Képző- és iparművészeti ambíciókkal indult, majd a színház mellett kötelezte el magát. Hogyan fordult egy konkrét és maradandó művekben kiteljesedő szakmától a színház illékony műfajaihoz, amelyekben estéről-estére újra kell alkotnia egy-egy figurát?
Mi magunk is illékonyak vagyunk, ahogy a közönség is az. Az ember nem a maradandóságra törekszik, de hiszek abban, hogy a minőség időtálló. Az igazi tehetség és az önazonosság minden időben érvényes, ahogy az egyes korok pozőrjei is igen gyorsan kikoptak a divatból. Mindegy, hogy az ember landarton, koreográfián vagy éppen egy darabon dolgozik, a kulcsszó az alkotás: olyat hozni létre, ami belőlünk van és talán lesz belőle valami egészen új. Az alkotási folyamatban, egy szerep alakításában sok mindent megtanulunk önmagunkról is, bennünket is formál ez a belső munka. Amikor kialakul a szerep és játszani kezdem, akkor sincs vége, hiszen estéről-estére rájövök valamire, ami a saját életemben fontos.
Voltak-e nagy aha-élmények, olyan felismerések, amelyekért hálás ennek a pályának?
Viccesen azt szoktam mondani, hogy ez a munka a pszichoanalízis helyett van, egy-egy ülést vált ki a próbafolyamat vagy egy jó előadás. Zsigerileg részt venni benne, „felrázódni”, mozgásba lendülni, felkavarodni: ezt a hatást semmi más nem képes elérni nálam. Egy próbafolyamat olyan, mint egy intenzív gyorstalpaló önismereti kurzus.
Nem fél megkarcolódni. Minden megnyilvánulásából és alakításából kitűnik, hogy sokat emlegetett perfekcionizmusa többek között ezzel a vonással lesz tökéletes. Mit jelent ez a perfekcionizmus?
Egyrészt áldás, másrészt átok: elemi késztetés. Gyermekkoromtól ilyen vagyok, anélkül, hogy valaki erre ösztökélt volna. Vannak családi történetek arról, hogy a rám bízott apró feladatokat milyen részletességgel végeztem el egészen kicsi gyerekként is, a mai napig ilyen vagyok. Vagy jól csinálok valamit, vagy bele sem fogok. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, tény, hogy a saját magam és a családom életét eléggé meg tudom nehezíteni ezzel.
Mit jelent ez a munkában? Mikor van kész egy anyag? Mikor tökéletes?
Soha. Ha tizenhat évig játszik egy színész egy szerepet, akkor sincs kész, hiszen mi magunk sem vagyunk készen. Mi is napról-napra változunk. Vannak ihletett pillanatok, de nagyon kevés ilyen adódik a pályán, amikor a csillagok állása, a múzsák csókja, a Jóisten kegyelme összejön, és valami megszületik.
Ezek azok az éteri pillanatok, amelyekért érdemes csinálni.
Közben pedig a közös munka nagyon izgalmas tanulási folyamat, amiből mindig az érdekel a legjobban, hogy van-e még tovább.
Ezek a pillanatok megmaradnak?
Nem konkrétumok maradnak meg, hanem egy jóleső, megtisztulásra emlékeztető érzés marad utána. Könnyűvé válik az ember teste, lelke.
Egy tökéletességre törekvő művész mit tart megbocsájthatatlannak?
A színházi lét csapatmunka és nagyon nem szeretem, ha valaki nem így dolgozik. Szerencsére, az Örkény Színházban ez fel sem merül, mert nálunk mindenki csapatjátékos, kiváló vezetővel. Így válogattak össze bennünket huszonévvel ezelőtt. Aki mást gondolt, már elment, és akik most együtt vagyunk, azok közül mindenkinek egyformán fontos, amit csinál és pontosan tudja, hol a helye és mi a szerepe ebben az összjátékban. Senki nem akar semmit megúszni, mindenki a tökéletességre való igénnyel vesz részt a munkában. A színészi pálya szerzetesrend, mi erre esküdtünk fel.
Mi jelenti az erősebb motivációt: megtalálni egy figura helyes olvasatát vagy a közönség számára pontosan játszani, hogy tökéletes megértésre találjon az alakítás?
A kettő elválaszthatatlan. Ha én nem értem és nem tudom az utolsó apró részletig, hogy mit csinálok, akkor a nézőnek sem tudom jól átadni.
Azért elég nagy távolság van műfajilag és karakterben is egy Elisabeth és egy Fiona között.
Nincsen semmiféle nagy különbség egy Elisabeth és egy Shrek között: el kell játszani. Ha egyszer nekem arról van papírom, hogy színművész vagyok, mindent el kell tudnom játszani. A vígjátékban ugyanúgy át kell élni egy drámai pillanatot. Nem lehet a vicces szerepet viccesen játszani, ettől lesz ócska. Egy jó vígjátékban nem a műfajt kell eljátszani, hanem az adott figurát.
Mégis voltak filmszerepek, amelyeket visszautasított. Miért?
Az más. A felkéréseim kétharmadára mondtam nemet, mert valami miatt nem tudtam őket megszeretni. Ezek közül csak kettő van, amit sajnálok: ezeket a már meglévő munkáim miatt nem tudtam elvállalni.
Mitől jó egy szerep? Amikor fölkínálnak egy szereposztást, mi alapján mond igent?
Az érdekel, hogy mennyire tud sokszínű lenni a figura, milyen helyzetekben mutatkozik meg. Lehet, hogy csak egy-két alkalommal, mint például az Apatigris első részében és a végén, az utolsó részben, de ott szinte mindent megtudunk róla, rengeteg arcát mutathatja meg. Az az érdekes számomra, hogy milyen széles spektrumon tud az adott karakter megjelenni, milyen utat jár be – ha erre nem alkalmas, vagy nem érdekel a témafelvetés, akkor megköszönöm a felkérést, de nem vállalom el.
Milyen műfajban játszik a legszívesebben?
Nem tudok ilyet mondani. Az a gyönyörű ebben a pályában, hogy lehet énekelni, hangoskönyvet felolvasni, szinkronizálni, filmen és tévében játszani, de lehet felolvasószínházat csinálni, lehet táncolni. Rengetegféleképpen lehet megnyilvánulni benne, és csak az alapanyag a lényeg, hogy miben és kikkel.
Hogy néz ki most belülről a színház? Min dolgoznak éppen?
Új kezdeményezésünk a Tea Zoommal, amelyben alkalmanként öt vendéggel vagyunk együtt az online térben, Zoom-kapcsolattal. Az egyórás programban irodalmi alapanyagból olvasunk fel és az alapján beszélgetünk vendégeinkkel, igény szerint.
Változatlanul üde sziluettel lép színpadra évtizedek óta. Ez természetes adottság, vagy meg kell dolgoznia érte?
Semmi sincs ingyen. Ha valaki egész nap csak ül a fotelban, semmit nem mozog, de megeszik egy fél lovat, nyilván nem fog jól kinézni, ahogy attól sem, ha bevesz három csodakapszulát nyolcvanezerért. Nincs ilyen. A dolgok egyensúlyban vannak, erről feledkezik meg mindig az emberiség, és ma már egy világtendencia keretében próbálnak leszoktatni a gondolkodásról és a felelősségvállalásról. Nagy árat fizetünk érte.
Mire van szüksége az egyensúlyhoz?
Mindenkinek mást jelent ez, mindenkit más zavar. Amennyi energiát belefektetünk valamibe, annyit is kapunk vissza, legfeljebb. Nekem tartanom kell a formámat, hiszen ha öt éve megy egy darab, akkor sem lehet évente új jelmezt varrni. Nagy sikerélményem volt például, amikor otthon egy huszonéves nadrágom akadt a kezembe, és tökéletesen passzolt, be sem kellett húznom a hasam. Ez jó érzés. De, mint mondtam, semmit nem adnak ingyen, de semmiből sem szabad mániát kreálni. Foglalkozhatunk nulla-huszonnégyben magunkkal, járhatunk napi három órát edzőterembe, naponta kozmetikushoz, de mi értelme? A soknál több az elég.
„Hiába tekered a külső hangerőt, sose nyomod el a belülről jövőt.” – énekli a Heaven Street Seven, vagyis pótlékokkal nem lehet kitölteni a belső űrt.
Elég egy kicsit végiggondolni, mire is van szükségünk és jobban odafigyelni magunkra. Sokan panaszkodnak magas vérnyomásra vagy érszűkületre és beveszik a marék gyógyszert anélkül, hogy először saját maguktól, saját erejükből tennének ellene valamit. Kifogás persze mindenre van, csak aztán ne mentsük fel magunkat, ne akarjuk megúszni. Nem a karácsonyi vacsoránál kell fogyókúrázni, hanem az év másik háromszázhatvannégy napján. A tiltólisták mentén szervezett, ma oly divatos „mindenmentes” élet teljesen természetellenes.
„Az első harmadban eldől, hogy milyen ember leszel, a másodikban, hogy milyen nő vagy férfi és a harmadikban, hogy milyen szülő.”– rengeteg bölcsesség van ebben a korábbi mondatában. Melyik szerepében érzi magát a legjobban?
A pandémia hozadéka, hogy le lehetett lassulni és többet tudtam foglalkozni a családommal. A tavalyi hirtelen leálláskor tíz-tizenkét órákat aludtam hetekig, innen látszik, hogy már olyan dolgokat éltem fel, amiket nem kellett volna. Ebből a szempontból megváltás volt ez a ritmusváltás. Másrészt nagyon jót tett az enyéim felé fordulás, sokat tanultam az életről. Mindenki a régi életét követeli vissza, de amikor én végiggondolom, milyen tempóban éltem, kiráz a hideg. Biztos, hogy nem akarom újból abban a formában. A minőségi munka hiányzik.
Korábbi megszólalásaiban nagyon sokszor emlegeti a nagy elődöket és a színésztársakat. Kiknek a munkája inspirálja, kire figyel a szakmában?
Bárkire, akár fiatal kollégára is, hiszen mindenkitől lehet tanulni valami figyelemreméltót és értékeset, amit aztán az embernek ki lehet próbálni a saját munkájában.
Mostanában mire kapja fel a fejét a színházi életből?
A jelenlegi átkozmetikázható, agyontökéletesített világban a személyiség varázsa ragad meg, a maga tökéletlenségeivel együtt. Éppen attól lesz igazi, hogy tökéletlen. Petri György mondja, hogy „a szépség fűszere és forrása a hiba” – ettől lesz valami igazi, természetes, egyedi: ezek lényegében rokon értékek.
Valóban, saját művészi és civil megnyilvánulásainak egyik legszembetűnőbb eleme a természetesség. Nem festi a haját, csak a kötelező mértékig visel sminket és „megátalkodottan” környezetbarát. Vagyis a tökéletességre való törekvésbe a „mesterkéltségnek”, a „manipulációnak” még a szikrája sem keveredik.
Számomra a tökéletességet az jelenti, amit a természet alkot: az a tökéletes. Annál jobbat úgysem lehet, és az ember mindig jól rá is farag, amikor istent játszik, és bele akar nyúlni ebbe a nagyszerű teljességbe, amihez sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem érdemes. Globálisan isszuk annak a levét, hogy mégis mindig megpróbáljuk. Amikor például sminkelnem kell, csak azt próbálom kiemelni, ami adatott, nem akarok másmilyennek tűnni, mint amilyen éppen akkor és ott vagyok.
Kevesen képesek ilyen őszintén élni. Ez a tudatosság mindig ennyire erős volt vagy az évek hozták magukkal?
Valahogy mindig szerettem kicsit az árral szemben úszni, szembemenni a trendekkel. Talán, mert féltettem, féltem az önazonosságomat? Próbálom megőrizni azt, amim van.
A színház sem azért hiányzik, mert szerepelni akarok, hanem a munka miatt és azért a folyamatért, ami felráz, felforgat – amire semmi más nem képes, csak ez.
Ajánljuk még:
Budapesten nyit galériát Püspök Anita festőművész
30 ország 45 világhírű szólistájával debütált a Fesztivál Akadémia Budapest idei programsorozata
Irodalom és kert: tudod, hol alkottak a magyar géniuszok?
