Kult

Gyógynövények és a Teremtő Rend – a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi portréfilmjéről

Édesapám egyszer egy hatalmas kamerával a vállán toppant be este a házba. A Vállalattól kölcsönkapott csodagép zümmögve rejtette az oldalából nyíló fedél alá a tisztes méretű VHS kazettákat, s míg apám a stekklámpákból készített stúdióvilágítást, mi lelkesen kezdtük előpakolni kedvenc játékainkat. Az akkori, családi életképekkel teli felvételek évtizedekkel később kerültek ismét kezembe, nagyon kedves emlékeket idézve fel. Szinte az első pillanattól kezdve ez az élmény járt a fejemben, amikor Pataky Enikő portréfilmjét néztem Szabó Gyuri bácsiról.

Az egyórás filmben a szakmai dokumentumfilmhez hasonló snittek jól megférnek a legbelső családi események kézből rögzített pillanataival. Más filmben talán zavaró lenne ez a fajta kettősség, itt azonban éppen egy olyan emberről szól a film, akinek személyében és emberi karakterében is ugyanígy ötvöződik a személyesség a hiteles szakmai tudással. Nem szeretem az idealizálást, de abban biztos vagyok, hogy Gyuri bácsi számára mindenki egyformán fontos, aki bármilyen fórumon tanácsot kér tőle.

Élénk, kék szemei mélyrehatóan fürkészik a hozzá forduló emberek arcát, hogy aztán amolyan igazi nagyapai kedvességgel, tömör-rövid formában választ is adjon nekik.

Talán éppen ez az emberközelisége az, amely a filmvásznon is tovább él. A különbség „mindössze” annyi, hogy a film nézőjeként néhány pillanatra valóban betekintést nyerhetünk az ő saját családjának belső világába. Ahogy Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi leánya a díszbemutató előtt elmondta, a forgatás megkezdésekor nem mozifilmet szerettek volna készíteni. A cél akkor az volt, hogy a család számára készítsenek egyfajta emléket, amely filmes formában örökíti meg azt, amit Gyuri bácsi a saját családja számára jelent. A forgatás során azonban szinte spontán módon olyan értékes gondolatokat megfogalmazó anyagok is készültek, melyekről úgy gondolták, hogy a szélesebb közönségnek is érdemes volna megmutatni.

 

Az induló szándék ismerete nélkül maradhat némi távolságtartás a nézőben, aki talán nem érti, hogyan csöppent bele hirtelen egy „idegen” család legbelsőbb ünnepeibe. A film esetenként olyan, mintha egy ablak előtt állnánk, ami mögött a szobában éppen egy család élete zajlik. A születésnapi ünnepségen a gyertyákat elfújó, vagy éppen

az unokákkal négykézlábra ereszkedve játszadozó Nagypapa viszont nem más, mint „A” Gyuri bácsi,

akinek előadásaira ezrek és ezrek kíváncsiak, s akihez legintimebb problémáikkal is bármikor bizalommal fordulhattak az emberek.

Egyszerre zavarba ejtő és megtisztelő egy ilyen köztiszteletben álló emberhez hirtelen ennyire közel kerülni, de erre az érzésre a filmesek is fel voltak készülve: a díszbemutatón a beszélgetést Gyuri bácsi leánya ezzel a mondattal zárta: „Immáron mindenkit szeretettel köszöntünk a Szabó családban!”

Számos nagyon értékes szakmai gondolat is elhangzik a filmben, de talán ezeknél is értékesebbek azon megállapítások, amelyek Gyuri bácsi egész munkásságának a szellemi-lelki alapjáról és hátteréről szólnak:

egy gyógynövényre tekinthetünk akár pusztán különféle hatóanyagok speciális formában való manifesztációjára is, azonban a Teremtő Rendhez is közelebb kerülhet az, aki szívvel és lélekkel közelít hozzájuk…

Nyitókép: Portréfilm Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről