Az emigráns, az üldözött és a komcsi nyanya: a közép-európai regények világában kalandoztam

 

Sajnos a közép-európai népek között évszázadok óta feszülnek viszályok, aminek talán lehetetlen küldetés is lenne feltárni az okait. Én személy szerint igyekszem kimaradni a „ki ütött vissza először” harcból, már csak azért is, mert – azt hiszem, a legtöbb magyarhoz hasonlóan – nem kell Ádámig és Éváig keresgélnem a felmenőim között, hogy rájöjjek, a magyaron kívül más vér is csörgedezik az ereimben. Emellett még egy okom van rá, hogy ne ellenségként tekintsek a szomszédos népekre.

Észrevettem, hogy mihelyst elhagyjuk a biztonságot adó, kátyús, óriásplakátos, panelházas, mégis szerethető közép-európai világunkat, például Nyugat-Európába, esetleg még messzebb utazunk, felhagyunk a tradicionális utálkozással, sőt, olykor elérzékenyülve borulunk össze egy szlovák vagy épp román turistatárssal. Velem legalábbis többször előfordult ilyesmi: akárhogy is, én a legbarátságosabb nyugati városokban is mindig kívülállónak érzem magam. Úgy sejtem, hogy az ottaniak tudják, hogy én szörnyülködöm az árakon, és nagy valószínűséggel jócskán kellett ahhoz spórolnom odahaza, hogy a kiruccanás megvalósuljon.

Ha viszont a másodosztályon találkozom egy másik közép-európai (bliccelő) fiatallal, akkor kifejezetten otthonossá válik a terep. Mert tudom, hogy ő is feszeng a szíve mélyén, engem pedig rögtön elönt az érzés, hogy a töltött káposzta és a sztapacska vagy a mics azért még sincsenek olyan távol egymástól, mint mondjuk a pacalpörkölt a pizzától. Talán a zsigereinkben a mai napig élő közös múlt teszi ezt, ahogy azt is, hogy az alábbi regényeket sokan szeretjük és nagyon is jól értjük.

1. Bodor Ádám: Sinistra körzet (1992)

A kolozsvári születésű író az ötvenes években saját bőrén is megtapasztalta a romániai kommunista diktatúra kegyetlenségét, amikor mindössze 16 évesen két év börtönre ítélték, mert kommunistaellenes röplapokat terjesztett. Aktív tagja volt a romániai magyar irodalmi életnek is, ám leghíresebb regényét, a Sinistra körzetet már Magyarországon írta, ahol 1982 óta él.

 Kép forrása: www.magveto.hu 

A mágikus realista műben keverednek a misztikus, irreális és nagyon is reális elemek. Kitalált helyszínén a nevek egy soknemzetiségű várost sugallnak: Andrej Bodor, Puiu Borcan, Aranka Westin, Mustafa Mukkermann – egyszerre ismerős és idegen a sok név, ahogy maga a történet is. A Sinistra körzet nem könnyű olvasmány, de megéri időt szánni rá. A történet az elejétől a végéig sejtelmes és zord. A helyszín, a Sinistra körzet valahol a Kárpátok román–ukrán határhoz közeli részén lehet, de mint oly sok mást, ezt sem fedi fel nyíltan Bodor. Dobrin City bárhol lehet, ahol totalitárius diktatúra van.

A főhős nevét nem tudjuk, hiszen ahogy megérkezik a körzetbe, új nevet kap, és figyelmeztetik: jobb, ha nem is gondol rá, ki volt korábban.

Azért érkezett ide, hogy nevelt fiát megtalálja, és a napfényes Balkánra távozzon vele együtt. Mindent, ami a regényben történik, ez motivál, emiatt tud emberi maradni a főhős, pedig a rendszer megpróbálja őt is minden módon megfosztani személyiségétől, emberségétől. Ott-tartózkodása alatt emberek halnak meg rejtélyes betegségben, olykor az ezredes úgy dönt, valaki hagyja el a férjét, és költözzön valaki máshoz, egyesek öngyilkosok lesznek, mások feljelentik a cimboráikat.

Sötét világ uralkodik tehát a körzetben, de ahogy olvassuk, azt lehet észrevenni, hogy Andrejjel együtt felvesszük a Sinistra körzet logikáját. Elfogadjuk, hogy természetes a névváltoztatás, természetes az erőszak, hogy a körzetből nem lehet csak úgy következmény nélkül kijutni. Még az is természetes, hogy valaki önként karóba húzza magát. A szereplőkkel együtt mi sem firtatjuk az okot.

Aki szeret elrugaszkodni a mindennap megélt valóságtól, aki szeret egy-egy regényben igazán elmerülni, belehelyezkedni egy olyan világba, ami a valóságos és a kitalált világ határán húzódik meg, aki szereti Gábriel Garcia Marquez vagy Tamási Áron varázslatos világát, nem fog csalódni a néhány éve a kötelező olvasmányok listáját bővítő műben sem!

2. Milan Kundera: Nemtudás (2000)

A varázslatos elemek helyett Kundera, az évtizedek óta Párizsban alkotó cseh író filozófiai gondolatmenetekkel gazdagítja „emigránsregényét”. Bodor Ádám művéhez hasonlóan ez a regény is a diktatúra megszűnése után született, ám a Nemtudás esetében nem helyezkedünk vissza egy elmúlt kor valóságába. Kundera az emigránsokkal foglalkozik. Azokkal a csehekkel, akik az otthoni kommunista diktatúrából egy szabad országba vándoroltak, például hősnőjéhez, Irinához hasonlóan Franciaországba, vagy másik hősével, Joseffel Dániába.

Kép forrása: www.regikonyvek.hu 

Ezeket az emigránsokat szeretettel és megértéssel fogadták (melyikünk családjában nincs egykori politikai menekült, aki erről maga is beszámolhatna?) Aztán megváltozott a politikai helyzet, megnyíltak a határok, és sokan nem siettek haza se Csehországba, se Magyarországra, se sehova.

Irinának és Josefnek is megváltozott az élete: letelepedtek, megházasodtak, megözvegyültek. Már majdnem otthon érezték magukat a befogadó országban, de a rájuk égett szereppel: emigránsok: szenvedők, akik nem mehetnek haza.

Aztán a befogadók csalódtak bennük. Nem értették, miért nem sietnek haza a szeretett országba, ami annyira hiányzott, amíg tényleg nem mehettek. Kundera első kézből tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Már csak azért sem, mert egy visszaköltözés ugyanúgy az élet egy fontos szakaszának a teljes elvágása, mint annak idején az emigráció. Vagy mert ami régen természetes volt a saját országban, az már durvának, idejétmúltnak, olykor ízléstelennek tűnik az új tapasztalatok fényében. Vagy mert az emigránsság a részükké vált, nem tudnak szabadulni tőle. Kundera többi művéhez hasonlóan itt is előszeretettel iktat a történet sorai közé rövid kitekintéseket a görög mitológiára, filozófiai fejtegetésekre vagy épp történelmi analógiák értelmezésére. A regényt elolvasva nemcsak irodalmi élménnyel gazdagodunk, az általános műveltségen is lendít egyet.

3. Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok (2016)

Az előző két műnél könnyebb olvasmány a román szerző műve. Dan Lungu éppen egy generációval fiatalabb az előbb taglalt szerzőknél. Azt a romániai generációt testesíti meg, aki gyakorlatilag egész gyerekkorát a Ceausescu-rendszerben töltötte, ám egyetemistaként már szabadon utazhatott, amit ki is használt: tanult Birminghamben, Perugiában, illetve a Sorbonne-on is részt vett egy posztgraduális képzésen.

Kép forrása: Arild Vågen (Wikipédia)

 

Az Egy komcsi nyanya vagyok című regényében is megjelenik az emigráns alakja, bár itt nem a főhős, hanem a lánya dönt úgy, hogy elhagyja országát, s nem politikai menekültként, hanem éppen a határok megnyitásával távozik. Főhősünk, Emilia a „komcsi nyanya”. Nem sokkal Ceausescu diktatúrája után játszódik a történet, választásokra készül az ország, és Emilia nem érti, lánya miért szavaz az egykori kommunisták ellen. A lány pedig, aki már évek óta Kanadában él, nem érti, hogy sírhatja vissza anyja a kommunizmust. Talán mi sem értenénk, ha nem ismernénk a mai idős generációból olyanokat, akiknek szép időszak volt – ha másért nem, akkor azért, mert akkor voltak fiatalok, szerelmesek, akkor élték legszebb éveiket.

Utólag könnyű azt mondani, hogy akkor is fiatalok és boldogok lettek volna, ha nem kellett volna följelenteni egymást, ha nem kellett volna annyi hazugság között élni, és ezt talán azok is tudják, akik a mai napig nosztalgiával emlékeznek az előző rendszerre.

De nekünk, utólag van-e jogunk elvenni tőlük azt a hitet, hogy az életük pont úgy volt kerek, ahogy volt?

Lungu nem ítélkezik, már csak azért sem, mert Kundera értelmiségi hőseivel ellentétben Emilia egy rossz szociális környezetből származó munkáslány, akinek nagyon valószínű, hogy egyik rendszer sem kínálná soha tálcán azt a tudást, ami segít tájékozódni, hogy mi helyes, és mi helytelen a világban.

4. Dušan Mitana: A játék vége (1984)

A Játék vége című regényt 1984-ben írta a két éve elhunyt szlovák szerző. A helyszín Pozsony, a téma pedig egy nagyreményű filmrendező, Peter Slavik családi tragédiája, egy múltbeli érthetetlen tett megértésének, helyére kerülésének a folyamata. Emellett pedig mindössze egyetlen nap története.

Az olvasmányos regényt elsőre akár nyomozási történetként, krimiként is olvashatjuk, hiszen van gyilkosság, bűnrészes, tanúk, nyomozás.

Ám mindemellett folyamatosan megjelenik a múlt egy-egy eseménye, ami érthetővé teszi a szereplők cselekedeteit, még ha nem is tudunk velük azonosulni. Nem tűnik fontos elemnek, de a politika ezt a történetet is átszövi. Slavik apja olyan mélyen hitt a kommunizmusban, hogy részt vett apja kocsmájának az államosításában, míg ugyanez az ember azért kerül ártatlanul börtönbe, mert barátai azt hiszik, nyugodtan „elviheti a balhét” egy balul végződő kocsmai verekedés után, párthűsége majd kihúzza a csávából. Hogy ezek a körülmények vezetnek-e a főhős bukásához, vagy mindez csak a véletlenek összejátszása, Dušan nem teszi egyértelművé. Az viszont biztos, hogy regénye a történet szintjén és az okokat értelmezve is tartogat érdekességeket.