A középkori eredetű Katalin-kultusz Alexandriai Szent Katalin (∼282–305) legendájához kapcsolódik, aki a keresztény hagyomány szerint korának egyik legnépszerűbb szentje volt, aki hitéért mártírhalált halt. Görög eredetű nevének jelentése „tiszta, szeplőtelen”.
Legendája szerint a negyedik század elején élt Szent Katalin alexandriai tartózkodása idején a császár, Maxentius megkövetelte a lakosoktól, hogy áldozzanak a pogány istenek előtt. Katalin azonban nyíltan szembeszállt ezzel a követeléssel, amiért börtönbe került. A császár cinikus próbálkozásként ötven filozófust küldött hozzá, abban bízva, hogy ők meg tudják győzni őt a pogányságról, de Katalinnak – megingathatatlan hitével és lenyűgöző érveléssel – sikerült őket a kereszténységre térítenie. A néhai pogány bölcsek újhitűekké váltak, amiért halálbüntetés várt rájuk: a császár parancsára megégették őket. Katalin pedig továbbra is kitartott hitében, így Maxentius újabb próbálkozásokat tett, hogy megváltoztassa álláspontját: először szép szavakkal kecsegtette, majd kínzással fenyegette – sikertelenül. Az egyik legemlékezetesebb kínzás, amivel próbálták megtörni, egy kerék volt, melyet éles pengékkel borítottak, hogy halálos sebeket ejtsenek rajta.
A hagyomány úgy tartja, hogy Katalin imádkozott és a kerék csodálatos módon széttört.
Végül, mikor semmi sem tudta eltántorítani Katalint, Maxentius utasítására kivégezték. Szent Katalin ábrázolásai gyakran mutatják a kereket és a kardot: mártíromságának és bátorságának szimbólumai lettek.
Ki gondolná ma már, hogy a közismert gyermekmondókában szereplő kerék motívum is Szent Katalin mártíromságának emlékét őrzi?
sós kútba tesznek, onnan is kivesznek,
kerék alá tesznek, onnan is kivesznek,
ihol jönnek a törökök, mindjárt agyonvernek.
Alexandriai Szent Katalin Caravaggio festményén – Fotó: Wikipedia
Katalin különösen nagy tiszteletnek örvendett a középkori Magyarországon, amit számos templom titulusa és a hozzá kapcsolódó céhek nagy száma is bizonyít. Temesvári Pelbártnak tulajdonítják Szent Katalin legendájának első hazai kiadását.
Szent Katalin napja (november 25.) a magyar és európai néphagyományban is kiemelt jelentőségű időpontnak számított, különösen a házasságjóslás és időjárás-előrejelzés szempontjából.
A magyar néprajztudomány egyik jelentős kutatója, Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium című alapművében részletesen tárgyalja a nap jelentőségét és a hozzá kapcsolódó szerteágazó hiedelemvilágot.
Dömötör Tekla néprajzkutató Magyar népszokások című munkájában is megemlíti, hogy a magyar nyelvterületen a Katalin-nap időjárásjósló és férjjósló praktikái egyaránt régi hagyománynak számítanak. „Ha Katalin kopog, karácsony locsog” – tartja a népi megfigyelés, de a mondás fordítottja is érvényes volt: „ha Katalin locsog, karácsony kopog”. Ez a megfigyelés azt a népi tapasztalatot rögzíti, hogy a Katalin-napi időjárásból következtetni lehet a karácsonyi időszak várható jellegére.
Fotó: 123RF
Az erdélyi magyarság körében Katalin-napján kezdődött az advent időszaka. Ilyenkor már nem tartottak lakodalmakat és zajos mulatságokat. Ez a szokás erős párhuzamot mutat a szomszédos szász közösségek hagyományaival, ahol szintén szigorúan betartották ezt a tilalmi időszakot.
A felvidéki területeken – különösen a magyar-szlovák nyelvhatár mentén a Katalin-napi szokások erősen összefonódtak a fonóházi hagyományokkal. A lányok ilyenkor különféle jóslásokkal próbálták megtudni jövendőbelijük kilétét. Gyümölcságat helyeztek vízbe, és ha az karácsonyig kivirágzott, az közeli házasságot jósolt. „Az újkígyósiak ezen a napon meggyfagallyat tesznek egy vízzel telt üvegbe. Meleg helyre rakják, a vizet többször felfrissítik. Karácsonyra szépen kizöldül. Ez a katalinág. Gömörben a lányos házaknál Katalin napján kilenc különböző fáról bimbós ágat törnek. Ha az ágak karácsonyra kihajtanak, akkor a lány férjhez megy. Szendrő borsodi faluban úgy tartják, hogy csak szűzlánynak virágzik ki az ága” – olvashatjuk Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában, ahol arra is magyarázatot találunk, honnan ered a lányok bizalma Katalin iránt: „A lányszíveknek ez a nagy bizalma onnan ered, hogy
Katalint... a legenda szerint Jézus gyűrűvel eljegyezte, és ugyanakkor megígérte menyasszonyának, hogy meghallgatja mindazokat, akik Katalinhoz könyörögnek pártfogásért. A lányok ennélfogva különösen a vőlegényszerző szentet tisztelik Katalinban.
A szokás őseredeti formájában az egyelőre még távoli tavasz megidézésére, siettetésére irányult. Később az egyházi szimbolika hatására a Jesse vesszejének képzetköre, a karácsonyra való készület, majd pedig a farsangon eljövendő földi vőlegény várása is belejátszott.”
Fotó: 123RF
S minthogy a magyar népszokások jelentős hányada a hazai németség hagyományaiban gyökerezik és azokkal mutat sok azonosságot, azon sem lepődhetünk meg, hogy az újborral kezdődő kisfarsang időszakának utolsó napja, Szent Katalin – akárcsak a hazai németség körében: „A népi köztudat szerint Szent Katalin az újborral kezdődő kisfarsang utolsó napja. Így tartja a hazai németség is: Kathrein sperrt Tanz und Geigen ein. Másként, a hőgyésziek ajkán: Kathrein schliesst die Geige ein. Ezentúl már sem lakodalom, sem bál nem esett egészen nagyfarsangig. A Katalin-bál országszerte máig minden társadalmi rétegben ismeretes” – jegyzi fel Bálint Sándor.
A délszláv területekkel határos magyar régiókban – különösen Baranya és Somogy megyében – a Katalin-nap a disznóvágások kezdetét is jelentette. A magyar nyelvterület más részein főként András-naptól indultak a disznóvágások. Ez a gyakorlat szorosan összefüggött az advent közeledtével és a téli húskészlet biztosításának szükségességével.
A Katalin-naphoz ugyanakkor munkatilalmi szabályok is kötődtek: az asszonyoknak nem volt szabad söpörni és kenyeret dagasztani, de főképp a lányoknak nem volt szabad dolgozni.
Különösen tilos volt tűt venniük a kezükbe, különben egy évig nem számíthattak férjhezmenetelre.
A fiúk sem maradtak ki a Katalin-napi szokáscselekvésekből és jóslási praktikákból: amelyik legény kíváncsi volt, ki lesz a jövendőbelije, annak egy női ruhadarabot kellett tennie éjszakára a párnája alá, hogy álmában meglássa választottja arcát.
Fotó: 123RF
A Katalin-nap ugyanakkor nemcsak a magyar hagyományban bírt különös jelentőséggel, hanem Európa más népeinél is. Bár Katalinról kevés történelmi bizonyíték van, mind a katolikus, mind az ortodox egyházban az egyik legnépszerűbb szent volt Európában, és kultusza egyértelműen túlélte az angliai protestáns reformációt. Mivel attribútuma a kerék, a kerékgyártók, és ezen keresztül az ácsok, valamint a kötélverők és fonók védőszentje lett. A fiatal nők és az öregasszonyok (más értelemben vénkisasszonyok) pártfogója is volt, és mivel ezek a csoportok képezték a könnyűipari szakmák munkaerejét, pártfogása kiterjedt a textilgyártásban részt vevőkre is. A „bal de Sainte Catherine” hagyományos esemény volt a párizsi divatházak naptárában.
Angliában Szent Katalint hagyományosan a csipkeverők védőszentjeként ismerték. A középkorban november 25-ét Catterntide néven ismerték, és a Cattern sütemények (Cattern cakes) sütésével ünnepelték. A „Cattern” megtartása – azaz Szent Katalin napjának megünneplése – korántsem korlátozódott azonban a csipkeverőkre. Néhány városban, például Ware-ben és Peterborough-ban a nők – az utóbbi városban elsősorban a munkásotthon női lakói – saját választott „királynőjük” mögött vonultak fel, és énekeltek:
Egy hintóval és hat lóval, jön, hogy lássák,
És pörögve megyünk, megyünk,
És pörögve megyünk.
Az ország más részein – különösen Worcestershire-ben – a kisgyerekek házról házra járva almát és sört gyűjtöttek ezen a napon.
Fotó: 123RF
Sok katolikus országban Katalint általánosan a fiatal nők védelmezőjének tekintették. Franciaországban Katalin napján a fiatal egyedülálló nők Szent Katalinhoz imádkoztak férjért: „Donnez-moi, Seigneur, un mari de bon lieu! Qu'il soit doux, opulent, liberal et agréable!” („Uram, adj nekem egy jó családból való férjet! Legyen szelíd, gazdag, nagylelkű és kellemes természetű!”). Az 1900-as évek elején a párizsi divatipar és a molnárok körében is felkapottá vált a Katalin-nap megünneplése. Fête de Catherinettes néven szinte fesztiválszerű ünnepként kezdett terjedni. Sárga és zöld színekben mókás kalapokat készítettek a 25 éves vagy annál idősebb hajadon lányok számára, akiket Cathrinette-eknek hívtak, és akik ezekben a kalapokban vonultak fel Párizs Kalalin-szobraihoz, ahol férjért fohászkodtak. Azt tartották, hogy a Katalin-nap az utolsó lehetőségük férjet szerezni maguknak.
Az ünnepséget Katalin-bál zárta, és – akárcsak nálunk – ez jelentette az utolsó mulatságot a karácsonyi ünnepkör előtt.
Ugyancsak gazdag például a csehek Katalin-napi hagyománya. Szent Katalin a cseh kultúrában az egyetemek védőszentje és az apácák szüzességének védelmezője lett. Ezenkívül ő a könyvnyomtatók, a molnárok, a cérnakészítők, a kerékgyártók, az élezők és egyes helyeken a borbélyok és a sebészek, de minden egyedülálló nő védőszentje is. Csehországban azt tartják, hogy szent Katalin elveszi a hegedűt a zenészektől és beakasztja a kéménybe, azaz véget vet a kisfarsangi mulatozásnak. Katalin-napján – némely helyeken a zenészek védőszentjének, Szent Cecíliának a napján (november 22.) – tartották meg az utolsó mulatságot, amelyen a nők hagyományosan egy kis ajándékkal – különösen a vrkoč nevű süteménnyel búcsúztak el táncpartnereiktől. A vrkoč alapja egyszerű kalácstészta, melyből két kis koszorút fontak, ezeket fapálcikákból és diófélékből állították össze, s aszalt gyümölcsök lógtak róla.
Párizsi Catherinette-ek 1909-ben – Fotó: Wikipedia / Agence Rol
A lengyeleknél főleg a fiatal nőtlen férfiaké a főszerep Katalin-napján: „Katarzynki” nevű hagyományuk lényege, hogy összegyűlnek és különböző praktikákkal próbálják megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük. Az egyik ilyen technika az olvasztott viasz hideg vízbe öntése:
a megszilárdult viasz formájából következtetnek jövendőbelijük tulajdonságaira, kilétére.
Lengyelhonban tehát Szent Katalin az erényes agglegények védőszentje.
A Katalin-napi gazdag európai hagyományról ma már jobbára csak néprajzi feljegyzések tudósítanak, ugyanakkor érdemes fellapozni eleink gondolkodásának színes képeskönyvét, hiszen ezáltal számunkra is értékesebbé válik a megélt idő. Ma már senki sem gondolja komolyan, hogy a szerelemvarázslás hajdani formái hatékonyak lehetnek vagy hogy a dologtiltó napokon valóban érdemes tétlenül ülni, de nem is emiatt fontosak a funkciójukat vesztett szokások. Sokkal érdekesebb az a gondolkodásmód, amely életre hívta őket és az a viszonyrendszer, amelyben eredeti szerepüket betöltötték. Ha egészen őszinték vagyunk magunkkal, pontosan érzékeljük, hogy egy élhetőbb hajdani világ izgalmas fejezeteibe engednek betekintést.
Tudtad? A főként gótikus stílusú templomok főbejáratát díszítő rózsaablakokat vagy rozettákat Katalin-ablakoknak is hívják, Szent Katalin meghiúsult kerékbetörési kísérletének emlékére.
Nyitókép: 123RF
Ajánljuk még:
5+1 boros film őszi bekuckózáshoz
Ezt a filmet nézd meg, hogy útnak indulj a szeretet nevében!
Fészekmodell – válás után mi a jó a gyereknek?
