt egykor, hogy van ma?

Új művek születnek, a tantervek is változnak időnként, mégis, nagyjából ugyanazt olvastam én kötelező olvasmányként, mint annak idején a szüleim. A kortársak már a felnőtteknek szánt művek közül akadtak a kezembe, esetleg másodlagos, a tanárok által kevésbé támogatott művekként. Az én tanárjaim szemében a Harry Potter-sorozat volt az egyik legjellegzetesebb példája a nem támogatott olvasmányoknak, pedig azóta látjuk, rengeteg gyerek a varázslóiskolában játszódó regények miatt szeretett meg olvasni. Miért lehet akkor, hogy mégis nehezen változik az iskolai kánon? Hermann Zoltán szerint azért, mert

az ifjúsági olvasmányok terén a magyar olvasóközönség jelentős része meglehetősen konzervatív.

Ez a két háború közti időszak hagyománya, akkor ugyanis – a Trianon utáni kultúrpolitikában – a hagyományőrzés volt a fontosabb szempont, nem pedig az innováció. Ez természetesen érthető az akkori kontextusban, viszont e hozzáállás következtében befagyott az a dinamikus fejlődés, ami a korábbi évtizedekben jellemezte az irodalomtanítást.

Kortársból kötelező

„Az első tantervek megalkotása idején, az 1870-es években Petőfi és Arany szinte kortárs írók voltak, és a 20. század elején is kortársakkal, például Gárdonyi Gézával írattak műveket kifejezetten iskolai olvasmányoknak. Az Egri csillagokról tudjuk, hogy utolsó, 1913-as változata kötelező olvasmánynak készült. Gárdonyi ebben a változatban magyarázott, világossá tett dolgokat, néhol rövidített, stb. 1945 után megújították az iskolai kánont, és a többi diktatórikus berendezkedésű közép- és kelet-európai országhoz hasonlóan az ifjúsági irodalom felügyelete is állami kézbe került. Nálunk a Móra kiadó lett az 50-es, 60-as években néha még erősen ideologikus gyermekirodalom közvetítője. Szerencsére két nagyszerű szerkesztő, Kormos István és Janikovszky Éva kerültek a kiadóhoz, ők Pilinszkytől Weöres Sándoron és Szabó Magdán át Lázár Ervinig rengeteg olyan gyermekirodalmat író szerzőt nyertek meg a Mórának, akiknek a felnőtteknek szóló műveit ezekben a kritikus évtizedekben inkább tiltotta vagy tűrte, de nem támogatta a hatalom” – mondja a szakember.

Azt hihetnénk, hogy ez a szerencsés ifjúsági irodalmi virágzás a tantervet is befolyásolta, de a valóság az, a kötelező olvasmányokban jórészt megmaradt ugyanaz a régi kánon, ami korábban is volt: a gyerekek ugyanúgy Jókait vagy épp Gárdonyit olvastak nyaranta kötelezőként, mint évtizedekkel korábban. Persze néhány ellenpélda van: az 50-es években került a tantervbe a régebbiek közül Móra Ferenc vagy a Pál utcai fiúk, a 60-as, 70-es évektől pedig a kortár gyermekirodalmi művek közül a Tüskevár és a Téli berek lettek házi olvasmányok.

Az aktuálisan új, mindenféle mércével jónak számító friss, ifjúságnak szóló könyveket szabadidejükben olvasták a fiatalok.

Hermann Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, fotó: Bach Máté

Én magam a 2000-es években voltam kisdiák. Hogy mik voltak akkor a kötelezők? Jórészt azok a művek, amik majd’ száz évvel korábban. És miket olvastam a nyári szünetben? Részben szintén a korábbi generációk nem kötelező műveit, részben pedig néhányat az akkor divatosak közül. Mégis, kiskamaszkorom olvasmányélményei szinte teljes mértékben lefedték szüleim, és talán nagyszüleim élményeit, pedig új ifjúsági irodalmi műveket is írtak azóta.

Beavatás az olvasás világába

Hermann Zoltán szerint azért kellene otthon is és az iskolában is változtatni olykor az ifjúságnak szánt könyvkínálaton, mert ebben a korban az irodalomnak egész más funkciójuk van, mint később: ilyenkor például meg kell érnünk arra, hogy később a klasszikusokat be tudjuk fogadni.

„A gyerekirodalomnak van egy úgynevezett beavató funkciója, ezt nevezik a német olvasáskutatók akkulturációnak.

Akár egyszerre több módon is válhatnak beavatóvá ezek az olvasmányok: a nyelvi kompetenciákba való akkulturációt szolgálják, de a közösségekkel való együttműködés különböző modelljeit, kulturális és szociális sajátosságait is megismerjük általuk. Ezért hasznos, ha egy ifjúsági mű problémafelvetése reflektál a fiatalok saját életére, márpedig a problémák változnak a korral. Például a Tüskevár esetében jól látható: fiúiskolába járva Tutajosék egészen máshogy álltak a lányokhoz, mint a mai srácok, nem beszélve arról, hogy napjaink iskolai közegben a lányok nézőpontja is előtérbe kell, hogy kerüljön. Nem arról van szó, hogy a Tüskevár ne lenne jó regény, hanem arról, hogy a megírásakor több azonosulási lehetőséget biztosított az akkori világgal, mint a mai olvasónak a mai világgal, ezáltal közelebb vitt az olvasás megszerettetéséhez” – mondja az irodalmár.

A mostanában írt művekben gyakoriak a filmes, könnyűzenei utalások vagy épp az angol eredetű kifejezések – épp úgy, ahogy száz éve a német vagy a latin szókincs elemei mutatkoztak.

A pszichológiai akkulturáció is egyike azoknak az érveknek, amelyek Hermann Zoltán szerint amellett szólnak, hogy az ifjúsági művek esetén is érdemes a kortárs alkotók munkáiból válogatni olykor. A kutató azonban kiemeli: akármikor született szöveget olvasnak a fiatalok, nagyon fontos, hogy minőségi íráshoz jussanak.

Annak idején a Pöttyös, Csíkos és Delfin könyveket egyfajta minőségbiztosítékként állították a korabeli olvasók (és a szüleik) elé, a 60-80-as évek sorozatszerkesztői többé-kevésbé jó ízléssel válogattak. A mai könyvpiacon azonban nem találkozunk hasonlóval. Hogy válasszanak a fiatalok, mit javasoljanak a szülők? Hermann Zoltán szerint bár sajnos az iskolai könyvtárakba sokszor nem jutnak el a legújabb gyermekkönyvek, némi előrelépés van e téren az utóbbi években. Emellett pedig a mai gyerekkönyv-kiadók, gyerekkönyves bolthálózatok szolgáltató intézményként is működnek: programokat szerveznek, szakmai segítséget nyújtanak, ami legalább a nagyobb városokban egyre több család számára elérhető. Jó kezdeményezés az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum, ami a PIM fiókintézménye, vagy a HUBBY, a Magyar Gyerekkönyv Fórum több kezdeményezése. Fontos iránytű az érdeklődőknek az Év gyerekkönyve díj is, ahol komoly szakmai csapat válogat a művek között. A Károli, a szekszárdi főiskola és a Debreceni Egyetem gyermekirodalommal foglalkozó képzései is azt célozzák, hogy egyre többen legyen azok a szakemberek, kollégák, akik személyre szabottan is segítséget, tanácsot tudnak adni az érdeklődőknek.

Ha kétes az olvasmány értéke...

Sokakban felmerül a kérdés, hogyan álljunk a fiataloknak, fiatal felnőtteknek íródott, kétes értékű művekhez. Sokan ódzkodnak a különböző fantáziavilágokat bemutató, vagy épp kitalált lényeket felvonultató, de a férfi-női kapcsolatokat meglehetősen emberi módon ábrázoló művektől. Kérdés, hogy kell-e ódzkodni?

„A fantasy műfaj előzményei a romantika korából eredeztethetőek. Ugyanaz izgalmas bennük a mai olvasó számára, ami a 19. századiaknak volt. Az elképzelt korszak vagy univerzum, ha jó a mű, politikai, társadalmi allegória, a közösségek szintjén a valóságot mutatja be elgondolkodtatóan áttételes módon. Ez nem megy ki a divatból. Az Alkonyat – és a hasonló tematikájú regények – például a késő kamaszkori szexualitás problémáit boncolgatja, az érdekes témák mögött azonban nincs értékrombolás. A legfontosabb, hogy olvasson a fiatal, de szülőként vagy tanárként érdemes figyelni arra, hogy ha elolvasott valamit, mi lesz a következő. Az olvasmányok kiválasztásában szorul segítségre a fiatal olvasó, de ha felmutattuk a lehetőségeket, ne döntsünk helyettük.

Ne a felnőtt válasszon olvasmányt a gyerek helyett!”

A szakértő leszögezi, hogy nagyon fontos a családok szerepe. Olvasó családokban, ahol akár generációk óta halmozódik a házi könyvtár, természetesebben történik meg az orientálódás az igazi szépirodalmi szövegek felé. De mivel ez sok otthonban nem adott, nagyon jó lenne, ha a szülők a szakemberekhez, tanárokhoz fordulnának, illetve a már emlegetett oldalakon, programokon tájékozódnának.

Mi lesz Jókaival és a többiekkel?

Hogyan álljunk azokhoz a művekhez, amelyek úgy tűnik, egyre kevésbé érik el a fiatalságot? Hermann Zoltán szerint érdemes felnőttként elolvasni őket, például Mándy Iván vagy Csukás István ifjúsági regényeinél felnőtt fejjel láthatjuk, milyen költői szövegek. Nem kell őket „kidobni” az olvasmányaink közül, és javasoljuk a fiataloknak is – mindig lesznek olyan gyerekek, akik felfedezik maguknak az „elavult” klasszikusokat. Csak éppen azok az alkotások fő feladatukat már betöltötték, egykor sokakat „tanítottak meg” jól olvasni, ma viszont nem működnek ebben a funkcióban. Ezt a szerepet már szerencsésebb, ha más, új művek töltik be.

Ahogy Hermann Zoltán mondja: „kitűnő példa, hogy ma inkább a negyven felettiek olvasnak szívesen Jókait. Hogy miért? Mert Jókai olvasásához meg kell szerezni egyfajta olvasói tapasztalatot, meg kell érteni Jókai összetett iróniáját például. A régi, romantikus német filozófusok szavával élve el kell sajátítani „az olvasás művészetét”. Az olvasás művészetéhez vezető út ma talán hosszabb, de élvezetesebb is, annyiféle a képmédiumokhoz, a digitális világhoz kötődő élményünket építhetjük be az olvasásba, amihez a régebbi korok olvasóinak nem volt lehetőségük. Vezet út ezekből a világokból is a könyvek világába: lassabb, de kalandos út”.

Mi például ezeket az ifjúsági regényeket javasoljuk: 

Ifjúsági könyvek, amitől egy kamasz nemcsak az irodalom, hanem a történelem iránt is rajongani fog

És ezeket is:

8 ifjúsági regény, ami minden kamaszt könyvmollyá tesz