Ez a bor más, mint a többi – így lett a Szekszárdi borvidék személyes kedvencem

Borkóstoláskor nemcsak a nedű ízét érezzük, de a hely hangulatát is magunkba szívjuk. Magyarország minden borvidéke különleges, egyedi miliőbe csalogatja a látogatókat, és mindnek megvan a saját kisugárzása. Számomra az összes közül a Szekszárdi borvidék a legszívmelengetőbb, mert itt éreztem legerősebben hatni a borkészítés (egyik) legfontosabb üzenetét: a jó bor a kapcsolatok kovácsa. A Pannon borrégióhoz tartozó Szekszárdi borvidék nem a legfelkapottabb a 22 hazai borvidék közül, pedig itt található az ország egyetlen borkútja is, amiből jeles napokon vörös- és fehérbort is kóstolhat a szomjas közönség. Történetéről, borairól, arról, hogy itt termett az év bora is, részletesebben írtunk korábban.

Fotó: 123RF

A szekszárdi borút

Ahhoz, hogy belekóstoljunk a Szekszárdi borvidék ízeibe és hangulatába, érdemes végiglátogatni a borút településeit. Sárközből, a magyar népművészet egyik fellegvárából és a hazai reformáció egyik első központjából indulunk, ahol már az 1560-as években zsinatot tartott Szegedi Kis István protestáns püspök. Az eredetileg besenyők által lakott vidéket a török hódoltság szinte kifosztotta, a megmaradt lakosság számára pedig a szőlő volt a legfontosabb kultúrnövény. Báta, Bátaszék és Decs települések tartoznak ennek a kistájnak a „bejáratához” – ez utóbbi Sárköz fővárosa is egyben. A II. Géza király által betelepített ciszterci szerzetesek bátaszéki apátságának komoly érdemei vannak az itteni szőlőkultúra fejlesztésében, hiszen a cikádori apátok külföldi útjaikról új művelési eljárásokat is hazahoztak. 

A Sárköz borai tüzes-vörösek és gyümölcsös-fehérek, a festői tájon pedig érdemes többet is időzni: nagyszerű terep családi gyalogtúrákra, ha pedig elfáradtunk, betérhetünk a decsi szőlőhegy pincéibe egy kis vendégmarasztalóra.

Fotó: 123RF

Továbbhaladva a szekszárdi Borúton, a végvári vitézek által alapított Harcra érünk, ahol hajdani kővár maradványai mellett haladunk el a szőlő által borított lankákon. Ha Mórágyra érkeztünk, mindenképpen nézzük meg a település földtani nevezetességét, a mórágyi rögöt, ami a mélyben húzódó gránittömb felszíni kitüremkedése – utána irány a pincesor! Itt találjuk a Szekszárdi borvidék egyik legjobb állapotban megmaradt pincesorát, ami látványosságnak sem utolsó, a borairól nem is beszélve. A borút innen Őcsénybe vezet, ahol ünnepnapokon a sárközi viseletet csodálhatjuk meg, 

a falu központjában pedig egy repülőteret találunk, ami önmagában is kuriózum.

Sétarepülésre és sárkányrepülésre azonban semmiképpen ne vállalkozzunk spicces állapotban, mert bár a jó bor képes szárnyakat adni, a táj felülnézetből csak tiszta fejjel látszik világosan.

Fotó: 123RF

Mostanára talán már meg is éheztünk a borúton, ezért, ha elértük Sióagárdot, mielőtt a leányvárat meglátogatnánk, térjünk be a borút gasztronómiai központjában egy kiadós ebédre vagy halvacsorára. A színes, gazdag népviseletéről is híres falu ünnepnapokon megtelik élettel, ilyenkor, de az Alisca Bornapok zárónapján, a Sió-menti országos halfőző versenyen is érdemes idelátogatni.

Következő állomásunk Szálka: az 57 hektárnyi kiterjedésű Szálkai-tó zegzugos partja nemcsak a borút vándorait marasztalja, de művészeket is megihletett, akik alkotótáborokban szoktak ide összegyűlni.

Fotó: 123RF

A Szekszárdi-dombság és Sárköz találkozásánál érkezünk meg a Borút központjába, Szekszárdra, Babits Mihály szülővárosába. Errefelé úgy tartják, hogy nem is igazi szekszárdi, akinek legalább 100 tőke szőlője nincs – vagyis a város élete a történelem folyamán szorosan összefonódott a szőlőtermesztéssel és a vörösbor kultúrájával. Sok nevezetessége közül itt csak a legekre jut hely: Szekszárd központjában, a Béla-téren található Közép-Európa legnagyobb egyhajós római-katolikus temploma; 

a Vármegyeház külső udvarán található az a pajzán jelenetet ábrázoló borkút, amelyen Dionüszosz és egy nő összefonódva bort isznak, szőlőt esznek. Ebből a kútból jeles napokon a vidék legjobb borai folynak.

Ha némi időnk még akad, a Babits-szülőházat se hagyjuk ki, igényes és érdekes kiállítással várnak ott mindenkit – azt pedig jól tudjuk, hogy az irodalom a bor jó barátja!

Fotó: 123RF

A borút Szekszárdról a Szentgál-szőlőhegyre vezet, majd Zombára, ahol el is érjük a Szekszárdi borvidék határát. A borút végén érdemes meglátogatni a felújított, korabeli bútorokkal berendezett szentgáli Komlósy-kastélyt, a kastély borházát, ahol télidőben a kandalló tüze mellett melegedve kóstolhatjuk a finom borokat. Macskajaj esetén pedig térjünk be a szintén műemlékként őrzött zombai Rozsnyai-patikába egy adag Aszpirin helyett leginkább egy-két jó tanácsért!

Amikor néhány éve végigjártuk ezt az utat, először „csak” a táj szépsége fogott meg, de a fáradtság utáni pihenőkön alkalmam volt megkóstolni igazi borkülönlegességeket is.

Az itteni családi pincészetek a hagyományos italok mellett borkölteményeket is alkotnak, az ínyencek és a borkritikusok legnagyobb örömére.

Nekem a kadarka ízlett a legjobban, a társaság többi tagja a vörösek mellett a fehérborokról is áradozott. Persze jó szekszárdi bort máshol is ihatunk, de az itteni völgyek és pincék hangulata hozzákapcsolódott a fenséges ízélményhez, így nekem mindig ez a kirándulás jut eszembe, ha szekszárdit iszom.

Fotó: 123RF

Leginkább olyankor veszem észre, mennyire fontos a termőhellyel való személyes kapcsolat, amikor ünnepek környékén minőségi borokat válogatok valamelyik nagyáruház polcairól. Ilyenkor ugyanis

ösztönösen a szekszárdi borokat keresem először, pontosabban azt az ízvilágot és hangulatot, azokat az emlékeket szeretném megidézni, amelyek feledhetetlenné tették a hajdani bortúrát. A szekszárdi bor számomra a minőségi kapcsolat szimbólumává vált.

Közeleg a szüreti időszak, érdemes rászánni egy hétvégét a Szekszárdi borvidék megismerésére. Nem fog csalódást okozni!

Nyitókép: 123RF

A cikk megjelenését a METRO támogatta