Stork Natasa színésznő, Adél és Éva megformálója olyan feladatot kapott, ami bármelyik művész nagy örömére szolgálna. Igazi kihívás olyan egypetéjű ikreket eljátszani, akiket látszólag csupán a frizurájuk különböztet meg egymástól, ugyanakkor a személyiségük teljesen eltérő. Míg Adél igyekszik egy külföldi munkát megcsípni, addig Éva legnagyobb gondja a vállalkozó férjével közös házának berendezése, kisbabájának ellátása. Ez azonban csak Adél számára tűnik egyszerűnek. Éva egészen másképp látja. Neki az anyaság, a férjével folytatott napi viták, saját belső konfliktusai teszik ki mindennapjait.
Szilágyi Fanni úgy segít megértetni mindkettőjüket a nézőkkel, hogy
ugyanazt a történetet előbb Adél, aztán pedig Éva szemszögéből láttatja.
A viszony című amerikai dráma-sorozat óta szeretem ezt a dramaturgiai megoldást. Azt gondolom, az objektivitásra való törekvés egyik leghatékonyabb módja, ha mindkét nézőpontot megismerhetjük, így pártatlanok maradunk, nem válunk egyikükkel szemben sem elfogulttá, illetve időről időre felülírhatjuk korábbi véleményünket. A viszony írói is azzal kísérleteztek, hogy ugyanazt a szituációt megmutatták a két szerető, majd a férjük és a feleségük szemszögéből is.
Hatásos ez, mert a való életben sem látjuk ugyanazt a helyzetet egyformán. Mindenkinek megvan a maga mozija.
Az ember alapvető természete, hogy saját történetének pozitív hőse akar lenni, ezért sokszor azonnal megpróbálja felmenteni magát a felelősség alól, szereti olykor sajnáltatni magát, és jó tulajdonságait felnagyítani. Ritkán vesszük a fáradságot, hogy a velünk történt eseményeket a többi résztvevő szemszögéből is elképzeljük, az ő szemüvegükön keresztül lássuk magunkat.
Ezt az izgalmas gondolatmenetet követi Szilágyi Fanni filmje, gazdagítva a testvéri kapcsolatban rejlő mélységek megmutatásával. Itt nem két idegen, vagy egymástól távol álló ember szemszögéből látjuk ugyanazt az eseménysort, hanem egy ikerpár két tagján át. Az egypetéjű ikrek biológiai szempontból tökéletesen egyformák, ugyanolyan a szemszínük, a hajszínük, testmagasságuk, vércsoportjuk. A lelki világuk azonban közel sem egyforma. Míg Adél a materialitás talaján mozog, Éva sokkal érzékenyebbnek hat – a filmben el is hangzik, hogy ő a fiatalabb, lágyabb, érzelgősebb, úgy tűnik, jobban igényli a testvére közelségét, jobban ki tudja fejezni a szeretetét.
Sokak úgy tartják, az ikreket nemcsak kinézetük egyformasága határozza meg, hanem az a láthatatlan kötelék is, ami a fogantatásuk pillanatában kialakul közöttük. Biztosan mindannyian hallottunk már ikrekről szóló, misztikusnak ható történeteket arról, hogyan érezték meg egymástól akár több ezer kilométerre, ha a testvérüknek valami baja volt. Ezt a jelenséget a film is használja: Adél keze például rendszeresen remegni kezd, ha testvére épp nincs jól.
Érdekes és egyben szép párhuzam az is, hogy egyszerre tetszik meg nekik Ákos (Patkós Márton), aki Éva férjének építkezésén dolgozik. Ugyanazt a fiút nézik, mégis mást látnak benne. Egy banális részlet rá is világít erre: míg az orvosnő Adél szemszögéből Ákosnak olajos-koszos a körme, addig Éváéból ápolt, tiszta – Adél életében a srác egy munkásfiút jelent, aki udvarolni kezd neki, míg Éva esetében szinte szuperhősként jelenik meg.
A Veszélyes lehet a fagyi izgalmasan játszik az alapszituációból következő helyzettel, abszolút kihasználja az összes, ebben rejlő lehetőséget, miközben sokat tanulhatunk arról, mennyire másképp is lehet látni ugyanazt: ez pedig fontos tapasztalás az ember személyes életében, nemhogy a társadalmunkban.
Néha érdemes kinézni önmagunkból, hogy igazán megérthessük, mi történik velünk.
Mivel a szerelem igencsak meghatározó elem mindenki életében, a film által fogunk néhány gondolattal gazdagodni a saját életünk értelmezéséhez. A magam részéről egyébként is szeretek azzal szembesülni időről-időre, hogy fontos komplexebben értékelni az életet. Nem lehet csak a magunk felmentését keresni mindig, hiszen az ugyanolyan veszélyes lehet, mint a filmben a fagyi.
Nyitókép: Mozinet
Ajánljuk még:
„Úgy csinálok mindent, ahogy ők csinálták egykor” – Remes Ferenc pécsi órás öt generáció örökségét folytatja
„Minden megpróbáltatástól csak erősebb lettem” – Szabival, a pékkel beszélgettünk
Magyarország András-naptól vízkeresztig is nagyon finom – Borbás Marcsival új könyvéről beszélgettünk
