Az egyórás filmben a szakmai dokumentumfilmhez hasonló snittek jól megférnek a legbelső családi események kézből rögzített pillanataival. Más filmben talán zavaró lenne ez a fajta kettősség, itt azonban éppen egy olyan emberről szól a film, akinek személyében és emberi karakterében is ugyanígy ötvöződik a személyesség a hiteles szakmai tudással. Nem szeretem az idealizálást, de abban biztos vagyok, hogy Gyuri bácsi számára mindenki egyformán fontos, aki bármilyen fórumon tanácsot kér tőle.
Élénk, kék szemei mélyrehatóan fürkészik a hozzá forduló emberek arcát, hogy aztán amolyan igazi nagyapai kedvességgel, tömör-rövid formában választ is adjon nekik.
Talán éppen ez az emberközelisége az, amely a filmvásznon is tovább él. A különbség „mindössze” annyi, hogy a film nézőjeként néhány pillanatra valóban betekintést nyerhetünk az ő saját családjának belső világába. Ahogy Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi leánya a díszbemutató előtt elmondta, a forgatás megkezdésekor nem mozifilmet szerettek volna készíteni. A cél akkor az volt, hogy a család számára készítsenek egyfajta emléket, amely filmes formában örökíti meg azt, amit Gyuri bácsi a saját családja számára jelent. A forgatás során azonban szinte spontán módon olyan értékes gondolatokat megfogalmazó anyagok is készültek, melyekről úgy gondolták, hogy a szélesebb közönségnek is érdemes volna megmutatni.
Az induló szándék ismerete nélkül maradhat némi távolságtartás a nézőben, aki talán nem érti, hogyan csöppent bele hirtelen egy „idegen” család legbelsőbb ünnepeibe. A film esetenként olyan, mintha egy ablak előtt állnánk, ami mögött a szobában éppen egy család élete zajlik. A születésnapi ünnepségen a gyertyákat elfújó, vagy éppen
az unokákkal négykézlábra ereszkedve játszadozó Nagypapa viszont nem más, mint „A” Gyuri bácsi,
akinek előadásaira ezrek és ezrek kíváncsiak, s akihez legintimebb problémáikkal is bármikor bizalommal fordulhattak az emberek.
Egyszerre zavarba ejtő és megtisztelő egy ilyen köztiszteletben álló emberhez hirtelen ennyire közel kerülni, de erre az érzésre a filmesek is fel voltak készülve: a díszbemutatón a beszélgetést Gyuri bácsi leánya ezzel a mondattal zárta: „Immáron mindenkit szeretettel köszöntünk a Szabó családban!”
Számos nagyon értékes szakmai gondolat is elhangzik a filmben, de talán ezeknél is értékesebbek azon megállapítások, amelyek Gyuri bácsi egész munkásságának a szellemi-lelki alapjáról és hátteréről szólnak:
egy gyógynövényre tekinthetünk akár pusztán különféle hatóanyagok speciális formában való manifesztációjára is, azonban a Teremtő Rendhez is közelebb kerülhet az, aki szívvel és lélekkel közelít hozzájuk…
Nyitókép: Portréfilm Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről
Ajánljuk még:
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
„A tárgyak élnek, könnyük van, emberkéz formálta őket, visszanéznek ránk” – az abroszok története
Lélekmelengető regények az őszi napokra
