Amikor a zene csillapítja a fájdalmat

Kult

Amikor a zene csillapítja a fájdalmat

Hiába, a zene még 29 gyönyörű, együtt töltött év után is képes meglepni, a segítségemre sietni és egy nehezebb időszakon úgy átsegíteni, hogy közben csillapítja azt a fájdalmat, amiről eleinte az hisszük, csillapíthatatlan.

Müller Péter számolt be arról, hogy amikor a háború bombái elől a pincébe menekültek, édesanyjával sokat énekeltek, mert aki énekel, az nem fél. Az éneklés egy ösztönös megküzdési stratégia, ami érzelmeket közvetít, segít fókuszálni a figyelmet és kiragad az adott helyzetből. És ha épp arról van szó, akkor a fájdalomból.

Mióta csak az eszemet tudom, a zene meghatározó szerepet tölt be az életemben, a mindennapjaimban, a mindennapokban megélt apró pillanatokban is. Miközben a zenével való kapcsolódásomról írok, természetesen zene szól a háttérben.

Régi ismerősök vagyunk a zene és én, én és a zene. Idestova 29 éve támasz a koncentrálásban, hoz megnyugvást, emlékeztet, segít feszültséget levezetni, ajándékoz meg boldogabbnál boldogabb pillanatokkal, vált ki libabőrt vagy csillapítja a fájdalmamat – az utóbbi időben erre volt oly nagy szükségem, hiszen az életem egyik napról a másikra nem várt fordulóponthoz érkezett. Derült égből villámcsapásként el kellett válnom egy igazán szeretett személytől, majd az addig megszokott környezetemet is magam mögött hagyva új fészek után kellett néznem, hogy aztán alig néhány nap leforgása alatt egy kupacba gyűjtve a holmijaimat nekiinduljak az ismeretlennek, immár egyedül.

Nem olyan rég, egyik este útban hazafelé egyszerűen képtelen voltam összerendezni a gondolataimat, az akkor még friss és fájó érzéseket. Mikor egy pillanatra megálltam, hogy kissé remegő kézzel ugyan, de elkezdjem kibontani az összegubancolódott fülhallgatómat, átsuhant a gondolataimon: úgy festhetek, mint aki épp remegő kézzel pattintja ki buborékcsomagolásából a fájdalomcsillapító pirulát. 

Zenészként is tudtam már, hogy egy jó dallam képes felszínre hozni pozitív és negatív érzelmeket, majd támogatni is annak feldolgozásában, elengedésében, mégis most kellett a gyakorlatban is kipróbálnom, mennyire működik a módszer. Nem kellett csalatkoznom. Az viszont még számomra is meglepő volt, hogy a korábbiakkal ellentétben a megszokott zenei stílusaimat felváltotta egy jóval lendületesebb, ritmusban és energiában nem szűkölködő zenefogyasztási időszak. Olyan zene kellett, ami elterelte a figyelmemet, feloldotta a bőröm alatt húzódó fájdalmas bizsergést, olyan, ami segített pusztán a pillanatban létezni és amiből kiérződött, hogy maga az előadó is átdolgoz benne korábbi érzelmeket, élethelyzeteket. Így kötöttem ki végül külföldi alternatív rock, izlandi blues-rock és punk dallamoknál, olyan előadóknál, akikkel együtt üvölthettem ki azt, ami akkor bennem volt.

Mikor a gondolataim szétfutnak, szétszaladnak, az emlékezés fájdalmas és nem tudok másra gondolni, csak, hogy tompítsam egy kicsit a bennem tomboló érzelmeket – épp csak annyira, hogy aztán képes legyek velük együtt, tovább dolgozni, tovább élni –, a zenéhez nyúlok.

Első alkalomtól kezdve ösztönösen cselekedtem és hagytam, hogy tetőtől talpig átjárjon a zene, amit nemegyszer olyan hangosan hallgattam, hogy eleinte még a saját gondolataimat is alig-alig hallottam. Aztán ahogy telt-múlt az idő, felvettem a zene ritmusát és fokozatosan hagytam a zenén keresztül átszűrődni a gondolataimat.

Reggelente már zenével együtt léptem ki az utcára és a nap végével hallgatott csak el a lejátszási listám. Eltelt így néhány hét, és idővel arra lettem figyelmes, hogy csökkent a bennem lévő fájdalom. Eltelt még néhány hét és ami addig reménytelennek tűnt, elkezdett bennem formálódni. A korábbi külföldi előadók mentén aztán szépen fokozatosan belemerültem a hazai underground előadók világába, akiknek bár a dallamai egy mérsékelten könnyebb vonalat képviselnek, a szövegeik mégiscsak segítenek formába önteni az érzéseket. Most épp ezt az időszakomat élem, mikor a dalszövegek jobban dominálnak a dallamoknál.

A zene még szól, a zene még segít. De megmutatta, hogy minden mélységben tudok magamnak segíteni, megtapasztaltam, hogy elég hozzá egy készülék és egy fülhallgató, hogy biztonságos kereteket teremtsek magam köré. Mert mindent túl lehet élni, és olykor segíthetünk a magunk szenvedésén. Nekem a zenével sikerült, neked lehet, mással fog. Ne add fel!

Ajánljuk még:

Bob Dylan, az életművész

Bob Dylan neve mindannyiunknak ismerősen cseng, akár húsz-, akár hetvenévesek vagyunk. Tudjuk, hogy egy ikon, azt viszont talán kevesebben tudják, mennyire sokoldalú művész is ő. Engem lenyűgöz Bob Dylan – tehát aki objektív írást szeretne róla, hagyja is abba az olvasást. Mindenki másnak egy tucat érdekességgel készültünk!

 

Már követem az oldalt

X