„Azért vagyunk a világon, hogy partnerei legyünk Istennek a teremtésben!” – Megyeri Jonatán rabbit a hanuka ünnepéről kérdeztük

Laikusok leginkább zsidó karácsonynak szokták hívni a hanukát, hiszen nem mindenki ismeri az ünnep igazi értelmét és kialakulásának történetét. Honnan ered a fény ünnepe a zsidó kultúrában?

A hanuka a legújabb zsidó ünnepünk, de még így is régebbi, mint a legrégebbi keresztény ünnep. Nagyon sok keresztény ünnep kifejezetten a zsidó ünnepekre épül. A zsidóságban háromfajta ünnep van: tórai ünnepek – például a Sabbath, a Pészah, a Savuot, a Szukkót, a Ros Hásáná és a Jom Kippur –, bibliai ünnepünk a Purim, amelyről Eszter Könyvében olvashatunk, és történeti eredetű ünnepeink között van a Hanukka, egy posztbiblikus ünnep, amely nem része a zsidó bibliának, része viszont a keresztény bibliának, és a Makkabeusok Könyvében olvashatjuk.

A hanuka története az időszámítás előtti 3. századba nyúlik vissza, tehát a zsidó biblia lezárása utáni időkre, és egy győztes ütközetről emlékezik meg. A zsidóság ebben az időszakban két részre szakadt: a tradicionális judaizmus hű rabbinikus zsidóságra és egy hellenizálódott rétegre, amelyet ma asszimilálódott zsidóságnak neveznénk. Akkoriban a görög kultúra dominált ugyanis, és egyes zsidóknak tetszett a görögök szabadosabb életmódja, így sokan hellenizálódtak. Ez a folyamat Nagy Sándor nevéhez fűződik, aki meghódította ugyan a Szentföldet, de nem igázta le, ezért a zsidók hálával emlékeznek rá.

Történt egyszer – már a római megszállás alatt –, hogy Modi'in városában – Jeruzsálemhez közel – egy római katona azt parancsolta a zsidóknak, hogy a főtéren vágjanak le egy disznót, és áldozzák fel Zeusznak: erre önként jelentkezőket akart. Végül kiállt egy zsidó, mondván, hogy ő ezt megteszi. Ez sok szempontból sértő lett volna a zsidókra nézve – egy tisztátalan állatot áldozni, a szentélyen kívül, ráadásul egy pogány istennek... –, ezért a makkabeus család feje nyilvánosan leszúrta ezt a zsidó embert: ebből robbant ki az a polgárháború, amely végül a jeruzsálemi szentély visszafoglalásához vezetett.

Ebben a konfliktusban a Júdeát elfoglaló, jelentős számbeli fölényben lévő görög csapat – köztük hellenizálódott zsidókkal – harcoltak a szentélyt védő, sokkal kisebb létszámú rabbinikus zsidók ellen.

Ha ma története ez a konfliktus, ezzel a szalagcímmel kerülne az újságokba: Az ultraortodox zsidó sereg legyőzte az asszimilálódott zsidókat. A hanuka, a fény ünnepe ezt a történetet idézi meg, és valójában az asszimiláció elleni küzdelem jelképe a zsidó hagyományban.

A jeruzsálemi templom modellje az Izrael Múzeumban. A középen található – további fallal elválasztott – épületegyüttes körül a templom külső udvara, vagyis az ún. pogányok udvara állt. Ennél beljebb csak a zsidók mehettek. Jobbra a háttérben az Antónia-erőd – Fotó: Wikipedia / Berthold Werner 

Amikor a makkabeusok visszafoglalták a jeruzsálemi szentélyt, vissza akarták állítani az áldozathozatal kultúráját, ám – mivel a görögök megszentségtelenítették a szentélyt, mert a szent olajat pogány istenek imádatára használták – a zsidók csak pár nappal később tudtak áldozatot bemutatni, hiszen először meg kellett tisztítani a szentélyt, hogy alkalmassá váljon áldozat bemutatására. A szentélybeli rituálék egyik kelléke a menóra volt, a hétágú mécses, amelyhez szent olajra volt szükség, olyanra, amelyet a főpap a rituális tisztaságot jelző pecsétjével elláttak. A görögök és a rómaiak azonban az összes olajat elhasználták vagy elpusztították, és úgy tűnt, semmi esély az áldozat bemutatására, hiszen több nap kellett volna ahhoz, hogy újabb adag rituálisan tiszta olajat készítsenek. Találtak azonban a templomban egy korsó olívaolajat, amelyen a pecsét is ott volt, de ez a mennyiség csak egy napra lett volna elegendő. A makkabeusok azonban úgy döntöttek, hogy nem várnak egy hetet, hanem meggyújtják az olajat, és ekkor történt a csoda:

a korsónyi olaj nyolc napig égett a mécsesekben, egészen addig, amíg megérkezett az új olajszállítmány. Ez a csoda pedig azt mutatta, hogy Isten a zsidókkal van, az Ő áldásával történik mindez.

Megyeri Jonatán rabbi – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A csodákhoz minden vallásban magyarázat is kötődik. A zsidó vallás hogyan értelmezi a szent olaj csodáját?

A Talmudban vita tárgya a kommentátorok között, hogy ebben a történetben mit tekintenek csodának. Abban mindenki egyetért, hogy már az is csoda, hogy olyan kilátástalan körülmények között mégis találtak egy korsó szentelt olajat, amit sem a görögök, sem a rómaiak nem tettek tönkre. De hogy aztán az az olaj, ami egyébként csak 24 órára lett volna elegendő, valóban 8 nap alatt, 192 óra alatt égett el, azaz lassabban égett, vagy természetes módon égve tartott ki a következő olajszállítmányig: ez már vita tárgya.

A Hanuka jelképe a kilenc ágú gyertyatartó, azaz a hanukia. Miben különbözik ez a klasszikus menórától, melyen hét mécses vagy gyertya van?

A nyolc olajmécses vagy gyertya azt a nyolc napot jelzi, ameddig a szent olaj kitartott a szentély felszabadítása után. A középső, a szolgagyertya: annak a tüzével gyújtjuk meg a többi gyertyát vagy mécsest – akárcsak a menórán. A rabbik ugyanis már a történelmi eseményt követő évtől elrendelték, hogy minden Kiszlév hónap 25-én, azaz a győztes csata évfordulóján gyertyát kell gyújtani. A Talmudban ennek gyakorlatával kapcsolatban is két vélemény van: egyik szerint minden nap eggyel többet gyújtunk, hiszen egyre nagyobb a fény, azaz a csoda, mert az olaj még mindig ég; a másik szerint első nap minden gyertyát meggyújtunk, és ahogy fogy az olaj, úgy egyre kevesebbet, hiszen az olaj fogytán a csoda is egyre kisebb lesz. Mi az első hagyományt követjük, és minden nap először az új gyertyát gyújtjuk meg, majd a többit. Fontos, hogy a hanukai gyertyát a Sabbath gyertyái előtt kell meggyújtani.

A második hanukai mécses meggyújtása a Nyugati-téren felállított hanukián 2024.12.26-án – Fotó: Gáspár Kinga  

Mi történik a gyertyagyújtás után? Tartozik-e valamilyen tilalom a gyertyagyújtás szertartásához?

Sötétedés előtt gyújtjuk meg a gyertyákat vagy a mécseseket, és legalább fél órát kell égniük még sötétedés után is. Ilyenkor, pénteken több olajat kell a mécsesbe tenni vagy nagyobb gyertyát kell használni, hogy kitartson a szombat alatt is. Ha túl gyorsan leégne a gyertya, természetesen újat kell gyújtani. A gyertyák fényét nem illendő munkára vagy más hasznos tevékenységre használni. A gyertyagyújtás lényege egyrészt a csodáról való megemlékezés, de legalább ennyire fontos üzenete a csoda hirdetése is, ezért nagyon sokáig az a hagyomány, hogy ablakba tették a gyertyát, vagy az utcára, a házak elé. Jeruzsálemben ma is az a szokás, hogy a ház elé teszik ki a gyertyákat, hogy az ott járókelő emberek lássák, hogy itt csoda történt, és megemlékezzenek erről a csodáról. 

Trenderli, háttérben hanukiával – Fotó: 123RF 

A csoda történt itt gondolat a hanuka másik jelképében, a trenderliben is érvényesül: a hanukai pörgettyű oldalain szereplő szöveg összeolvasásával éppen ezt a mondatot kapjuk. A trenderlinek is saját története van. Honnan ered?

Héberül dreidelnek hívjuk a négyoldalú pörgettyűt, amellyel ilyenkor a gyermekek játszanak, és amelynek minden oldalán a nagy csoda történt ott – Nes Gadol Haya Sham – szavak betűjelei szerepelnek. Ha valaki Jeruzsálemben vásárol egy dreidelt, azon azt fogja olvasni, hogy nagy csoda történt itt – Nes Gadol Haya Po –, hiszen a csoda valóban Jeruzsálemben történt. A trenderlizés elsődleges célja, hogy minél több időt töltsünk az égő gyertya lángjánál anélkül, hogy valamilyen hétköznapi tevékenységbe kezdenénk, de természetesen ehhez is kapcsolódik egy történet.

A legenda szerint ugyanis, amikor a görögök betiltották a zsidók számára a tanulást és a vallásgyakorláshoz kapcsolódó minden szertartást, akkor Izraelben és Júdeában barlangokba húzódtak, ott folytatták hagyományaikat. Egy alkalommal, amikor a rabbi éppen a Tórára tanított egy csapat gyereket, megjelent egy görög katona, és le akarta tartóztatni őket, mivel megszegték Antiókhosz, a császár rendeletét. A rabbi azonban elővette a trenderlit, mondván, hogy itt csak játszanak, semmilyen más „illegális” tevékenység nem zajlik, és így megmenekültek.

A hanuka gasztronómiai szempontból is érdekes, hiszen kétféle hagyomány él párhuzamosan az ünnep gyakorlatában: az olajos és a tejes ételek fogyasztásának szokása. Melyek a tradicionális hanukai fogások?

Tekintettel arra, hogy a csoda olajjal történt, olajos ételeket készítünk: jellemzően fánkot, de nálunk például lángos is készül, hiszen ez jellegzetes magyar étel, olajos és finom is. Ugyanakkor Judit és Holofernész történetét idézve valóban létezik a tejes ételek fogyasztásának hagyománya is, amelyet a feleségem leleményesen úgy oldott meg, hogy tejfölös lángost is készít hanukára.

A történet szerint Judit meleg tejjel itatta a hadvezér Holofernészt, sajttal kínálta, majd miután elaludt, lefejezte. Ennek előzménye a bibliában Szsiszra és Jáel története, a Bírák Könyvéből, mely szerint Mózes után nagyjából 200 évvel egy olyan filiszteus hadsereg ellen vonultak fel a zsidók, amelyet Sziszra vezetett – innen ered a siserehad kifejezésünk. A Zsidók győzelme után Sziszrát egy Jáel nevű zsidó nő behívta a sátrába, felkínálván neki kegyeit. A hadvezér azonban kimerült volt, és a bortól, melyet kínált neki, elaludt, majd Jáel a fejébe vágta a sátorvasat. A történet tehát a női bátorságról szól, hiszen ezzel a tettével Jáel megmentette a zsidókat, akiket Sziszra hatalmas és fejlett harci eszközökkel rendelkező serege leigázott volna. 

Az Óbudai Zsinagóga – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

Van-e különbség a magyar hanuka ételei és más vidékek hanukai zsidó ételei között?

Az alapelvek természetesen egyeznek, de mindenhol a helyi szokások szerint készítik el az ételeket. Marokkóban például nem lángost esznek, hanem marokkói fánkot, aminek sfenj a neve, és inkább mézzel fogyasztják. Ugyanez érvényes a sólet hagyományára: a világ összes zsidója eszik valamilyen meleg ételt szombaton, de Kelet-Közép Európában a sólet terjedt el, ez a helyi jellegzetesség, mert ez hosszú idő alatt készül el, és melegen lehet tartani.

200 éve faluhelyen még azt csinálták, hogy megfőzték a sóletet már pénteken, és betették a kemencébe, amelyet jól befűtöttek még pénteken, és a fa szépen ugyan elégett, de még szombatig tartotta a hőt. Ahol nem volt az embereknek kemencéjük, ott mindenki a pékhez vitte el a sóletjét egy vaslábosban, még pénteken, a Sabbat előtt. Rá volt írva minden edényre, hogy kié, és volt egy nem zsidó vallású ember, egy sábesz goj, akinek az volt a munkája, hogy ezeket az ételeket szombaton hazavitte a zsidó családoknak, mert a zsidóknak szombaton nem szabad közterületen cipelniük. Ma már sokkal egyszerűbb a helyzet, mert egy lassúfőzővel pénteken odatesszük az ételt, és szombatra elkészül. 

A Nyugati-téren felállított hanukia 2024.12.26-án – Fotó: Gáspár Kinga 

A keresztény kultúrában ma már a karácsony körüli készülődés és Jézus születésének ünnepe a legnagyobb sátoros ünnep, de hagyományosan a húsvét, azaz a feltámadás ünnepe jelentősebb és az is volt nagyobb, a néphagyományban is. A 20. században azonban – főként az ünnep kommercializálódásának következményeként – a karácsony vette át a vezető szerepet. Volt-e hatása a karácsony „terjeszkedésének” a Hanuka ünnepére? Idén egybe is esik a két ünnep: a Hanuka részleges átfedésben van a keresztény karácsonnyal.

Tekintettel arra, hogy a Hanuka nem tórai és nem is bibliai ünnep, nincs akkora jelentősége a zsidó vallásban, mint a karácsonynak a keresztény vallásokban. Ugyanakkor a karácsony mellett mi is úgy érezzük, hogy a nyolc napos hanukát megülve nem maradunk ki a jóból, még akkor is, ha nálunk az ünnep másról szól. Minden este meggyújtunk egy gyertyát a hanukián és imádkozunk, a gyerekek játszanak a trenderlivel, és ajándékot is kapnak. A zsidó gyerekeknek az a vigasz arra, hogy kimaradnak a karácsonyból, hogy ők nem csak egy estén, hanem mind a nyolc napon kaphatnak valamit. Nálunk az a szokás a családban, hogy az első este csak valami pici ajándékot adunk, majd egyre nagyobbat, de az igazi ajándékot csak az utolsó este kapja meg a gyerek. De minden háznál más a szokás, ezt nem lehet általánosítani.

Az ünnep időzítése a zsidó naptár sajátosságaiból fakad: míg a keresztény naptár szoláris naptár, az iszlám lunáris naptár szerint működik, addig a zsidó naptár luna-szoláris rendszer.

Alapjaiban holdnaptár, de kiegészül a Nap járásának rendje szerinti tájékozódással, tehát tórai parancs, hogy az egyiptomi kivonulás ünnepének, a Pészahnak mindig tavaszra kell esnie, emiatt szökőévrendszert alkalmazunk, hogy ezt teljesíteni tudjuk, így néhány hét eltéréssel ugyan, de mindig hasonló időszakra esnek az ünnepeink. A tavalyi év szökőév volt, így a hanuka idén későn kezdődött, hiszen általában december elején szokott lenni. Többek között pedig attól ennyire népszerű ünnep még az asszimilált zsidók körében is, mert az év legsötétebb időszakára esik, amikor megnő a fény jelentősége, a fényé, amely a reményt jelképezi.

Megyeri Jonatán rabbi – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet  

A keresztény sátoros ünnepek egyik központi motívuma a jótékonykodás, az adománygyűjtés. A hanukára is jellemző ez a gesztus?

A hanukai szokások között van egy ehhez kapcsolódó is, a hanuka gelt hagyománya: ilyenkor pénzt szoktunk adni a gyermekeknek, amit nem zsebpénzként költhetnek el, hanem nagy részét adományba kell szánniuk. Az adományozás gyakorlata a zsidó kultúrában nem korlátozódik a hanukára, hiszen minden valamire való zsidó otthonban több adománypersely is van, a lakás különböző pontjain, amelybe rendszeresen dobunk be pénzt, majd ezt a pénzt összegyűjtjük, és elvisszük a zsinagógába vagy odaadjuk egy alapítványnak. A hatéves fiam szobájában is van adománypersely, de a nappaliban és az autóban is: egyszerűen az a cél, hogy hozzászoktassuk a kezünket ahhoz, hogy adjon, adományra nyújtsuk.

Ha körülnézünk ma a világban, azt látjuk, hogy minden vallás küzd a szekularizációval és minden egyházban probléma az utánpótlás-nevelés, de még a hívek megtartása is. Úgy tűnik azonban, hogy a zsidóság – bár itthon létszámát tekintve jelentős veszteségeket élt meg a 20. században – mintha sikeresebb volna a fiatalok megtartásában. Mit tapasztal ezzel kapcsolatban a zsidóságon belül?

Valóban sikeresebbek vagyunk fiataljaink megtartásában, aminek az oka valószínű nevelési, oktatási rendszerünkben rejlik. Azt hiszem, egy hatéves gyerek nem spirituális okokból érzi jól magát a zsidó vallásban, sokkal inkább azért, amit mondunk neki Istenről. A zsidó vallást sokan az egyistenhit bevezetéséért tartják innovatívnak, de nem ez volt az igazi újdonság, amit a zsidó vallás adott a világnak, hanem az a gondolat, hogy Isten nemcsak megteremtette a világot, de aktívan részt is vesz a működtetésében. Jelen van, és nemcsak itt él, velünk, hanem nagyon érdekli az, amit mi csinálunk, ahogyan élünk. Sőt, Istent semmi más nem érdekli jobban, mint az ember, és ez hatalmas lehetőség és erőforrás számunkra.

Nagyon vonzó gondolat, hogy Isten számára ennyire fontosak vagyunk.

Hogyan is érdekelhetne bennünket egy olyan Isten, aki nem törődik az emberrel? Hiszen éppen azért teremtette és az embernek is azért teremtett társat, mert nem jó egyedül lenni: Ő sem hagy egyedül bennünket soha. Micsoda fantasztikus dolog, hogy az örökkévaló és örökké változatlan Istent az érdekli, hogy én hogy élem az életemet, mit csinálok, mit gondolok! Micsoda fantasztikus dolog, hogy azért vagyunk a világon, hogy partnerei legyünk Istennek a teremtésben! Ennek hatalmas megtartó ereje van, és ezt a fiatalok is érzik. Jó érzés olyan közösségben élni, amelyben ennek a hitnek a fénye ragyogja be mindennapjainkat.

Nyitókép: Németh Róbert / Roggs Fényképészet