A világ öt csodája, amit a jazzkultúrának köszönhetünk

Második alkalommal ad otthont Budapest a Jazzfest eseménysorozatnak, amin tíz helyszínen huszonhárom ország zenészei lépnek színpadra április 26. és május 17. között. Láthatjuk őket többek közt a Zeneakadémián, az Erkel Színházban, az Eiffel Műhelyházban, az Olasz Intézetben és a Cseh Centrumban, április 30-án – a jazz világnapján – pedig ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket a Madách téren.

Az UNESCO 2011-ben nyilvánította április 30-át a jazz világnapjának a sokszoros Grammy-díjas, legendás zongorista, Herbie Hancock kezdeményezésére. 1948-ban ezen a napon nyílt meg Lisszabonban Európa első jazzklubja a Hot Clube de Portugal. A klub elindulásának közvetlen előzménye egy, a II. világháború után létrejött rádióműsor, aminek vállalt küldetése volt, hogy jazz-zenével oldja az emberekben felgyűlt sokkot és feszültséget. 

A világnap vállalt célja mai napig a tolerancia terjesztése, a kultúrák közti párbeszéd elősegítése, és az, hogy felhívja a figyelmet az emberi jogok helyzetére, a meglévő egyenlőtlenségekre – tehát azokat az elveket helyezi középpontba, amiket ez a történelmen átívelő zenei stílus hitelesen képviselt mindig is.

A „jasm” később „jass” szó az 1860-as években tűnt fel, izgalmat, lelkesedést jelent. Zenei értelemben a jazz kifejezést először 1915-ben használták nyilvánosan, ekkor szerződött Tom Brown jazz-zenekara New Orleansból Chicagóba. A stílus formálódásával a vele kapcsolatos kifejezések is gazdagodtak. Például a jazz around jelentése kóborlás, vándorlás, a jazz up a vidám hangulatnak felel meg.

A világ öt „csodája”, amit a jazzkultúrának köszönhetünk

1. New Orleans

A Mississippi déli vidékét a spanyolok fedezték fel, de a franciák kezdték el gyarmatosítani. Ebben az időszakban, egészen pontosan 1718-ban alapították meg a későbbi New Orleans városát. A spanyolok és franciák fennhatósága alá is tartozott ez a terület, amit végül 1803-ban Napóleon adott el az amerikaiaknak. A kultúra bölcsője volt ez a vidék, aminek különlegessége volt, hogy keveredett benne a fekete és az európai hatás, a latin-katolikus elemek a brit-protestáns érzülettel. Itt

az Afrikából és Indiából hozott, rabszolgaként dolgoztatott emberek ápolhatták hagyományaikat, gyakorolhatták vallásukat.

Az uralkodó fehér közösség számára ez szórakozás, látványosság lett, emellett a fekete életstílus és kultúra kedvelt témát szolgáltatott a rohamosan fejlődő szórakoztatóiparnak. New Orleans ennek az állandósult karneváli hangulatnak köszönheti felemelkedését: a dal, a tánc a humor keresett árucikk lett.

Az 1861 és 1865 közt dúló polgárháború Amerikában nemcsak az emberek közti egyenlőségben indított el változásokat, de felgyorsította a kulturális keveredést is. Egyre több fekete zenész juthatott hangszerekhez, az új zenei kultúra pedig új, ritmikusabb, könnyedebb táncokat formált, melyekben a férfi és női szerepek jellegzetesebbé, kötetlenebbé formálódtak. Kezdetben még furcsa és megbotránkoztató volt, hogy szoros tánctartásban, testközelségben táncol nő és férfi, de hamarosan a legnépszerűbb szórakozási forma lett a tánchelyek látogatása.

A muzsikusok ekkoriban különböző anyagból készült dobozokat és keféket is használtak az eredetibb hangzáshoz.

A jazz bandek előfutárai furcsa eszközeik mellett bendzsón, sípokkal, ütős és fúvós hangszereken már nemcsak rituális ünnepeken zenéltek, hanem bárhol az utcán. New Orleans ennek köszönhetően idegenforgalmi látványosság lett. A tánchelyek mellett, varieték, lokálok, színházak, cirkuszok nyíltak, egyre több profi zenészre volt szükség. Létrejött az ikonikus Storyville szórakozónegyed.

Ekkoriban vált végérvényesen szét a fekete folklór és a jazz.

2. Sztepptánc

Azáltal, hogy a feketék zenei kultúrájára felfigyeltek, az ismert mozgásformák mellett új táncmozdulatokat is megismert a nyugati kultúra. XIX század első felében megjelent a sztepptánc, ami elnyomásban élő feketék afrikai vallási táncai és a bevándorló írek és britek clog táncainak keveredéséből jött létre. Ekkoriban táncversenyeket is tartottak, amelyeken a feketék és a fehérek összemérhették tudásukat, illetve tanulhattak egymástól. 

Az egyik legkorábbi feljegyzett sztepptáncverseny 1844-ben zajlott a fekete Master Juba és az ír John Diamond között.

3. A musical

A musical felé mutató zenés vígjátékok úttörője George M. Cohan volt, míg a jazzopera és jazz-musical megalkotását a zseniális George Gershwinhez kötjük.  A musical megszületéséhez az európai zenés műfajok, a sztepptánc, a minstrel show, és a vaskos, erősen szexuális tartalmú burlesque mellett két kevésbé ismert műfaj járult hozzá, melyekben szerepe volt a jazz stílusnak: az egyik az egymástól független zenés, énekes számokból, bohózatokból álló vaudville, a másik a műfajok legszélesebb palettáját felvonultató (Negro) Extravaganza volt. Ezeken a műsorokon népszerűsítették a jazzt, a ragtime-ot és a blues-t. Ekkoriban a musical zeneileg és táncszámaiban felhasználta a fekete stílust, de a fekete színészek csak mellékszerepeket kaphattak.

4. Az első hangos nagyjátékfilm

A jazz jelen volt a filmipar forradalmában is. Hollywood-ot 1887-ben alapították, 1908 óta – idén már 115 éve – forgatnak ott filmeket. Az első hangos nagyjátékfilm a Warner Brothers által 1927-ben bemutatott A jazz énekes volt. A stúdiót a hangosfilm tette naggyá, az iparág forradalmasításáért tiszteletbeli Oscar-díjat kaptak.

A történetben a jazzéneklés és a családi kötődés küldetésként, az élet értelmeként jelent meg.

5. A swing korszak

Lehetetlen vállalkozás felsorolni a jazz legjobb alkotóit, zenészeit, de valószínűleg Benny Goodman, Scott Joplin, Cole Porter, Louis Armstrong vagy Duke Ellington neve még azok számára is ismerős, akik nem rajonganak ezért a műfajért. A nagyzenekarok időszaka volt az övék, amikor 12-16 taggal működött egy banda. Az együtteseket erő, dinamizmus, telített hangzás és magasfokú virtuozitás jellemezte. A „ragging” vagyis a dallam megtörése, tagolása, az improvizatív jelleg és változékonyság változatlanul megmaradt. 1935 és 1945 között a korszak királyának Benny Goodmant tartották, de a szakértők szerint a legjobb zenekara Duke Elingtonnak volt. Sokat tettek ők azért, hogy a swing műfaja olyan legyen, amilyennek ma ismerjük.